Tragikus hirtelenséggel elhunyt Vágó István

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Vágó István Tragikus hirtelenséggel elhunyt Vágó István magyar televíziós műsorvezető, a kvíz műfajának egyik legsikeresebb magyar alakja.  A műsorvezető váratlan haláláról a Demokratikus Koalíció számolt be.  "Váratlanul elhunyt Vágó István barátunk és társunk. A sikeres televíziós, az ország egykori legnépszerűbb vetélkedőjének vezetője, a Szkeptikus Társaság alapítója, a Demokratikus Koalíció elnökségében sok-sok éven át dolgozó társunk örökre itt hagyott minket. A tényekért, a tudományért, a rációért és a szabad, európai Magyarországért folytatott küzdelmét...

Aki úgy gondolja, régen esett az eső, örülhet

Aki úgy gondolja, régen esett az eső, örülhet Éjszaka jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, de kezdetben az északkeleti harmadban kevesebb lesz a felhő. Összességében több helyen várható eső, záporeső.    Szombaton a vastagabb, összefüggőbb felhőzet keletre szorul, másutt gomolyfelhős, napos idő valószínű. Reggel, délelőtt még folytatódik a csapadékhullás, majd délután főként a Dunántúlon kell számítani záporok, zivatarok kialakulására, néhol akár heves zivatarokra is. A déli, délkeleti szél fokozatosan veszít erejéből, éjszaka és szombaton jobbára mérsékelt marad a légmozgás. Zivatarok mentén azonban...

Ferenc pápa: a háború szólistái törnek utat maguknak

Ferenc pápa: a háború szólistái törnek utat maguknak Abban a világban, amelyben élünk, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak - fogalmazott Ferenc pápa pénteken a budapesti Karmelita kolostorban az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel találkozva.     Ferenc pápa hangsúlyozta: a béke soha nem a stratégiai érdekek követéséből fog fakadni, hanem olyan politikából, amely képes mindenki érdekeit szem előtt tartani, odafigyelve az emberekre, a szegényekre és a jövőre - jelentette ki. Robert...

Nem változik érdemben a...

A munkanélküliek száma 2023 márciusában 195 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,0 százalék volt - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).    A 2023....

Több helyen is fagyott...

Több helyen is fagyott péntekre virradó éjszaka Péntek hajnalban több helyen süllyedt 0 Celsius-fok közelébe vagy az alá a hőmérséklet, a Nógrád vármegyei Zabarban kerekítve...

Hamarosan magyar földre lép...

Hamarosan magyar földre lép Ferenc pápa Elindult Ferenc pápa háromnapos magyarországi apostoli látogatására pénteken - közölte Twitter-oldalán a Vatikán, a...

Ismét alaposan lehűl a...

Ismét alaposan lehűl a levegő péntekre virradóan Éjszaka a gomolyfelhők a legtöbb helyen feloszlanak és derült, vagy kissé felhős lesz az ég.   Pénteken eleinte...

Telefonos applikáció segíti...

Telefonos applikáció segíti a gólyák megfigyelését Telefonos applikációval bővült a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) gólyafészek adatbázisa, amely így még...

Változik a buszok és a...

Változik a buszok és a vonatok menetrendje a hosszú hétvégén Május elsején és előtte változik a MÁV-Volán-csoporthoz tartozó járatok közlekedési rendje - közölte a Mávinform csütörtök...

Ismét jócskán lehűl a levegő csütörtökre virradóan

Ismét jócskán lehűl a levegő csütörtökre virradóan Alapvetően napos, gomolyfelhős idő ígérkezik a holnapi nap folyamán is, de ma a keleti tájakon helyenként jobban összeállhatnak a gomolyok.  Este általában közepesen vagy erősen felhős ég várható. Záporok ma és éjszaka elsősorban egy keleti összeáramlás mentén fordulhatnak elő, majd csütörtökön már nem valószínű. Az északnyugati szél ma többfelé erős, majd estétől mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul, de a hidegre hajlamos területeken, fagyzugokban alacsonyabb értékek valószínűek. A legmagasabb nappali hőmérséklet...

Átlépte az 530 ezret a bruttó átlagkereset

Átlépte az 530 ezret a bruttó átlagkereset A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 531 200 forint volt 2023 februárjában, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 366 400 forintot ért el. A bruttó átlagkereset 0,8, a nettó átlagkereset 1,2 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).    A közlemény szerint az átlagkereset változását jelentősen befolyásolta a 2022 februárjában a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állománynak kifizetett hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatás, az úgynevezett...

Hűvös éjszaka után napsütéses idő várható szerdán

Hűvös éjszaka után napsütéses idő várható szerdán Szerdán alapvetően napos, gomolyfelhős idő várható, de a keleti tájakon helyenként jobban összeállhat a felhőzet.  Záporok elsősorban a keleti összeáramlás mentén, valamint a Dunántúl nyugati, délnyugati részein fordulhatnak elő. Az északnyugati szél kedden és szerdán napközben is többfelé erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között valószínű, de néhol ennél hidegebb sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 13 és 17 fok között alakul.

Mozgássérült hajléktalant...

Mozgássérült hajléktalant fosztott ki egy férfi Pécsett A Pécsi Járásbíróság hétfőn elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra védekezésre képtelen, illetve a...

Alig változott a forint...

Alig változott a forint árfolyama a kamatdöntést követően Nem változott számottevő mértékben a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a jegybank piaci várakozásoknak megfelelő...

Tovább csökkenti a kormány...

Az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság gyökeresen megváltoztatták a gazdasági körülményeket. A kormány célja, hogy a veszélyes időkben is megvédje a családokat, megőrizze a...

Megerőszakolt két 15 éves...

Megerőszakolt két 15 éves fiú egy kislányt Szexuális erőszak bűntette miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség két 15 éves fiú ellen, akik bántalmaztak és...

Ámokfutó autós...

Ámokfutó autós letartóztatását rendelte el a bíróság A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 33 éves férfinak, aki autóval ittasan, jogosítvány nélkül menekült a rendőrök...

Picit javul az idő, de még...

Picit javul az idő, de még kedden is lehenek zivatarok Csak az éjszaka második felétől kezd nyugat felől vékonyodni, csökkenni a felhőzet, és vele együtt a csapadékhajlam is...

A munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést

A munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést A hazai munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést, ahol emelték a béreket, ott a munkáltatók többnyire maguktól tették az egyre növekvő megélhetési költségek miatt - közölte a Work Force HR szolgáltató.   A munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel foglalkozó társaság mintegy 1000 hazai munkavállaló megkérdezésével készített felmérést az idén márciusban. A közlemény szerint a válaszadók 41 százaléka kapott fizetésemelést, akik közül a megkérdezettek 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkáltatóik maguktól kezdeményezték az emelést anélkül, hogy ezt nekik...

Orbán Viktor: itt kell boldogulni, itt van magyar jövő!

Orbán Viktor: itt kell boldogulni, itt van magyar jövő! A kormány folyamatosan megújítja a szakképzést, évek óta nő a szakképzésbe jelentkezők száma és javulnak a tanulmányi eredményeik is - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, a 16. Szakma Sztár Fesztivált megnyitó beszédében Budapesten.     Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén hangsúlyozta: minden tíz általános iskolát befejező tanulóból hat a szakképzésben folytatja tanulmányait, a legnépszerűbb iskolatípus pedig a technikum. Hozzátette: a duális képzés bevezetése is hasznosnak bizonyult, mind a vállalkozások, mind pedig az ország...

Vége szakad a csodás tavaszi időnek, esők jönnek széllel, lehűléssel

Vége szakad a csodás tavaszi időnek, esők jönnek széllel, lehűléssel Többfelé várható eső, zápor, zivatar a jövő hét első napjaiban, visszaesik a hőmérséklet, szerda és csütörtök hajnalban néhol fagy is lehet. A hét közepétől újra melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.  Hétfőn erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés mellett általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, rövid napos időszakokkal. Többfelé és több hullámban lehet eső, zápor, zivatar. Egyes helyeken élénk, erős széllökések várhatók, a zivatarokat átmeneti szélerősödés kísérheti. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 14 és 22...