Kötelező zászlóval is jelölni a sertéshús származási helyét

Kötelező zászlóval is jelölni a sertéshús származási helyét Január 15-től, szerdától nemzeti zászlóval is kötelező feltüntetni a nagyobb boltok húspultjaiban kapható nem előrecsomagolt, friss sertéshúsok származási helyét - közölte Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.     Az elnök ismertette, hogy a rendelet szerint a 200 négyzetméternél nagyobb üzletekben a származási hely beazonosítását zászlókkal kell segíteni. Az ennél kisebb üzletekben a hús szármázását csak betűvel kell jelölni, a rendelkezés a betűk méretéről is szól. A születés, a tartás helye és a vágás helye dönti el azt, hogy milyen zászlót kell...

Visszahívják a Lidlben árusított egyik paradicsomot

Visszahívják a Lidlben árusított egyik paradicsomot Etefon növényvédőszer-maradékot találtak a Lidlben árusított lédig fürtös paradicsomon, ezért az üzletlánc azt kéri, aki a termékből vásárolt, ne fogyassza el, hanem vigye vissza bármelyik üzletükbe, ahol a vételárat nyugta nélkül is visszatérítik.     A Lidl a honlapján közölte: a Hódkertész Kft. a fogyasztók egészségének védelme érdekében elővigyázatosságból visszahívja azon lédig (nem előrecsomagolt, friss) fürtösparadicsom termékét, amely a Lidl üzletekben január 8. és január 10. között volt kapható, mert a Lidl saját minőségellenőrzési vizsgálatai során...

Engedélyezték a skálás gyilkos feltételes szabadságát

Engedélyezték a skálás gyilkos feltételes szabadságát Első fokon engedélyezte az egyik "skálás gyilkos", Bene László feltételes szabadságra bocsátását a bíróság, de a döntés még nem végleges.     A büntetés-végrehajtási bíró első fokon döntött a budai Skálánál történt pénzszállítórablás és gyilkosság életfogytiglanra ítélt egyik elkövetőjének feltételes szabadságáról. Az ügyészi fellebbezés miatt a végzés nem végleges, az elítélt szabadon bocsátására nem került sor - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t. Juhászné Prágai Erika közölte, a bíró a keddi tárgyaláson megállapította, hogy az...

Ködös, párás, borult idő...

Az ország nagy részén borult, párás, főként éjjel többfelé ködös idő várható.    Ma a nyugati határvidéken és a Kisalföldön, kedden inkább a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön...

Szórakozásból bántalmazta...

Elrendelte a kaposvári Zita Gyermekotthonban történt bántalmazás egyik gyanúsítottjának letartóztatását a Kaposvári Járásbíróság - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az...

Járőrhajóval is ellenőrzi a...

Járőrhajóval is ellenőrzi a honvédség a vízi forgalmat a Tiszán Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred a rendőrséggel együttműködve hétfőtől folyamatos járőrözést hajt végre a Tiszán...

Magyarországon is megjelent...

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki egy Komárom-Esztergom megyei Ács település nagy létszámú pulykát tartó gazdaságában, a hatóság a szükséges intézkedéseket azonnal megtette -...

Halálra gázolta egy nő a...

Vádat emeltek azzal a szeged környéki faluban lakó nővel szemben, aki 2017 decemberében egy veszekedés közben ült autóba, majd az elé ugró férjét elgázolta, ezzel a férfi halálát okozva -...

Több mint félmillió termék...

Több mint félmillió termék árát vizsgálta az üzletekben tavaly a fogyasztóvédelem - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel hétfőn.     Az év...

A Fidesz-KDNP választókerületi elnökeivel tárgyal Orbán Viktor

A Fidesz-KDNP választókerületi elnökeivel tárgyal Orbán Viktor Félidős konzultációt tart Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Fidesz-KDNP választókerületi elnökeivel - közölte a Fidesz.    Azt írták, hogy a kormányzati ciklus felénél járva Orbán Viktor értékelő megbeszéléseket folytat a pártszövetség valamennyi választókerületi elnökével.A héten kezdődő találkozókon szóba kerülnek az eddig elért eredmények és a következő időszak kormányzati feladatai is - olvasható a közleményben.

Ködbe vész a táj: borús, hideg időjárás várható a héten, akár havazás is lehet

Ködbe vész a táj: borús, hideg időjárás várható a héten, akár havazás is lehet Jellemzően borult, ködös idő várható a jövő héten, néhol havazás is lehet. Emellett hidegre kell számítani, többfelé napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.     Hétfőn túlnyomóan borult, párás, helyenként tartósan ködös időre lehet számítani, a Dunántúlon van esély arra, hogy szakadozottabb legyen a felhőzet. Főként a ködös tájakon alakulhat ki néhol ónos szitálás, hószállingózás. A tartós, sűrű köd veszélye miatt az egész országra figyelmeztetést adtak ki. A leghidegebb...

Továbbra is többfelé rossz a levegő a por miatt

Továbbra is többfelé rossz a levegő a por miatt Továbbra is többfelé rossz a levegő a magas szállópor-tartalom miatt az országban.     A tisztifőorvos vasárnap a Facebook-oldalán azt írta: Kecskeméten egészségtelen, további kilenc településen - Dorog, Dunaújváros, Miskolc, Sajószentpéter, Salgótarján, Szeged, Szentgotthárd, Szolnok, Vác - pedig kifogásolt a levegő minősége a levegőhigiénés index alapján. Kiemelték: a meteorológiai előrejelzés szerint a levegőminőség romlása várható a következő napokban. Kedvezőtlen levegőminőség esetére azt ajánlják: az emberek ne fűtsenek nem megfelelő tüzelőanyagokkal, csak a...

Két holttestet találtak egy...

Kigyulladt egy kétszintes lakóépület Budapest XVIII. kerületében, az Üllői úton vasárnap reggel, a tűz eloltása után az épület belső udvarán két holttestet találtak - közölte a...

Megérkeztek az ötös lottó...

A televízióban közvetített közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki:  Nyerőszámok:48 (negyvennyolc)54 (ötvennégy) 63 (hatvanhárom) 82 (nyolcvankettő) 88...

Vasárnap több helyen egész...

Vasárnap inkább csak a Dunántúlon, annak is elsősorban a nyugati részén lehetnek kisebb gyengén felhős, napos területek, illetve a magasabb hegyek emelkednek a felhőtakaró fölé, másutt...

Lépni kellett a határok...

Intézkedéseket kellett tenni a határok védelmében - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.     Bakondi György...

Napsütéssel, száraz idővel...

Az ország legnagyobb részén szombaton a változóan felhős ég mellett többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű.  Szombaton az északnyugati szél a Dunántúlon és a Duna-Tisza...

Nőkre támadó palesztin...

Szexuális erőszak kísérlete miatt vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség egy palesztin férfi ellen, aki egyedül közlekedő nőkre támadt Budapesten 2018-ban - közölte a...

Összevertek egy fiút egy gyermekotthonban, nyomoznak

Összevertek egy fiút egy gyermekotthonban, nyomoznak Egy feltételezett fiatalkorú elkövetőt gyanúsítottként hallgatott ki, társát körözi a rendőrség a kaposvári gyermekotthonban történt bántalmazás ügyében - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken.     Azt írták: a kaposvári kapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz, a nyomozók kihallgatták a sértettet és tanúkat hallgattak meg a gyermekotthonban. Jelezték, hogy miután a nyomozóhatóság tudomást szerzett az esetről, hivatalból, soron kívül büntetőeljárást rendelt el, és azonnal megkezdte az ügy körülményeinek a...

Tizenegy millió forint értékű hamis parfümöt foglalt le a NAV

Tizenegy millió forint értékű hamis parfümöt foglalt le a NAV Tizenegy millió forint értékű, különféle márkájú hamis parfümöt foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy budapesti ellenőrzésen - közölte a NAV pénteken.     Azt írták, a pénzügyőrök egy budapesti raktár előtt álló szlovák rendszámú furgont ellenőriztek, amivel - a fuvarokmányok és a sofőr elmondása szerint - Franciaországba szállítottak volna az árut. Hozzátették: a raktárban lévő illatszerekől - melyekről a szakértő megállapította, hogy hamisítványok - a sofőr és a furgonba pakoló két ember sem tudta megmondani, hogy kinek a tulajdonában vannak. A...

Napsütéses, csapadékmentes idő lesz hétvégén

Napsütéses, csapadékmentes idő lesz hétvégén A hétvégén is napsütéses, száraz idő várható. A leghidegebb órákban mínuszokra kell készülni, de napközben helyenként akár plusz 10 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.   Pénteken az északi megyékben több helyen tartósan párás, ködös, felhős maradhat az idő, míg másutt többórás napsütés valószínű. A borult területeken ónos szitálás előfordulhat. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 10 fok között valószínű, délnyugaton lesz enyhébb, a tartósan borult északi tájakon pedig hűvösebb az idő. Szombaton...