Elindult a TeSzedd! hulladékszedési akcióhét
Idén tizenegyedik alkalommal, a Föld napjára időzítve elindult a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, az ország legnagyobb önkéntes hulladékszedési programja - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára szombaton Budapesten. A fenntarthatósági témahét végéig, április 28-ig zajló program célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára - közölte Raisz Anikó. Az MTI kérdésére elmondta, hogy az április 11-i határidőig mintegy 3000 önkéntes csoport - iskolák, baráti csoportok és...
Rengeteg energiát, és így pénzt takarítottak meg a hivatalok
Rendkívül jelentős energiamegtakarítást értek el a kormányhivatalok és a járási hivatalok az elmúlt fűtési idényben - mondta szombati videóüzenetében a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. György István a Facebook-oldalán közölte, hogy a korábbihoz képest a gázfogyasztás 53 százalékkal, az áramfogyasztás 26 százalékkal csökkent a hivatalokban. Komoly feladatot jelentett számukra napi szinten ügyelni erre, de nagyon jó eredményeket sikerült elérni - tette hozzá. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az energiaracionalizálás a kormány fejlesztéspolitikájában...
Online bűnmegelőzési játékot indítottak fiataloknak
Hello Biztonság! címmel online bűnmegelőzési játékot indított 10-14 éves fiataloknak a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács - közölte a tanács kommunikációs igazgatója az MTI-vel. Garamvölgyi László dandártábornok elmondta: a sorozat első része az adatbiztonsággal foglalkozik, az online játék főszereplői 10-14 éves gyerekek, akik egy parkban talált pendrive miatt kerülnek nehéz helyzetbe. A játékosok megtudhatják, mit kell tenni egy talált tárggyal, mi az adathalászat és milyen veszélyei vannak a "túlzott megosztásnak", az oversharingnek, vagyis annak, ha valaki az életének...
Húsz foknál is melegebb...
Szombaton ismét gomolyfelhő-képződésre számíthatunk általában sok napsütéssel, de időszakosan jobban összeállhatnak a...
Díjmentesen utazhatunk a...
A MÁV-Volán-csoport és a GYSEV díjmentes utazást biztosít a Ferenc pápa látogatásához kapcsolódó eseményekre - közölte a...
Lenyúlta ügyfeleit egy...
Több rendbeli sikkasztás, csalás és ügyvédi visszaélés gyanúja miatt fogtak el egy székesfehérvári ügyvédet - közölte a...
Nézze meg, milyen csodás...
Nyugodt idő várható a hétvégén, többórás napsütéssel és 16-23 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel. Vasárnap délutántól azonban...
Jövő héten visszatérhetnek...
A talaj a következő néhány napban szikkadni fog, ezt segíti a több órás napsütés és a szél is, érdemes a tavaszi vetéssel...
Kötelező lesz akciózniuk az...
A legfontosabb kormányzati döntésekről számol be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra...
Minden idők egyik legnagyobb nyereménye vár gazdára a lottón
Minden idők negyedik legnagyobb nyereménye várja az Ötöslottón azt a szerencsést, aki 25 hét halmozódás után egymaga elviszi a 4,393 milliárd forintra duzzadt fődíjat a szombati sorsoláson - közölte a Szerencsejáték Zrt. csütörtökön az MTI-vel. Azt írták, az összeg a játékkedvet is fokozza: nemcsak többen, hanem többet is lottóznak. Legutóbb 2022. október 22-én talált gazdára az Ötöslottó főnyereménye. A tájékoztatás szerint az elmúlt fél évben több olyan szám is volt, amely nem került be a nyerőszámok közé, ilyen például az 1 és a 7, de a hatvanas számkörben...
Settenkedik a tavasz, de az éj még hűvös lesz
Csütörtökön is gomolyfelhős idő várható általában többórás napsütéssel. Szerdán elszórtan, csütörtökön pedig helyenként - legnagyobb eséllyel az északkeleti részeken - zápor, néhol zivatar alakulhat ki. Az északias szél szerdán több helyen, csütörtökön pedig a Dunától keletre élénkülhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de az északi völgyekben ennél pár fokkal hidegebb is lehet, illetve elsősorban az utóbbi tájakon talajmenti fagy sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 16 és 20 fok között alakul.
Novák Katalin: nem küldjük a férjeinket és a gyermekeinket a frontra!
Ápoljuk és tovább építjük Szlovénia és Magyarország jó kapcsolatát - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök Natasa Pirc Musar szlovén köztársaság elnökkel tartott sajtótájékoztatóján, szerdán Budapesten. Novák Katalin emlékeztetett, mindkét országnak most van először női elnöke, és hogy Natasa Pirc Musar szlovén köztársaság elnök első hivatalos útja megválasztása után Magyarországra vezetett. A megbeszélés témái között említette az Oroszország és Ukrajna közti háborút, az Európai Unió nyugat-balkáni bővítését, a két ország közötti együttműködés fontosságát, a...
Melegszik az idő, majd'...
Szerdán a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, de a Dunántúl északnyugati részein, illetve a Duna-Tisza közén időszakosan...
Javul az idő: akár húsz fok...
Erősen vagy közepesen felhős idő valószínű kedden is rövidebb-hosszabb napos időszakokkal. Hétfő estig még több...
Törvénysértést követ el,...
Aki interneten rendel és szállíttat belföldre dohányzást helyettesítő nikotintartalmú terméket vagy egyéb dohánygyártmányt, jövedéki törvénysértést követ el - írta a Nemzeti Adó- és...Már elérhetők a részletes...
Elérhető a MÁV-Volán csoport által létrehozott orszagberlet.hu weboldal, amely a május elsejétől érvényes vármegye- és...
Marad a változékony idő a...
Változékony idő várható a jövő héten, élénk, olykor megerősödő széllel és többórás napsütéssel, valamint 20 Celsius-fok körüli...
Itt vannak a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
Folyamatosan gurulnak a dollárok a baloldalhoz
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint egyre több jel utal arra, hogy a dollárbaloldal külföldi finanszírozása a választások óta is folyamatosan zajlik. A politikus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában aláhúzta: semmi sem fogja eltántorítani a kormányt a nemzeti érdek képviseletétől, és Magyarország marad a béke pártján. Hollik István kifejtette: bár korábban úgy tűnt, hogy a dollárbaloldal külföldi finanszírozása egyszeri alkalom volt, és "Gyurcsány Ferencék kampányszámláinak" fedezését szolgálta a 2022-es választások előtt, egyre több olyan információ...
Érdemes partnerként tekinteni a munkavállalókra
Azok a cégek tudnak sikeresek lenni, amelyek a munkavállalóikra partnerként tekintenek, és velük együttműködve hoznak létre olyan fenntartható munkamodelleket, amelyek hatására a dolgozók a legjobbat tudják kihozni magukból - derül ki a Deloitte Globális Humán Erőforrás Trendek 2023 kutatásából, amelynek eredményéről közleményben tájékoztatták az MTI-t. Az üzletviteli és vezetési tanácsadó cég rámutat: a világjárvány alapjaiban forgatta fel a munkavégzés helyéről, a munkáról és a munkavállalókról alkotott elképzeléseket, hatásai hosszú távon új kihívások elé állítják a...
Elkeltek végre a milliárdok a lottón? Nézze meg!
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:15 (tizenöt) 27 (huszonhét)54 (ötvennégy)62 (hatvankettő) 76 (hetvenhat) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 47 darab, nyereményük egyenként 1.281.045 forint;3 találatos szelvény 3556 darab, nyereményük egyenként 17.670 forint;2 találatos szelvény 94.099 darab, nyereményük egyenként 2255 forint;Joker: 117364Telitalálat 2 db, nyereményük egyenként 21.920.900 Ft
A rovat további témái
« Előző
3591 | 3618 | 3645 | 3672 | 3699 | 3726 | 3753 | 3780 | 3807 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Már majdnem minden készen áll, néhány...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Hagyományápolás: páratlanul szép...
- Tárlatvezetéssel járhatjuk be...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Akár húsz foknál is melegebb lehet...

