Nem csak termelte, tinktúrát is csinált a fűből
2018. október 03. szerda 15:38

A Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy kozármislenyi férfi letartóztatását egy hónapra termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított a tulajdonában álló hétvégi házánál kannabisz növényeket termesztett, melyet kiszárított és azok egy részéből, alkohol segítségével tinktúrát, illetve olajos kivonatot készített. A házkutatás során több mint 19 kilogramm kannabisz gyanús növényi maradványt és 8 tő kannabisznak tűnő növényt, valamint a termesztéshez használt eszközöket foglaltak le.
A jelentős tárgyi súlyú bűncselekményre figyelemmel alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított - szabadlábon hagyása esetén - megszökne, elrejtőzne, a büntetőeljárásban résztvevő vagy egyéb személyek befolyásolásával, megfélemlítésével nehezítené a bizonyítást, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
A bíróság határozata végleges, mert azt az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vették.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négy városból is riasztották a...
- Sószobában gyógyulhatnak a mohácsi és...
- Halálos baleset történt Himesháza...
- Több milliárdos csalást irányított...
- Dr. Magos Mária: a legszebb dolog azt...
- Felkészültek a betegek fogadására a...
- Tavaly 179 alkalommal bántalmazatak...
- Kőkemény fagyokkal, ónos esővel indul...
- Nem emelkednek idén a horgászokmányok...
- A NAV baranyai munkatársai is...

