Jelentősen csökkent a természeted fogyás mértéke
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első négy hónapjában, miután 5,5 százalékkal több gyerek született és 6,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel. Az év első négy hónapjában 29 280 gyerek született, 1522-vel több, mint tavaly ilyenkor. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám ennél kisebb mértékben, 7,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül január-februárban 8,8, március-áprilisban pedig 2,1 százalékkal több volt...
Napról napra csökken az aktív fertőzöttek száma
Az aktív fertőzöttek száma napról napra csökken, de a vírus még "közöttünk van" - hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília elmondta, noha a járvány megnyugvó szakaszában van az ország, mégis tíz körüli pozitív esetet fedeznek fel naponta egy-egy eset kontakt szűrésekor. Ezért szükséges a hatóság állandó figyelme, a lakosság részéről pedig a higiéniai szabályok betartása. Szerdán 12-vel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma és...
Milliókat csalt ki egy magát ördögűzőnek, halottlátónak kiadó nő
Üzletszerűen elkövetett csalás, zsarolás és hatóság félrevezetése miatt vádat emeltek egy tolna megyei nő ellen, aki magát ördögűzőnek, halottlátónak és jósnőnek kiadva másfél éven át abból élt, hogy áldozatai pénzét kicsalta - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t. A Kalocsai Járási Ügyészség által benyújtott vádirat szerint a nő az első, egy közösségi oldalon megismert áldozatától először kisebb összeget kért, hogy a pénzt oltárra helyezve kiűzze a gonoszt a sértettnek szerelmi csalódást okozó férfiból. Később azzal fenyegette,...
Hősi halált halt...
A közép-európai népek egyre inkább felismerik, hogy csak összefogással, egymás segítségében bízva tudnak megkapaszkodni, és így tudnak majd a 21. század történelmi kihívásaira közösen...Meghalt két beteg, 4039-re...
Meghalt két idős, krónikus beteg és tizenkettővel, 4039-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. ...Betett az időjárás, gyenge...
A tavaszi fagyok és az aszály miatt jelentősen kevesebb lesz az idei cseresznyetermés, fogyasztói ára pedig az előző évek átlagához képest akár 20-30 százalékkal is magasabb lehet -...Már-már nyáriasan meleg...
Hajnalban már inkább csak északkeleten lehet néhol zápor, emellett ekkor elsősorban az északi, északnyugati tájakon átmeneti ködfoltok alakulhatnak ki. Csütörtökön a...Rendőrök elől menekülő...
Összeütközött két autó szerdán az 5-ös úton az M0-ás lehajtónál, a balesetben heten megsérültek. A balesetet egy illegális bevándorlókat szállító autó sofőrje okozta - közölte a rendőrség...Baranyában két ember...
Jelentősen és folyamatosan csökken az aktív koronavírus-fertőzöttek száma - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai...Több mint ezer kilométer kerékpárút került állami kezelésbe
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt két évben több mint ezer kilométernyi kerékpárút kezelését vette át - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Szatymazon. Mosóczi László a Szatymaz-Szeged kerékpárút újonnan épült szakaszánál tartott sajtótájékoztatón azt mondta, Magyarországon több mint 9 ezer kilométer kerékpározásra ajánlott "létesítmény" található, ezek nagyobb hányada kerékpározásra kijelölt út, például kis forgalmú utca, árvízvédelmi töltés, erdészeti út. Hozzátette:...
Belső vizsgálat indul az MSZP-ben az álmentős videó miatt
Belső vizsgálat indul az MSZP-ben a párt Facebook-oldalára felkerült videó miatt, amelyben egy magát mentősnek kiadó nő beszélget Korózs Lajos szocialista képviselővel - közölte az ATV szerdán honlapján. A csatorna Start című műsorában Szakács László, az MSZP elnökhelyettese elmondta, hogy az MSZP-ben egy kommunikációs stáb döntött a videó elkészítéséről - írták. A cikk szerint Szakács László arra a kérdésre, hogy ki a felelőse a videónak, azt válaszolta: az, aki előkészítette és elkészítette. Kijelentette továbbá, hogy lesz vizsgálat és felelősségre vonás a...
Meghalt egy beteg, 4027-re nőtt a fertőzöttek száma
Meghalt egy 37 éves férfi, akinek az eddigi információk szerint nem volt alapbetegsége, és tízzel, 4027-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. A kormányzati portálon azt írták: tíz újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 551-re nőtt. 2355-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1121. Az aktív fertőzöttek 41 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 47 százaléka budapesti. 344 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük...
Péntektől ismét...
Újra megnyílhat a magyar és a horvát határ, így már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak -...
Szerdán sem lesz még...
A több-kevesebb napsütés mellett kedden és szerdán is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Többfelé várható zápor, zivatar néhol felhőszakadással. A délies szél szerdán...Büntetőfeljelentést tesz a...
Rémhírterjesztés miatt büntetőfeljelentést tesz az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MSZP Facebook-oldalára felkerült videó miatt, amelyben egy magát mentőtisztnek mondó nő...Befejeződtek az...
Magyarország valamennyi schengeni belső államhatárán befejezte ellenőrzési feladatait a rendőrség - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti...Forgalmi és jogsi nélkül,...
A rendőrök előállították egy sofőrt, aki forgalomból kivont autóval, érvényes vezetői engedély, valamint kötelező felelősségbiztosítás nélkül vezetett, úgy, hogy az egyik lába térdig be...Aki eddig nem vett Ladát,...
Bizonytalan ideig felfüggesztette új autói forgalmazását a Lada, a szerviz, alkatrész és garanciális tevékenység zavartalanul...
Betilthatják az egyszer használatos műanyagokat idehaza
Az Országgyűlés aktuális ülés második napja reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődött. Ezt követően szó lesz a bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perekről, az iskolai erőszak megakadályozásáról, valamint az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról. A képviselők szerdától péntekig összesen legfeljebb harminc órát tárgyalnak a kormány 2021-es költségvetésről szóló javaslatáról.
Meghalt két beteg, 4017-re nőtt a fertőzöttek száma
Meghalt két idős, krónikus beteg és hárommal, 4017-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedden. A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 550-re nőtt. 2324-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1143. Az aktív fertőzöttek 41 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 48 százaléka budapesti. 365 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 20-an vannak lélegeztetőgépen. Az oldal adatai szerint...
Felhőszakadások és zivatarok érkeznek délutántól
Kedden délelőtt több-kevesebb napsütés mindenütt várható, ekkor csak elvétve eshet. Késő délelőtt erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és délután, estefelé többfelé várható ismétlődő jelleggel zápor, zivatar, néhol felhőszakadással, illetve jégesővel, de az erősebben felhős nyugati tájakon eső is eshet - tette közzé a napi előrejelzésében az Országos Meteorológia Szolgálat. Mérsékelt marad a légmozgás, ugyanakkor intenzívebb zivatarok környezetében erős vagy viharos lökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet kora délután általában 20 és 28 fok között...
A rovat további témái
- Közzétette a kormány a nemzeti konzultáció kérdéseit
- Kedden ugyan meleg lesz, de nem lesz felhőtlen a nap
- Ősszel avatják fel a Hableány áldozatainak emlékművét
- Estére éri el Baranyát a zivatarlánc
- Müller Cecília: a járvány első hullámának végén jár az ország
- A békediktátumra emlékező politikai nyilatkozatról tárgyalnak
« Előző
8451 | 8478 | 8505 | 8532 | 8559 | 8586 | 8613 | 8640 | 8667 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Udvar: Profi eszközökkel és...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Elmarad a baloldali blokk Pestre...
- Átmenetileg változott a M6-osra való...
- Dráma a mohácsi kompon: vízbe vetette...
- Dráma Mohácson: előbb a feleségével,...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...

