Esős időre ébredhetünk kedden, aztán...
Estétől északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és az éjszaka második felében főként északon és nyugaton elszórtan eső, zápor is várható. Kedden eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, de délnyugaton estig felhős marad az ég. Kezdetben északkeleten és nyugaton, délnyugaton helyenként eső, zápor még előfordulhat, majd kora délután már mindenütt megszűnik a csapadék. A néhol élénk délnyugati szél éjszakától egyre többfelé északnyugatira fordul, és helyenként megerősödik, főként a...
Menekülő szerb embercsempészt fogtak el Nagybaracskán
A készenléti rendőrség járőrei hétfő hajnalban Nagybaracska közelében elfogtak egy szerb férfit, aki öt szír utasával korábban megállás nélkül továbbhajtott az őt igazoltatni akaró hercegszántói határrendészek mellett. A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint a 48 éves szerb férfi a gyanú szerint a migránsoknak segítséget nyújtott abban, hogy a jogellenes határátlépés után Magyarországon keresztül Ausztriába jussanak. A magukat szír állampolgárnak valló utasok nem tudták igazolni jogszerű magyarországi tartózkodásukat, ezért meghallgatásukat követően...
Az enyhe időjárás miatt máris itt a pollenszezon
Az enyhe időjárás miatt korábban kezdődik a pollenszezon, az allergia mértékétől és az előző évek tapasztalataitól függően már érdemes szedni a gyógyszereket - mondta Nékám Kristóf allergológus hétfőn az M1 aktuális csatornán. Hozzátette: a kora tavasszal virágzó fák pollenjei mellett már megjelentek a fűpollenek is, amelyek a legtöbb allergiás megbetegedésért felelnek. Csapadékos időjárás esetén még inkább fokozódni fog a levegő pollenszintje - hívta fel a figyelmet Nékám Kristóf.
Idén is élőben követhető a...
Idén is élőben követhető a gemenci fekete gólyák élete, melyek Afrikából visszatérve várhatóan napokon belül elfoglalják az ártéri erdőben bekamerázott fészküket. A...Akár SMS-ben is kérhető az...
Akinek még nincs ügyfélkapuja, és nem is szeretne nyitni, az idén is kérheti az szja-bevallási tervezet postázását - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn. ...Tízmilliót kap, aki megold...
Tízmillió forintos nyomravezetői díjat kap, aki egy 2006-ban eltűnt, nyomozási adatok szerint meggyilkolt szentesi nő ügyével kapcsolatban információval tud szolgálni - közölte a ORFK...Tovább gyűjtik az...
Házról-házra járnak az aktivisták Székelyföldön, és gyűjtik az aláírásokat a Székely Nemzeti Tanács európai kezdeményezéséhez....
A sok napsütés mellett...
A jövő héten is sok lesz a napsütés, de olykor esőre, a hegyekben hózáporra is készülni kell. Emellett ismét többször lesz...
Orbán Viktor: az utolsó tíz...
A klímavédelem kapcsán cselekedjünk, ne csak beszéljünk! - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében...
Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 6 (hat)24 (huszonnégy)26 (huszonhat)31 (harmincegy)42 (negyvenkettő)44 (negyvennégy) Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt;az 5 találatos szelvényekre 259 655;a 4 találatos szelvényekre 7020;a 3 találatos szelvényekre 1875 forintot fizetnek.
Itt a tavasz, nézze meg hány fok lesz hétfőn
Fátyol- és gomolyfelhős, napos időre számíthatunk hétfőn. Csapadék nem várható. A délnyugati, déli szél megélénkül, elsősorban a Dunántúl déli felén meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű, északkeleten, északon lesz a hidegebb.
Az idei Versmaratonon maratont is futnak a költők
Április 8-án a magyar költészet napjához kapcsolódva rendezik meg a Versmaratont; kortárs költők olvassák fel verseiket 12 órán keresztül Az év versei 2020 antológiából, a szünetekben pedig irodalmi beszélgetések lesznek a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) - hangzott el az M1 hétfői műsorában. Az idei Versmaraton az élő felolvasások, beszélgetések mellett a Költők futásával és irodalmi hajóúttal is várja az érdeklődőket - hangzott el a műsorban.Zsiga Kristóf, a Magyar Napló Kiadó vezetője elmondta: az esemény tizedik alkalommal valósul meg. A Versmaratont Oláh János...
Országgyűlési képviselőt...
Időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak ma a Fejér megyei 4-es számú választókerületben, Dunaújvárosban és környékén, a tisztségért hatan indulnak. A megye...Csodás, tavaszias időnk...
Éjszaka általában kevés lesz a felhő, északnyugat kivételével több helyen alakulhat ki köd, illetve rétegfelhőzet. Vasárnap a köd és a rétegfelhőzet feloszlása után a fátyol-...Vasárnap tartja hagyományos...
22. évértékelő beszédét tartja Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Várkert Bazárban. Orbán Viktor először első kormányzása idején, 1999-ben értékelte az évet a...Boldogságfelmérés: nagyott...
Idén immár ötödik alkalommal mérik fel egy nagyszabású kutatás keretén belül azt, hogy mennyire boldogok a magyar állampolgárok. A kutatás során megrajzolják Magyarország...Pozitív...
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról a hosszú és rövid lejáratú, devizában és forintban fennálló magyar államadósság-kötelezettségek befektetési...Napos, csendes időjárás...
Éjszaka többnyire derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de északkeleten, keleten köd és rétegfelhőzet képződése valószínű. Szombaton gomolyfelhők képződnek,...A Puskás Aréna is versenyben az Év stadionja-díjért
A tavaly novemberben átadott Puskás Aréna is szerepel azon a 21 létesítményt felsoroló listán, amelyről kikerül majd a 2019-es év stadionja. A futballarénákkal foglalkozó stadiumdb.com honlap által meghirdetett versenyben 19 ország létesítményei közül választhatják ki az öt legjobbat a szavazók. A legjobbnak ítélt stadionra öt, a másodikra négy, a harmadikra három, a negyedikre kettő, az ötödikre pedig egy csillagot kell adniuk a voksolóknak és a szavazatok összesítése, valamint szakértő építészek véleménye alapján ítélik majd oda az Év stadionja-díjat. A...
Tavaly 4,9 százalékkal nőtt a magyar GDP
Az elmúlt évben 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző évihez képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A tavalyi negyedik negyedévben 4,5 százalékos volt a gazdasági növekedés a nyers GDP-adat szerint. A tavalyi negyedik negyedévben 4,5 százalék volt a gazdasági növekedés a nyers GDP-adat szerint. A szezonálisan, naptárhatással és más egyszeri hatásokkal kiigazított, az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által jegyzett negyedik negyedévi növekedés 4,6 százalék volt. A harmadik...
Ötmilliónál több lottószelvényt vettek a rekordösszegű nyeremény miatt
Csaknem ötmilliárd forint az ötöslottó fődíja; jelentősen nőtt a játékosok száma is, több mint ötmillió szelvényt vettek - mondta Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán. Az igazgató elmondta, átlagosan 3,3 millió szelvényt vesznek a játékosok. Az eddigi nagyobb nyeremények közül kiemelte a 2003-ast és a 2005-öst, amikor több mint ötmilliárd forintot vihetett haza egy-egy szerencsés. A mostani a harmadik legnagyobb nyeremény az ötöslottó történetében - fűzte hozzá. Bánhegyi Zsófia...
A rovat további témái
- Törpe víziló született a Szegedi Vadasparkban
- Villámcsapás miatt éghetett le a révfülöpi kilátó faszerkezete
- Orbán: erősödhet a nyomás a déli határon, ez egy megszervezett invázió
- Egy szakértő megmondta, mikorra lehet vége a járványnak
- Gulyás: A kormány erős felhatalmazásra törekszik a konzultációval
- Elment a kenusok királya, Wichmann Tamás
« Előző
9261 | 9288 | 9315 | 9342 | 9369 | 9396 | 9423 | 9450 | 9477 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- A rámpa meghosszabbítása miatt...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Hamarosan elkezdődik a csillagászati...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Horváth Zoltán: a busójárás...

