Elítélték a műtárgyakat elsikkasztó volt főmuzeológust

Elítélték a műtárgyakat elsikkasztó volt főmuzeológust Bűnösnek mondta ki a bíróság és két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönre, valamint 250 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a főmuzeológust, aki műtárgyakat sikkasztott - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.     A közlemény szerint jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emeltek vádat a hatvannégy éves egykori főmuzeológus ellen, akit a bíróság - egyelőre nem jogerősen - elítélt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság helyt adott a polgári jogi igénynek is, és több mint 2,5 millió forint...

Megtévesztette a fogyasztókat, 350 millióra büntették Magyar Telekomot

Megtévesztette a fogyasztókat, 350 millióra büntették Magyar Telekomot A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 350 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot, az összeg azonban csökkenthető a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval.     A GVH keddi tájékoztatása szerint a Magyar Telekom 2018. február 1. és 2018. március 31. között megtévesztette a fogyasztókat a "Most generáció" kampányban alkalmazott, maximális sebességű hálózatra utaló állításával. A maximális sebesség kifejezéssel ugyanis azt sugallta, hogy a fogyasztóknak a lehető legnagyobb sebességet biztosítja hálózatán, miközben azt valójában csak egy szűkebb előfizetői kör...

Kétszer annyi autót igényeltek a nagycsaládosok, mint várták

Kétszer annyi autót igényeltek a nagycsaládosok, mint várták Az előzetes várakozásokhoz képest kétszer annyian igényeltek személygépkocsit a nagycsaládosok autóvásárlási programjában - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke kedd reggel az M1-en.    Az elnök kifejtette, a tavaly júliusi induláskor körülbelül tízezer igényre számítottak, ehhez képest húszezernél is több érkezett a Magyar Államkincstárhoz.A nagy érdeklődés miatt a kérelmek elbírálása elhúzódott, így az autók szállítási határideje is kitolódott - fűzte hozzá. Több mint 10 ezer átadást idén - vélhetően az év első...

Figyelmeztető lövések is...

Figyelmeztető lövések is dördültek a határon - Migránsok próbáltak áttörni Röszkénél Egy nagyobb migránscsoport megpróbált jogellenesen Magyarország területére bejutni, a rendőrök megakadályozták őket ebben. A...

Borús, csapadékos, de enyhe...

Reggelig nagyrészt borult, elsősorban keleten párás, ködös idő valószínű, az éjszaka második felében a Dunántúlon gyenge eső, az északi tájakon ónos eső lehet.  Kedden erősen felhős...

Kilenc év alatt 87...

Magyarországon 2010 és 2019 között a családi adókedvezményt is figyelembe véve a nettó keresetek 87 százalékkal emelkedtek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)...

Átadták az új, digitális...

Mintegy 13 millió forintos forrásból fejlesztették a gyulai várban azt a három új digitális látványelemet, amelyet hivatalosan hétfőn adtak át a publikumnak.     A gyulai...

Emelkedhet a diákhitel...

A felsőoktatási hallgatók megnőtt kiadásai indokolttá teszik a szabad felhasználású Diákhitel 1 maximális összegének emelését - a témáról hétfői számában írt a Világgazdaság. ...

Migránsokat fogtak hétfőn...

Migránsokat fogtak hétfőn hajnalban Ivándárda térségében Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Ivándárda térségében.    A rendőrök hétfőn 5 óra 35...

Március 2-án indul az azonnali pénzátutalás rendszere

Március 2-án indul az azonnali pénzátutalás rendszere Március 2-án elindul az azonnali fizetések rendszere, alapszolgáltatásként 10 milliós összeghatárig néhány másodperc alatt teljesülnek a lakossági és vállalkozói egyedi átutalások az év minden napján éjjel-nappal - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap.     Mintegy 30-40 milliárd forintot és sok százezer munkaórát fordított az átállásra a bankszektor. A kétszintű bankrendszer kialakítása óta egy közös cél érdekében ez a legnagyobb közös fejlesztése a szektornak - mondta a főtitkár. Eddig minden bank rendszeres...

Sikerült a Szőke Tisza gőzös kiemelése

Sikerült a Szőke Tisza gőzös kiemelése Sikerült a Szőke Tisza gőzös kiemelése Szegeden, a hajó csütörtök reggeltől vasárnap délutánig partra vontatása során Magyarországon még korábban nem használt technikai megoldásokat alkalmaztak.    A kétkéményes gőzhajó 2012-ben süllyedt el a Tápéi-öbölben, a 300 tonnásra becsült tömegű roncsot tavaly októberben hozták a felszínre. A kiemelést komoly előkészítő munka előzte meg, a többi közt 15 felfújható ballont gyártattak, melyek tíz méter hosszú és másfél méter átmérőjűek, egyenként akár 80 tonna teherbírásúak.Ezek közül kettőt átfűztek még a folyómederben álló,...

Lopakodik a tavasz: egyre enyhébbre fordul az időjárás a héten

Lopakodik a tavasz: egyre enyhébbre fordul az időjárás a héten Melegszik az idő a jövő héten, a hétvégén helyenként 10 foknál is melegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.    Hétfőn marad a jobbára borult, párás, foltokban ködös idő. Délutántól a Dunántúl nyugati, északnyugati részén szakadozhat fel a felhőzet, és ott lehet némi napsütés. Ónos szitálás, hószállingózás szinte bárhol kialakulhat, főként az Alföldön több helyen valószínű ónos eső, eső is. A legmagasabb hőmérséklet többnyire mínusz 2 és plusz 3 fok között várható. Kedden túlnyomóan borult lesz az ég,...

Megérkeztek a hatos lottó...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 4 (négy) 13 (tizenhárom) 33 (harminchárom)...

Hatszáz milliárd forinthoz...

Eddig 600 milliárd forinthoz juttatta a családokat a kormány a családvédelmi akcióterv keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős...

Tisztifőorvos: nincs...

Az országos tisztifőorvos közlése szerint nincs tudomásuk magyarországi koronavírusos betegről. Müller Cecília egyúttal hangsúlyozta, hogy itt kicsi az esélye a járványnak. ...

Üzletággá fejlesztették a...

Rátelepedtek és üzletággá fejlesztették a fogvatartottak és elítéltek kártérítési rendszerét a „balliberális körökhöz és a Soros-hálózat által finanszírozott" ügyvédi irodák -...

Győrben és egy baranyai...

Hét településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Győrben, Patakon, Bokorban, Pötrétén és Irotán polgármestert, Apátvarasdon és Sényén képviselőket választanak. ...

Halálra gázolt egy ittas...

Halálra gázolt egy ittas sofőr egy gyalogost Baranyában A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki ittas állapotban ült volán mögé, majd halálos...

Nem vállalja a felelősséget a Viking Sigyn és a biztosítója sem

Nem vállalja a felelősséget a Viking Sigyn és a biztosítója sem Nem hajlandó elismerni a felelősségét a Hableány sétahajóval történt katasztrófáért a Viking Sigyn tulajdonosa és a céget biztosító társaság sem - mondta Gulyás Krisztián ügyvéd, a Hableány elhunyt kapitányának jogi képviselője az M1-en.    Hozzátette: ez a hozzáállás összecseng a Viking Sigyn kapitányának védekezésével, aki szintén nem érez felelősséget a történtek miatt.A kárigény előkészítése szeptembertől decemberig tartott, majd megtörtént a kapcsolatfelvétel, de a tárgyalások megrekedtek. A Viking Sigyn úgy gondolja ugyanis, hogy ezt a dél-koreai, magyar és...

Halálra késelte az apját egy 15 éves fiú

Halálra késelte az apját egy 15 éves fiú A gyanú szerint megölte apját egy 15 éves fiú Orgoványban szombat hajnalban - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.  A közleményben azt írták, hogy a fiú otthonukban veszekedés közben többször megszúrta 43 éves édesapját, aki a helyszínen meghalt. A kamasz ezután telefonált a rendőröknek, akik a helyszínen elfogták őt. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az őrizetbe vett fiú ellen emberölés miatt büntetőeljárást indított, és kezdeményezte letartóztatását.

Éjjel hószállingozás, szombaton ónos eső is lehet

Éjjel hószállingozás, szombaton ónos eső is lehet Éjszaka a derült tájakon is több helyen köd képződik.    Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult, párás, néhol ködös idő lesz, főként a magasabb hegyekben lesz napsütés. A ködös tájakon éjszaka és szombaton is szitálás, ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat, de szombaton délután, este elsősorban délnyugaton, délen helyenként eső, ónos eső is valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában -2 és +4 fok között várható.