Hűvös, borongós napunk lesz szombaton is
2023. április 14. péntek 19:30

A több helyen intenzív esőzést okozó kiterjedt felhő- és csapadékzóna súlypontja pénteken éjszaka egyre inkább az ország északi tájai fölé helyeződik át - mögötte az Észak-Dunántúl kivételével dél, délkelet felől egyre többfelé válik szakadozottabbá a felhőzet, ugyanakkor helyenként zápor, esetleg zivatar kialakulhat.
Szombaton az ország nagyobb részén a több-kevesebb napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, azonban a Dunántúl északnyugati, nyugati harmadán még mindig nagy területen maradhat összefüggő a felhőzet.
Több helyen alakul ki zápor, zivatar, néhol jégeső, a nap első felében főleg nyugaton, északnyugaton tartós eső is előfordulhat. P
A szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérhetik, iránya éjszakától egyre inkább déli lesz.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 12 és 17 fok között várható, de a Dunántúl tartósabban felhős részein ennél alacsonyabb értékek is lehetnek
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Már majdnem minden készen áll, néhány...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- A MÉH-ből hordta haza a kacatokat...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Hagyományápolás: páratlanul szép...
- Akár húsz foknál is melegebb lehet...

