Nem brutálisan, de még szeles lesz a vasárnap is
Ilyen időjárás várható a hét utolsó napjára. Vasárnap a felhőátvonulások mellett mindenütt legalább néhány órára kisüthet a nap, azonban főként a Dunától keletre jobban összeállhatnak a felhők. Az északnyugati, északi szél estétől jelentősen veszít erejéből, hajnalban átmenetileg csak kevés helyen, majd vasárnap napközben ismét többfelé kísérik erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap döntően 0 fok körül valószínű.
Viharos idő: már 2300 felett a tűzoltói munkák száma
Továbbra is sok munkát ad a vihar a tűzoltóknak elsősorban a Dunántúlon, szombaton kora délután országszerte már meghaladta a 2300-at a beavatkozások száma - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel. Mukics Dániel tájékoztatása szerint a legtöbb riasztás Somogy, Baranya, Fejér, Tolna, Veszprém és Zala vármegyékből érkezik, itt okozza a legtöbb kárt az erős szél. A riasztások többsége letört faágak és kidőlt fák miatt érkezett, de sok épület tetőszerkezetét, kéményét is megbontotta a viharos szél. Budapest második kerületében és Sopronban...
Hatalmas légnyomáskülönbség alakítja ki a viharos széllökéseket
Az ország keleti és északnyugati tájai között hatalmas, 15 hektopascalos (hPa) légnyomáskülönbség alakult ki - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton a közösségi oldalán. A közlés szerint, míg keleten, a ciklon középpontjában 1012, addig az északnyugati tájakon 1027 hPa a légnyomás mért értéke. Ez a hatalmas nyomáskülönbség alakítja ki a viharos, erősen viharos széllökéseket az országban - tették hozzá. A meteorológiai szolgálat a honlapján közölt veszélyjelzésben azt írta, szombaton az országban sok helyen várható 70 kilométer/óra fölötti széllökés. Erősen viharos -...
Szünetel a forgalom az...
Zirc és Veszprém, valamint Dombóvár és Kaposvár között vonatpótló autóbuszok közlekednek, az M1-es autópálya Hanság pihenőjét...
Kiemelkedő volt a decemberi...
A magyarországi szálláshelyek teljesítménye decemberben is a várakozáson felül, kiemelkedően jól alakult, az infláció...
Éjjel nagyot fordul az idő,...
Túlnyomóan borult lesz az ég, majd éjjel szakadozottá válik, szombaton pedig mindenhol csökken a felhőzet. ...
Orbán Viktor: a magyaroknak...
A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz! - írta Orbán Viktor miniszterelnök pénteki Facebook-bejegyzésben Ursula von...
Lángoló pécsi lakás oltásán...
A Dugonics utcában csaptak fel a lángok. Kigyulladt egy pécsi, kétszintes sorház egyik emeleti lakása a Dugonics...
A boltok többsége megbukott...
Nincs kibúvó az árstopszabályok alól, azok betartását a kormány továbbra is elvárja a kereskedőktől - mondta pénteki...
Februárban már az emelt bérüket kapják az orvosok
A kormány folytatja az egészségügyi dolgozók béremelését: február elején érkezik az orvosok emelt bére és a háziorvosi szolgáltatók is a béremelés összegével növelt finanszírozást kapják - közölte Takács Péter egészségügyi államtitkár pénteken. "A háború és a szankciók okozta nehézségek ellenére a kormány folytatja az egészségügyi dolgozók béremelését, elismerve és megbecsülve munkájukat" - mondta az államtitkár a kormány hivatalos Facebook-oldalára felkerült videónyilatkozatában. Takács Péter emlékeztetett: 2010 óta több ütemben emelte a kormány az...
A Mohácsi-szigeten is kapcsoltak le migránsokat csütörtökön
A szolgálatot teljesítő rendőrök csütörtökön összesen 94 határsértőt tartóztattak fel és 55 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben. Bács-Kiskun vármegyében a rendőrök 5 esetben összesen 9 határsértőt tartóztattak felBalotaszállás, Hercegszántó, Hóduna, Homorúd és Nagybaracska közigazgatási területén.Csongrád-Csanád vármegyében a járőrök 3 esetben összesen 70 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom közigazgatási területén. Budapesten 1, Győr-Moson vármegyében 2 és Komárom-Esztergom vármegyében 12 határsértőt tartóztattak fel.A...
Hó, havas eső, eső, ez vár ránk pénteken
Pénteken még csapadékos időjárás várható, nyugaton inkább esővel és havas esővel, keleten hóval, de este erős, olykor viharos széllel jelentős lehűlés érkezik és csökken a csapadék valószínűsége. Pénteken nyugat felől tovább vastagszik a felhőzet, beborul az ég és ezzel együtt csapadékzóna is érkezik, amely kelet felé terjeszkedik. Keleten a reggeli órákban még előfordulhat némi napsütés. Nyugaton egyre inkább eső, havas eső lesz a jellemző, míg Szabolcsban és Borsodban havazhat a legtovább. A kezdetben délnyugati, majd estére északnyugatira forduló szelet nagy...
Orbán Viktor: folytatni...
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta Armin Pappergert, a német Rheinmetall hadi- és...
Viharos széllel érkezik a...
Az idei tél eddigi leghidegebb szakasza jöhet: a jövő hét elején számottevő talajfagy is kialakulhat, és a hideg a növényeket...
Több százezer lefoglalt...
Több százezer lefoglalt védőmaszkot ajánlott fel a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) karitatív célra. A vámhivatal csütörtökön MTI-nek küldött közleményében azt közölte, a védőeszközök...Létezik virtuális világ a...
Életünk bizonyos területei hatalmas fejlődéseken mentek keresztül az elmúlt évtizedekben. Ez magával hozta azt a tényt, hogy...
Folyamatosan növekszik a...
Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések; folyamatosan...
Átalakítják az orvosi...
Egységesül az ügyeleti ellátás rendszere: a betegnek a 1830-as központi telefonszámot kell majd hívnia, ahol a vármegyei...
Viharos szél, eső, zápor, hózápor is jöhet szerdán
Éjjel elszórtan, holnap napközben átmenetileg több helyen várható záporeső; a havas eső záporok, hózáporok esélye egyre inkább északkeletre szorul, majd szerdán már inkább csak a hegyekben lehet halmazállapot-váltás. Az északnyugati, nyugati szél gyakran megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A délnyugati megyékben, illetve északkeleten többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -5 fok között változik, a szélcsendesebb részeken számíthatunk az alacsonyabb értékekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán...
Hangsúlyosabb szerepet kapnak a vármegyék a fejlesztéspolitikában
Az eddiginél sokkal decentralizáltabb fejlesztéspolitika megvalósítása a cél az európai uniós források tervezésére és felhasználására a 2027-ig tartó időszakban - közölte a területfejlesztési miniszter kedden Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón. Navracsics Tibor beszélt arról, hogy a területi operatív fejlesztési program új változata, a TOP Plusz mintegy 2000 milliárd forint értékű támogatást biztosít, az összeg felére már az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások alatt kiírták a pályázatokat a nemzeti költségvetés terhére. Tavaly év végéig 756 milliárd...
Vigyázat! Adathalász támadásokra figyelmeztet a Díjnet
Az elmúlt napokban a Díjnet Zrt. nevével és korábban használt logójával visszaélve, adathalász e-maileket küldtek ismeretlenek, jellemzően - de nem csak - a "[email protected]" e-mail címről - közölte a vállalat. Azt írták, hogy a csalók az e-mailben Díjnettől érkező visszatérítésre ("refund") hivatkoznak, és arra kérik az érintetteket, hogy egy "Jelentkezzen be az Online számlázásomba" elnevezésű linkre kattintsanak. A linkre kattintva a Díjnet Zrt. weboldalának bejelentkezési felületéhez hasonló oldal jelenik meg - tették hozzá. Azt kérték,...
A rovat további témái
« Előző
3861 | 3888 | 3915 | 3942 | 3969 | 3996 | 4023 | 4050 | 4077 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már majdnem minden készen áll, néhány...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- A MÉH-ből hordta haza a kacatokat...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Tarantino szerint új filmje a...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Új csúcsmotorokat kaptak a rendőrök,...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Tárlatvezetéssel járhatjuk be...

