Húsz időközi választás maradt el a veszélyhelyzet ideje alatt
2020. június 18. csütörtök 11:44

Húsz időközi választás maradt el a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
A kormány március 11-én hirdette ki a veszélyhelyzetet. A veszélyhelyzet ideje alatt valamennyi, korábban már kitűzött időközi választás elmaradt, és új választást sem lehetett kitűzni.
Az NVI összesítése szerint húsz, már kitűzött időközi választás maradt el: ebből nyolc polgármester-választás volt, öt képviselő-választás, hét pedig települési nemzetiségi választás.
Az első, amely elmaradt a veszélyhelyzet miatt, a március 22-ére a Zala megyei Dobriban kitűzött polgármester-választás volt. Az utolsó pedig június 7-ére volt kitűzve; a Somogy megyei Istvándiban polgármestert választottak volna.
A veszélyhelyzet ideje alatt kitűzni sem lehetett időközi választást. Ebben az időszakban nem lehetett népszavazást sem tartani és kezdeményezni.
Az Országgyűlés június 16-án elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, amely szerdán meg is jelent a Magyar Közlönyben.
Időközi választás a veszélyhelyzet megszűnését követő naptól, vagyis csütörtöktől tűzhető ki ismét.
A ki nem tűzött és elmaradt választásokat tizenöt napon belül, tehát július 2-áig kell kitűzniük a választási bizottságoknak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Tovább csökkent az influenzával...
- Udvar: Profi eszközökkel és...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Dráma Mohácson: előbb a feleségével,...
- Elmarad a baloldali blokk Pestre...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Átmenetileg változott a M6-osra való...

