Jól vannak a koronavírussal Budapesten kezelt irániak

Jól vannak a koronavírussal Budapesten kezelt irániak Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa sajtótájékoztatón közölte: a két iráni diákon elvégzett laboratóriumi tesztek a megerősítő vizsgálatokkal együtt pozitívnak bizonyultak.Mindkét elkülönített fertőzött jó állapotban van, enyhe tüneteik vannak és nem lázasak, „fizikálisan teljesen jól vannak" - ismertette. A főorvos hozzátette: szerda délután a két diákkal együtt lakó személyeket, egyikük feleségét, illetve a másik fertőzött barátnőjét szintén elkülönítették a kórház koronavírus-gyanús betegek ellátására fenntartott izolált...

Éjjel fagyhat, napos idő várható csütörtökön

Éjjel fagyhat, napos idő várható csütörtökön Szerda estétől nyugat felől egyre nagyobb területen kiderül az ég, ezzel együtt késő estére a keleti határvidéken is megszűnik a csapadék.    Reggelre már csak a Tiszántúlon maradhatnak felhősebb körzetek, foltokban köd és rétegfelhőzet is képződhet. Csütörtökön a többórás napsütést a Dunántúlon főként csak kevés fátyolfelhő, az ország keleti harmadán azonban több gomolyfelhő zavarhatja. Csapadék nem lesz. Szerda estére jelentősen mérséklődik a légmozgás. Csütörtökön a Dunántúlon megélénkül, sőt az Alpokalján és a Kisalföld nyugati felén megerősödik a déli szél. A...

Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány

Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző tavaszi kampány, amellyel a friss, jó minőségű magyar sertéshús fogyasztásának növelése az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum célja.     Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára a kampány szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a magyar sertéshúsfogyasztás jelentősen elmarad az európai uniós átlagtól, annak mintegy kétharmada. Ezért is indokolt a kampány, amely felhívja a figyelmet a sertéshúsnak a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásban betöltött...

Elítélték a szexuális...

Öt év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán első fokon, nem jogerősen azt a menekült afgán férfit, aki szexuális aktusra kényszerített egy nőt...

Hatályon kívül helyezné...

A trianoni békeszerződést ratifikáló 1921-es törvény hatályon kívül helyezését kezdeményezte a Mi Hazánk Mozgalom színeiben politizáló három független országgyűlési képviselő. ...

Szakértő: a 2015-ös...

Szakértő: a 2015-ös migrációs helyzet ismétli magát A 2015-ös migrációs helyzet ismétli magát - mondta Kiszelly Zoltán politológus szerdán az M1 aktuális csatornán, hozzátéve:...

Gyurcsány Ferenc: vidéki...

Élesedik az MSZP-DK háború. Gyurcsány Ferenc egy tegnapi interjúban azt állította, hogy a két budapesti polgármester után három teljes vidéki MSZP-alapszervezet is át akar lépni hozzá, a...

Vajon szerdán is...

Éjszaka folytatódik a túlnyomóan borult, csapadékos idő, de hajnalban nyugaton már felszakadozik a felhőzet. Szerdán a Dunántúlon egyre több helyen felszakadozik, csökken a felhőzet,...

Szili Katalin: a nemzeti...

Szili Katalin: a nemzeti kisebbségek ügye európai ügy A civil közösségek, valamint a nemzet mint közösség fontosságát hangsúlyozta a határon túli autonómiaügyek egyeztetéséért...

Hazatért az első fekete gólya a gemenci erdőbe

Hazatért az első fekete gólya a gemenci erdőbe Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe, a fokozottan védett faj egyede kedd reggel az ártéri erdőben lévő, bekamerázott fészket foglalta el - közölte a Gemenc Zrt.      Az erdőgazdaság finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően már nyolcadik éve folytatódhat a fekete gólyák tudományos megfigyelése - írták. A most érkezett madár 6 óra 31 perckor szállt le a fészekre. Csontos Péter, a Gemenc Zrt. turisztikai és marketing osztályának vezetője...

Németh Szilárd Hercegszántón: a határvédők akár az életük árán is őrzik a magyarok szabadságát

Németh Szilárd Hercegszántón: a határvédők akár az életük árán is őrzik a magyarok szabadságát A magyar határ védelme továbbra is elsődleges feladat, és a Magyar Honvédség teljes mértékben felkészült a feladat ellátására - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a hercegszántói határvédelmi bázison tartott sajtótájékoztatón hétfőn. Németh Szilárd kitért arra is: az illegális migráció és az új koronavírus "kéz a kézben jár".     Közölte: a hercegszántói határvédelmi bázison tett látogatásán megbizonyosodott arról, hogy a katonák továbbra is esküjükhöz híven őrzik az ország határait. A legfontosabb továbbra is "Magyarország...

Megszűntek a madárinfluenza miatt elrendelt egyes korlátozások

Megszűntek a madárinfluenza miatt elrendelt egyes korlátozások A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn feloldotta a magas patogenitású madárinfluenza miatt elrendelt korlátozásokat Komárom-Esztergom és Hajdú Bihar megyében. A továbbiakban mind a belföldi, mind az unióba irányuló baromfiszállítások zavartalanul folyhatnak ezekből a megyékből. A harmadik országokba irányuló exportkorlátozások azonban ezt követően is érvényben lehetnek - közölte a hivatal az MTI-vel.     Egyúttal hangsúlyozták, hogy továbbra is fennáll a baromfiak kötelező zártan tartása az ország teljes területén. A Komárom-Esztergom és...

Koronavírus gyanújával ne...

Koronavírus gyanújával ne menjünk a háziorvosi rendelőbe Ismét aktualizálták a koronavírus miatt a háziorvosoknak szóló eljárásrendet - közölte az országos tisztifőorvos hétfőn...

Négyszáznál is több...

409 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.     A rendőrség honlapján...

A naptár szerint már...

A naptár szerint már tényleg itt a tavasz, de vajon az időjárásnak is szóltak róla? A hét elején helyenként akár 18 Celsius-fok is lehet, a hét második felében inkább 10 fok körül alakulnak a maximumok, a...

Hétfőn már öt másodperc...

Hétfőn elindul az azonnali fizetési rendszer: a jelenlegi maximum négy óra helyett - belföldön - 5 másodpercen belül jóváírják az átutalást a kedvezményezett számláján, nemcsak...

Megérkeztek a hatos lottó...

 A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 5 (öt)12 (tizenkettő)18 (tizennyolc)30...

Megérkeztek az ötös lottó...

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki:Nyerőszámok:13 (tizenhárom)15 (tizenöt)17 (tizenhét)23 (huszonhárom) 37 (harminchét)  Joker:...

Szomorú vasárnap: borult, esős, szeles idő várható

Szomorú vasárnap: borult, esős, szeles idő várható Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk vasárnap, inkább csak helyenként vékonyodhat el, szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet.  Délelőtt helyenként, délutántól nyugat felől pedig egyre többfelé várható eső. A délies szelet elsősorban az Észak-Alföldön kísérhetik olykor erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de az északi szélvédett völgyekben fagypont köré is lehűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű.

Tovább erősítik Magyarország határainak védelmét

Tovább erősítik Magyarország határainak védelmét Magyarország - ahogy eddig - úgy a továbbiakban is minden intézkedést meg fog hozni, ami a határvédelem és a magyar emberek érdekében szükséges - jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton a kormány Facebook oldalán közzétett videójában.    Kovács Zoltán elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök pénteken telefonbeszélgetést folytatott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. Ennek során áttekintették a törökországi biztonsági helyzetet, különös tekintettel a szíriai helyzetre és a menekültek nagy számára. A török elnök...

Huszonöt év után érkezik Magyarországra katolikus egyházfő

Huszonöt év után érkezik Magyarországra katolikus egyházfő Magyarországra látogat Ferenc pápa - számolt be az M1 aktuális csatorna szombat déli Híradójában egy vatikáni tudósító Twitter-bejegyzésére hivatkozva.     Az információ szerint a katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapjára, szeptember 20-ra érkezhet Magyarországra. Az értesülést hivatalosan még nem erősítette meg a Vatikán, de az M1 más forrásból is úgy értesült, hogy ősszel várható a pápa magyarországi útja - tették hozzá. Áder János államfő február 14-én a Vatikánban a közmédiának nyilatkozva számolt be arról, hogy Magyarországi...