A kormány ma nyújtja be a különleges jogrend visszavonásáról szóló javaslatot
A kormány kedd délután terjeszti az Országgyűlés elé a különleges jogrend visszavonásáról szóló törvényjavaslatot - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a keddi online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert alezredes emlékeztetett, a veszélyhelyzetet március 11-én hirdette ki a kabinet. Mint mondta, a különleges jogrend jelentősen hozzájárult a járvány elleni sikeres védekezéshez, segítségével a kormány és az operatív törzs gyorsan meghozta a védekezéshez szükséges gazdasági, egészségügyi rendvédelmi...Varga Mihály: minden területre többet fordítanak jövőre
Minden területre többet fordítanak jövőre - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, mielőtt átadta a 2021-es költségvetés tervezetét Kövér László házelnöknek. A miniszter ismertette: oktatásra 2229 milliárd forintot, az előző évinél 80 milliárd forinttal többet szánnak, egészségügyre 2145 milliárd forintot, ami 186 milliárd forintos növekedés az ideihez képest. Nyugellátásokra a 2020-as összegnél 325 milliárd forinttal többet, 3090 milliárd forintot irányoz elő a költségvetés. Varga Mihály ismertetése szerint a 13. havi nyugdíj folyósítására 77 milliárd...
Ismét az egész országban zivatarokra figyelmeztetnek
Zivatarveszély miatt keddre is az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Veszélyjelzésükben azt írták: a késő délelőtti óráktól estig ismét bárhol várhatók zivatarok, amelyekhez kapcsolódva előfordulhat viharos, 60-80 kilométer/órás szél és apró szemű jég. Az előrejelzés szerint kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között valószínű. Késő estére 9 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet.
Nyolcan meghaltak, 15 új...
Újabb 15 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 3771 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 idős krónikus beteg. ...Kevesebb lesz a felhő...
Főként az esti időszakban több helyen is kialakulhatnak záporok, zivatarok, éjszaka és hajnalban már inkább csak a Dunától keletre eshet. Területi átlagban nem, de...Visszatérhettek a hívek a...
Országszerte mindenhol visszatérhettek a hívek a templomokba. Csaknem két hónapnyi szünet után újra tartottak vasárnapi szentmiséket és istentiszteleteket. A biztonsági előírásokat...Országszerte heves...
Zivatarveszély miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre az egész országra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Veszélyjelzésükben azt írták: hétfőn gyakorlatilag...Villamosmegállóban...
A két és fél kilogrammos babát egy villamosmegállóban szülte meg édesanyja. Különleges szolgálatot tudhat maga mögött Papp Benjámin főtörzsőrmester és Berkes Alexandra...Öten meghaltak, 15-tel...
Meghalt 5 idős, krónikus beteg és 15-tel, 3756-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu hétfő reggel. ...Ezeket a számokat húzták ki a hatos lottó sorsolásán
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 5 (öt) 16 (tizenhat) 23 (huszonhárom) 35 (harmincöt) 39 (harminckilenc) 43 (negyvenhárom) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt.5 találatos szelvény 47 darab, nyereményük egyenként 308 075;4 találatos szelvény 2 028 darab, nyereményük egyenként 7 140;3 találatos szelvény 31 965 darab, nyereményük egyenként 2 040 forint.
Szükség lesz az esernyőre, csapadékos időjárás várható a héten
Május utolsó hetében csapadékosabb lesz az időjárás. A napsütés mellett többször is várhatók záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn egyre több helyen várható zápor, zivatar. A szél többfelé megerősödik, intenzívebb záporok, zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak. A leghidegebb órákban 5-11 fok lesz. Napközben 17-21 fokig melegszik a levegő, de a tartósabban felhős tájakon egy-két fokkal hűvösebb is lehet. Kedden a több-kevesebb napsütés mellett...
Letartóztatták a Deák téri késelés gyanúsítottjait
A bíróság egy hónapra letartóztatásba helyezte azt a három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint péntek hajnalban részt vettek a Deák téri verekedésben, s egyikük két embert halálra késelt. A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében emlékeztetett: az V. kerületi Deák Ferenc téren hajnali fél négy körül két, fiatalokból álló társaság verekedett össze. Egy tizennyolc éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. A két megszúrt fiatal, egyikőjük 16, a másik 21 éves, a helyszínen életét vesztette - írta a főügyészség. A...
Koronavírus: fenn kell...
Bár csökken az új fertőzöttek száma, továbbra is fenn kell tartani a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott bizonyos...
Még több kedvezményt kapnak...
Az adományozás egyébként is kedvező adóügyi szabályait, a koronavírus-járvány felülírta. A jelenlegi helyzetben még több...
Késes rablás volt egy...
Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki késsel rabolt ki egy kaposvári dohányboltot - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság...
Tovább csökkent az aktív...
Négy krónikus beteg meghalt, és 28-cal nőtt, 3741-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. A...
Megérkeztek az ötös lottó...
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 2 (kettő) 23 (huszonhárom) 29 (huszonkilenc) 62 (hatvankettő) 87 (nyolcvanhét) Joker: 671376Felhőszakadással, viharos...
Késő estétől északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar; esetleg felhőszakadással kísért zivatarok is kialakulhatnak. ...Három biztató oltóanyag-kísérlet is zajlik Magyarországon
Három olyan koronavírus elleni oltóanyag-kísérlet is zajlik a világban, amelynek biztatóak az eredményei - mondta a Szent László Kórház infektológus főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján. Szlávik János hozzátette: nagy valószínűséggel e három oltóanyag közül kerül majd ki a koronavírus első hatékony ellenszere. Szavai szerint rendkívül jó hír a kísérletek szempontjából, hogy a koronavírussal megfertőzött majmokat a gyógyulásuk után nem lehet újrafertőzni annak köszönhetően, hogy a kísérleti...
A csíksomlyói búcsúval is bővült a Hungarikumok Gyűjteménye
A csíksomlyói pünkösdi búcsú és kegyhely, a klasszikus magyar szablyavívás, a szőregi rózsatő és a tiszavirágzás is bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe, míg a Magyar Értéktár hét tétellel bővült - közölte az Agrárminisztérium. A Hungarikum Bizottság 25. jubileumi ülésén, csütörtökön született döntés értelmében ezentúl a gyűjteményt gazdagítja az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási ünnepe, a nemzeti összetartozás jelképe, a csíksomlyói pünkösdi búcsú és kegyhely.A bizottság a hungarikumok közé emelte - mint kiemelkedő jelentőséggel bíró nemzeti értéket -...
Először haladta meg a gyógyultak száma az aktív fertőzöttekét Magyarországon
A koronavírus-járvány magyarországi terjedésének időszakában először haladta meg a gyógyultak száma az aktív fertőzöttekét - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a szombati online sajtótájékoztatón. Lakatos Tibor rendőr ezredes azt mondta, a kedvező adatok azt bizonyítják, hogy Magyarország, a magyar állampolgárok, az egészségügyben dolgozók mindent megtettek a vírus terjedése elleni eredményes védekezésért. Tájékoztatott arról is, hogy a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló...
A rovat további témái
- Hatéves fiát engedte vezetni egy férfi
- Több mint 110 ezer ember bértámogatására érkezett igény
- Meghalt 6 beteg és 3713-ra emelkedett a fertőzöttek száma
- Napközben sem lesz kellemes az idő, de ami este jön...
- A pünkösdi hétvégén nyit ki a legtöbb strand és fürdő
- Müller Cecília: kisgyermekeknek nem kell maszkot viselniük
« Előző
8559 | 8586 | 8613 | 8640 | 8667 | 8694 | 8721 | 8748 | 8775 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Tovább csökkent az influenzával...
- Lopott teherautóval ment lopni egy...
- Udvar: Profi eszközökkel és...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Dráma Mohácson: előbb a feleségével,...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...

