Bakondi: az év eleje óta több mint 6300 határsértőt fogtak el
2020. február 26. szerda 09:00

Idén eddig több mint 6300 migránst fogtak el a magyar határon - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Bakondi György közölte: az utóbbi néhány hétben megugrott a határon átjutni próbálkozók száma, ami igaz a román, a horvát és a szerb határszakaszokra is.
Hozzátette, hogy a múlt évben a román határon 490 határsértőt fogtak el, idén február végéig pedig már 470-et. Nőtt a Szerbia felől próbálkozók száma, ami azt jelzi, hogy aktivizálódtak az embercsempészek a határ mellett feltorlódott migránsokat körében - tette hozzá.
Kitért arra is, egyre több migráns érkezik Törökországba, és nőtt azoknak a száma is, akik a görög szigetek felé tartanak. Ennek hátterében a Szíriában ismét kiújult harcok állhatnak, valamint az is, hogy Törökország elkezdte a határain belül lévő illegális bevándorlók visszatelepítését a biztonsági zónákba.
Bakondi György azt is mondta, hogy Bosznia-Hercegovinában most nagyon nehéz a helyzet, sok migráns érkezik oda, miközben rendkívül korlátozottak a bosnyák kormány lehetőségei, hogy mindenkinek útját állja a határon.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Bejárták Erdélyt a hetedikes parkos...
- Páratlanul szép látványt nyújt...
- KSH: 800 ezerhez közelít a magyarok...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Kamionnal ütközött egy személyautó a...
- Újonnan feltárt ősi Duna-meder...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...

