Rendszeres támadásokra lehet számítani a határkerítésnél
Számítani kell migránshullámokra, számítani kell rendszeres, tömeges támadásokra a magyar határkerítésnél - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, arra reagálva, hogy a Reuters brit hírügynökség értesülése szerint Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő szíriai menekülteket. A kormányfő hangsúlyozta: meg kell védeni Magyarország határait és a magyar embereket. Akármilyen migránshullám indul is el, a magyar határrendészeti...
Változékony időjárással ér véget a tél hétvégén
Pénteken viharos szél, zivatar és havazás is lehet. Vasárnap, a tavasz első napján ismét csapadékos lesz az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Pénteken kezdetben többfelé várható csapadék: délnyugaton eső, zápor, keleten havas eső, havazás, északkeleten, északon havazás lesz a jellemző. Emellett a déli és nyugati országrészben néhol zivatarok is kialakulhatnak. Napközben az összefüggő csapadék egyre inkább a keleti országrészre húzódik, ami egyre nagyobb területen vált esőre, legkésőbb a legészakibb tájakon. Nyugaton...
Felborult egy kamion, patakokban folyt a sör az úttesten
Leborult egy kamion rakománya csütörtökön délután az M0-ás autóútról az M4-es autópályára vezető felhajtónál Budapest határában. A teli palackokkal megrakott sörös rekeszek vélhetően nem megfelelően voltak rögzítve a jármű rakterében. A balesetben senki nem sérült meg.
Minden idők legnagyobb...
Ezen a héten minden idők legmagasabb ötöslottó főnyereménye, 5,252 milliárd forint várja a játékosokat. Az ötöslottó főnyereménye a játékosok által megvett...Horthy Miklósra és...
A Mi Hazánk Mozgalom fáklyás felvonulást rendez Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulója alkalmából vasárnap a fővárosban, továbbá országos kampányt indít Trianon...Mobilbörtönök nyílhatnak...
Harmincmilliárd forintot bocsát a kormány a Belügyminisztérium (BM) rendelkezésére, hogy abból még az idén megszüntessék a börtönök 100 százalék fölötti telítettségét - közölte a...Nagyon nem jöttek be a...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 31 kenhető sajtkészítményt vizsgált a legújabb Szupermenta terméktesztjén, minőségi és jelölési problémák miatt 20 esetben...Szeles, hűvös, kellemetlen...
Éjszaka nyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, csapadék is egyre inkább már csak keleten lehet. ...
Ismét a rendőrség jár el...
Márciustól ismét a rendőrség jár el általános szabálysértési hatóságként, ez könnyebbséget jelent majd az állampolgároknak, akiknek nem kell utánanézniük, hogy az ügyükben vajon járási,...Továbbra sem tudni koronavírus-fertőzöttről Magyarországon - Új intézkedéseket vezetnek be
Nem tud a kormány koronavírus-fertőzöttről Magyarországon - ezt rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten. Bár a vírus európai terjedése miatt kicsi az esélye annak, hogy el tudjuk kerülni, hogy a koronavírus Magyarországot is érintse, pillanatnyilag koronavírusos megbetegedésről hazánkban nem tudunk - fogalmazott Gulyás Gergely.Az európai helyzet lényegesen rosszabb, világszerte pedig már 41 országban 80 ezerre nőtt a fertőzöttek száma. Eddig 2262 halálos áldozatot követelt a koronavírus....
Szabó István nem veszi át a filmakadémia életműdíját
Nem veszi át Szabó István, a nemzet művésze a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját - derül ki az egyesület elnökségének szerdai közleményéből. A Magyar Filmakadémia Egyesület tiszteletben tartja és tudomásul veszi Szabó István filmrendező döntését, hogy nem veszi át az életműdíjat - olvasható a közleményben. Döntéséről Szabó István szóban tájékoztatta a Magyar Filmakadémia Egyesületet - közölték. Szabó István kitüntetését a közelmúltban többen kritizálták az Oscar- és Kossuth-díjas rendező ügynökmúltja miatt. A Magyar Filmakadémia január végén hozta...
11,4 százalékkal, 367 800 forintra nőtt tavaly a bruttó átlagkerest
Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 406 400 forint volt, 13,1 százalékkal magasabb, mint egy éve, így a 2019. január-decemberi átlagkereset 367 800, a nettó 244 600 forint lett, mindkettő 11,4 százalékkal nőtt 2018-hoz viszonyítva - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A decemberi kereseteket jelentősen meghatározta a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) növekedése, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 270 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 278 000 forintot ért el, 13,1, illetve 13,2 százalékkal nőtt egy év alatt...
Bakondi: az év eleje óta...
Idén eddig több mint 6300 migránst fogtak el a magyar határon - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Bakondi...Esős éjszaka után napközben...
Éjszaka északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé alakul ki eső, zápor, néhol zivatar. Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és...Kétszer annyi lottószelvény...
Az átlagos mennyiség kétszeresét vehetik meg az emberek lottószelvényből ezen a héten, mert az ötös lottó fődíja több mint...
Szeptembertől már az új...
Az emberi erőforrások minisztere szerint "szeptemberre minden elkészül", és a következő tanévben bevezetik a megújult Nemzeti alaptantervet (Nat), illetve kerettanterveket (ket)...Újabb pályázatokat írt ki a...
Újabb három pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar falu program keretében, ezúttal hétmilliárd forint keretösszegben...
Felhős, de nagyon enyhe...
Fokozatosan megnövekszik a felhőzet, kedden délen több, északon kevesebb napsütésre számíthatunk. Napközben csapadék nem várható, estétől északon helyenként eső, zápor már...Koronavírus - sajnos már magyar fertőzött is van
Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budapesten. Menczer Tamás közölte: a japán hatóságok tájékoztatása szerint pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar állampolgár koronavírustesztje. A Diamond Princesst február 5-én karantén alá helyezték. Ezt február 19-én feloldották, és az emberek többsége február 22-éig elhagyta a hajót, de a személyzet jelentős része ott maradt....
Migránsokkal taxizó románokat kapcsoltak le Nagybaracskán
Nagybaracskánál állították meg a rendőrök azt a két autót, amelyekben összesen tíz migráns utazott. A Hercegszántói Határrendészeti Kirendeltség egyenruhásai hétfőn 2 óra 5 perckor Nagybaracska közelében igazoltattak egy osztrák hatósági jelzésű Renault és egy román honosságú Audi személyautót. A járművekben a román sofőrökön kívül további öt-öt utas tartózkodott, akik azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Ők a járőrök kérdésére szír állampolgárnak vallották magukat.A gyanú...
Koronavírus - Elkezdték vizsgálni a karanténba került diákokat
Megkezdődött a vizsgálata annak a tizenegy középiskolás lánynak, két tanáruknak és a két sofőrnek, akik Olaszországból tértek haza és a koronavírus miatt karanténba kerültek - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. A főorvos elmondta, a diákok és a felnőttek is jól vannak, panasz- és tünetmentesek, lázuk nincsen. Emlékeztetett, hogy az országos tisztifőorvos 14 napra rendelte el a karantént, így addig valamennyien a kórházban maradnak....
A rovat további témái
- Elment az ország mesemondója, meghalt Csukás István
- Késő délutánig cibálni fogja a szél Baranyát
- Koronavírus: magyar diákok és kísérőik kerülnek karanténba
- Valaki gazdag lett, van telitalálat a hatos lottón
- Lesz minden a jövő héten: napsütés, eső, zivatar
- Adókedvezményt vehetnek igénybe a krónikus betegek
« Előző
9207 | 9234 | 9261 | 9288 | 9315 | 9342 | 9369 | 9396 | 9423 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- A rámpa meghosszabbítása miatt...
- Hamarosan elkezdődik a csillagászati...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Kezdődik a Budapesti országút...

