Meghalt 5 beteg és 3556-ra emelkedett a fertőzöttek száma

Meghalt 5 beteg és 3556-ra emelkedett a fertőzöttek száma Meghalt 5 idős, krónikus beteg, és 21-gyel, 3556-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedd reggel.     A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 467-re emelkedett. 1412-en már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek 45 százaléka, az elhunytak 62 százaléka, a gyógyultak 46 százaléka budapesti. Az oldal adatai szerint 10 394-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 138 697....

Záporok, zivatarok is lehetnek kedden

Záporok, zivatarok is lehetnek kedden Eleinte kevés lesz a felhő, majd éjszaka délnyugaton megnövekszik a felhőzet, hajnalban ott elvétve zápor már lehet.    Kedden változóan felhős lesz az ég, északon több, délen kevesebb napsütésre számíthatunk. Napközben főként délen és nyugaton helyenként zápor, késő délután, este délen néhol zivatar is kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de kedden késő este északon megélénkül az északi szél, valamint zivatar környezetében is megerősödhet a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet...

Pünkösdkor indul a 174. balatoni hajózási szezon

Pünkösdkor indul a 174. balatoni hajózási szezon A hagyományos húsvéti kezdés helyett pünkösdkor, 2020. május 30-án indítja a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) az első menetrendi és sétahajójáratait, igazodva a járványügyi helyzet új, enyhébb kormányzati intézkedéseihez - áll a társaság MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.     A 174. hajózási szezon kezdetével a BAHART folyamatosan nyomon követi majd az utasforgalom alakulását, és szükség szerint módosítja a meghirdetett menetrendet, illetve kapacitásokat. (A járatindulásokról a társaság honlapja, a www.bahart.hu közöl információkat, illetve a cég...

Több mint 51 ezren...

A kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt 51 382 szabálysértést észleltek a rendőrök - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti...

Nagy lehetett a lendület,...

Egy kanyarban egy teherautó rakományának nagy része az úttestre borult.   A baleset az M30-as autópálya lehajtóján Miskolc határában történt hétfőn, az eset során...

154 határsértővel szemben...

Egy hét alatt a többszörösére nőtt az illegális határátlépők száma, pénteken 45, szombaton 66, vasárnap 40 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és...

Negyedszer is hazatért...

Negyedszer is hazatért Dél-Afrikából a jeladós szalakóta, az Eleven névre hallgató madár ismét sikeresen tette meg a három kontinenst érintő tavaszi vándorútját, miközben nemcsak az...

Harmadára csökkent a...

Harmadára csökkent a kórházi ápolásra szoruló aktív fertőzöttek száma, akiknek eddig csaknem felét kezelték egészségügyi intézményben - közölte az országos tisztifőorvos a...

Újabb 11 beteg veszítette...

Újabb 11 beteg veszítette életét, 3535-re emelkedett a fertőzöttek száma Meghalt 11 idős, krónikus beteg, és 26-tal, 3535-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon -...

Napsütéses, ragyogóan tavaszias időjárás vár ránk, a hét vége felé jöhet eső

Napsütéses, ragyogóan tavaszias időjárás vár ránk, a hét vége felé jöhet eső A jövő héten is sok lesz a napsütés. Csapadék hétközben inkább csak elszórtan, hétvégén viszont többfelé is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.  Hétfőn sok lesz a napsütés. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-14 fok között alakul, az északi völgyekben lehet a hidegebb, a Balatonnál és a magasabban fekvő helyeken pedig melegebb. A legmagasabb hőmérséklet 23-27 fok között várható. Kedden többórás napsütés inkább az ország északi felén várható. Elsősorban a déli megyékben lehet elszórtan...

Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai

Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 7 (hét)12 (tizenkettő)14 (tizennégy)24 (huszonnégy)39 (harminckilenc)44 (negyvennégy) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt.5 találatos szelvény 52 darab, nyereményük egyenként 263.720;4 találatos szelvény 2.527 darab, nyereményük egyenként 5.425;3 találatos szelvény 37.954 darab, nyereményük egyenként 1.725 forint.

Az időseknek fokozottan óvatosnak kell lenniük

Az időseknek fokozottan óvatosnak kell lenniük A koronavírus-járvány kezdete óta ismert, hogy a 65 évnél idősebbek fokozott veszélynek vannak kitéve - mondta a Dél-pesti Centrumkórház (Szent László Kórház) infektológus főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján. Szlávik János a koronavírus-fertőzés lefolyását súlyosbító rizikótényezők közt elsőként az életkort említette. Kiemelte: a betegség miatt Magyarországon elhunyt nők átlagéletkora 81 év, a férfiaké 77 év, azonban a főorvos tud olyan 102 éves emberről is, aki maradványtünetek nélkül gyógyult fel, sok...

Nagy az érdeklődés az...

Nagy az érdeklődés az ingyenes informatikai képzésre Egy hét alatt közel 37 ezren regisztráltak a munkavállalást segítő informatikai alapozó online tanfolyamra - közölte Schanda...

Pár napig nyilatkozhatunk...

Pár napig nyilatkozhatunk még az egy százalékról A Pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió...

3509 embernél mutatták már...

3509 embernél mutatták már ki a koronavírust Meghalt 3 idős, krónikus beteg, és 36-tal, 3509-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon -...

Megérkeztek az ötös lottó...

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki:  Nyerőszámok:30 (harminc)54 (ötvennégy)55 (ötvenöt)81 (nyolcvanegy)89 (nyolcvankilenc)Joker: 928081

Mozgalmas éjszaka után...

Éjszaka délnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé alakul ki eső, zápor, sőt néhol az ég is megdörrenhet.    Vasárnap kezdetben erősen...

Budapest is áttérhet a...

A szombati szakmai háttérmegbeszéléseken világossá vált, hogy a "járvány erejét Budapesten is letörtük, így Budapesten is áttérhetünk - igaz megfontoltan és óvatosan -, de...

Vádat emelt az ügyészség Lovasi András ellen

Vádat emelt az ügyészség Lovasi András ellen A zenész még tavaly márciusban okozott balesetet. Lovasi összeütközött egy rendőrautóval, amelynek egy harmadik autó is nekicsapódott.    Egy év után vádat emelt az ügyészség Lovasi András ügyében - írja a Ripost.    A pécsi zenész, aki már egy ideje elhagyta Baranyát, még tavaly márciusban okozott balesetet, amikor a terepjárójával a tilos jelzés ellenére behajtott a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésébe, ahol összeütközött egy rendőrautóval, amelynek egy harmadik autó is nekicsapódott.HirdetésInformációk szerint Lovasi korábban...

Beborul az ég, estére mindenütt számíthatunk csapadékra

Beborul az ég, estére mindenütt számíthatunk csapadékra Szombaton napközben még többnyire napos idő várható az országban, a késő esti, éjszakai órákban azonban beborul, szinte mindenütt számíthatunk csapadékra.     Ma több-kevesebb napsütés mellett délen, délnyugaton több, északon kevesebb felhő valószínű az égen. Elvétve, elsősorban a délnyugati tájakon fordulhat elő gyenge eső, záporeső, mérsékelt lesz a légmozgás. A met.hu előrejelzése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 18 és 23 fok között alakul. Késő estére többnyire 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.Az esti, éjszakai órákban mindenütt...

Hétfőtől már csaknem úgy folyhat az élet, ahogy régen - Itt vannak a szabályok

Hétfőtől már csaknem úgy folyhat az élet, ahogy régen - Itt vannak a szabályok Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.      Kiss Róbert elmondta: ennek értelmében a vendéglátóhelyeken már nemcsak a kerthelyiségekben engedélyezett a tartózkodás, hanem a vendéglátóhelyek belső zárt részében is. A dolgozóknak kötelező védőeszközt (orvosi szájmaszkot, sálat vagy kendőt) viselni. Az...