Zivatarok is kipattanhatnak pénteken Baranyában

Zivatarok is kipattanhatnak pénteken Baranyában Hajnalra a Dunántúlon csökken a felhőzet, ott azonban foltokban köd vagy rétegfelhőzet képződhet.    Pénteken az ország nyugati kétharmadán a közepesen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számítani lehet, az északkeleti, keleti tájakon azonban késő délutánig még sok lesz a felhő. A gyenge eső kora délutánra a keleti határvidéken is megszűnik, ezt követően kevés helyen zápor, az Észak-Dunántúlon és Baranyában esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat. Pénteken a délnyugatira forduló szél élénk, elsősorban a Dél-Dunántúlon és az Alföld délkeleti...

Hagyta meghalni a fiát egy baranyai asszony, elítélték

Hagyta meghalni a fiát egy baranyai asszony, elítélték Hat hónap felfüggesztettre ítélte a bíróság azt a 76 éves baranyai asszonyt, aki nem hívott segítséget az ittas és beteg fiához, ami a gyermeke halálához vezetett. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatásáért és a kiszabott büntetés súlyosításáért fellebbezett.    A 76 éves asszony egy romos, elhanyagolt házban élt az alkoholista életmódot folytató, megromlott egészségi állapotú fiával egy Baranya megyei településen A férfi elhárította a rendszeres orvosi kezelést, illetve a környezetéből érkező segítséget is, az anyját pedig rendszeresen...

A Fidesz-frakcióban vita van a svéd és finn NATO-csatlakozásról

A Fidesz-frakcióban vita van a svéd és finn NATO-csatlakozásról A Fidesz-frakció megosztott a svéd és finn NATO-csatlakozás ügyében, ezért felkérték az Országgyűlés elnökét, hogy küldjön delegációt a két érintett országba - jelentette be a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Balatonfüreden, sajtótájékoztatón.     A Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülése alkalmából a politikus úgy nyilatkozott: a miniszterelnök azt kérte a frakciótól, hogy támogassa a svéd és a finn NATO-csatlakozást, ugyanakkor a frakció nagyon megosztott a kérdésben. Komoly vita alakult ki, többen kifogásolták, hogy "ezeknek az országoknak a politikusai az...

Modern technológia a...

Modern technológia a sportfogadásban A technológia és annak rohamos fejlődése immár szerves része társadalmunknak és mindennapi életünknek. Minden háztartásban...

Befellegzik a szép időnek,...

Befellegzik a szép időnek, érkeznek a felhők Csütörtökön általában erősen felhős égkép lesz a jellemző.     A légmozgás mérsékelt marad, esetleg holnap...

Téliesre fordul hétvégén az...

Téliesre fordul hétvégén az időjárás Bár kedden még tíz Celsius-fokkal haladta meg az átlagos maximum-hőmérséklet az ilyenkor szokásosat, a hétvégére visszatér a...

Ma is megdőlhet egy újabb,...

Ma is megdőlhet egy újabb, szakállas melegrekord Szerdán megdőlhet a február 22-ére vonatkozó, 1966-os napi országos melegrekord. Hétfőn, illetve múlt szombaton is megdőlt a...

Egy újabb csodás, tavaszi...

Egy újabb csodás, tavaszi nap vár ránk szerdán Szerdán a pára, ködfoltok és rétegfelhőzet megszűnik a délelőtt folyamán, majd napos, gomolyfelhős időre...

Csaknem hatvan évet töltött...

Csaknem hatvan évet töltött egy kisváros élén, most lemondott Rendkívüli testületi ülésen jelentette be a Veresegyházat csaknem 58 éve irányító Pásztor Béla kedden, hogy február 28-ával...

Szinte hihetetlen, hány fok lesz kedden napközben!

Szinte hihetetlen, hány fok lesz kedden napközben! Kedden az ország délnyugati felén napos idő várható fátyolfelhőkkel, az északkeleti vidékeken viszont felhőátvonulások lesznek rövidebb-hosszabb napos időszakokkal.    Csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 12 és 18 fok között alakul.

Elítéltek egy tök részegen autózgató rendőrt

Elítéltek egy tök részegen autózgató rendőrt 750 ezer forint pénzbüntetésre és három év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt a Tiszaújvárosi Járásbíróság egy rendőrt, aki ittasan gépjárművet vezetett - közölte a Miskolci Törvényszék hétfőn közleményben az MTI-vel.     A férfi 2020 júliusának egyik hajnalán erősen ittasan közlekedett a 3-as és a 35-ös főúton, Nyékládháza belterületén nem tudta a sávban tartani járművét, többször letért az útpadkára, áthaladt a záróvonalon, terelővonalon. Útja Sajószögeden át Tiszaújvárosba vezetett, ahol egy autóbusz-megállóba húzódva elaludt. A bíróság a vádlottat ittas...

Sorra dőltek meg a hőmérsékleti rekordok hétvégén

Sorra dőltek meg a hőmérsékleti rekordok hétvégén Megdőlt a napi legmagasabb minimum-hőmérséklet rekordja vasárnap: a Miskolc-Diósgyőr meteorológiai állomáson mindössze 9,6 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján hétfőn.   Azt írták, az átlagnál jóval enyhébb az időjárás a térségünkben.Hozzátették: a Miskolc-Diósgyőr állomáson mindössze 9,6 fokig csökkent a hőmérséklet vasárnap reggel, ezzel új országos napi legmagasabb minimum-hőmérséklet rekord született. Ezen a napon az eddigi rekord 9,0 fok volt, amelyet Győr Egyetem állomáson mértek 2022-ben.A meteorológiai...

Kitisztult a levegő, már...

Kitisztult a levegő, már Pécsett sem egészségtelen Jelentősen javult a levegő minősége az országban - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn közzétett, az előző...

Utcahosszal vezet Orbán...

Utcahosszal vezet Orbán Viktor egy friss felmérés szerint A magyarok 49 százaléka Orbán Viktort tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen - derül ki a...

Néhány ezresért busszal és...

Néhány ezresért busszal és vonattal is beutazhatjuk akár a teljes vármegyét Május elsejétől minden eddiginél kedvezőbb bérletrendszer használatával teljes vármegyét, sőt akár az egész országot be lehet...

Hatékonyan dolgoztak a...

Hatékonyan dolgoztak a busók, már-már tavaszias időnk lesz az előttünk álló héten Változékony, időnként szeles, de alapvetően enyhe idő lesz a jövő héten, több helyen 15 Celsius-fok fölötti csúcshőmérsékletek...

Ezt a mázlit! Valaki...

Ezt a mázlit! Valaki elvitte a főnyereményt a hatos lottón A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...

"Európában senki sem...

Európában senki sem annyira autonóm, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök - jelentette ki Lánczi Tamás politológus a...

Újra érkezik a JóKor magazin a nyugdíjasokhoz

Újra érkezik a JóKor magazin a nyugdíjasokhoz Hamarosan minden nyugdíjashoz eljut a JóKor magazin: Magyarország kormánya fontosnak tartja, hogy az időskorúak értesüljenek minden, őket érintő intézkedésről, ezért az újság tartalmazza a legfontosabb, közérdekű információkat - közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán. Varga Mihály pénzügyminiszter a videóban elmondta: a nyugdíjasok számíthatnak a kormányra, ezt becsületbeli ügynek tekintik. Emlékeztetett: 2010-ben azt ígérték, hogy a nyugdíjak megőrzik a vásárlóértéküket. Nemcsak megőrizték, hanem 20 százalékkal növelték is - tette hozzá....

Szörnyű: villamosmegállóban gázoltak halálra egy nőt

Szörnyű: villamosmegállóban gázoltak halálra egy nőt A villamosmegállóba sodródott és elütött egy ott várakozót egy személygépkocsi a fővárosi Harminckettesek terénél vasárnapra virradóra, az elgázolt 23 éves nő a helyszínen meghalt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A gépjárműforgalmat a Baross utca és a József utca közötti szakaszon a környező utcákba terelik. A rendőrség vizsgálja a VIII. kerületi baleset körülményeit - olvasható a közleményben. Képünk illusztráció.

Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!

Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e! A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki:Nyerőszámok: 28 (huszonnyolc) 37 (harminchét) 53 (ötvenhárom) 68 (hatvannyolc)84 (nyolcvannégy)