Több szélrekord is megdőlt a pénteki vihar során
Szélrekordot hozott a hidegfront pénteken - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján. Mint írták, pénteken az ország felett elvonuló hidegfront útját zivatarok, nagy területen viharossá fokozódó szél kísérte. Balatonőszödön óránként 109,8 kilométer sebességű széllökést regisztráltak, ami megegyezik az Orosházán 2017-ben ezen a napon mért rekorddal. A fővárosban az esti órákban a János-hegyen óránként 94 kilométeres széllökést mértek, ami új napi budapesti rekord, a korábbi ugyanitt 2017-ben óránként 92,5 kilométer volt.
Vigyázat, már a rendőrség nevével is visszaélnek csalók
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) arra figyelmeztet, hogy a bankszámlák, illetve bankkártya-adatok megszerzésére specializálódott csalók újabb módszerrel próbálkoznak: magukat a rendőrség munkatársainak kiadva tévesztik meg a gyanútlan áldozatokat. Az NVSZ azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy néhány napja tett bejelentést egy állampolgár, mert ismeretlenek több millió forintot emeltek le a bankszámlájáról. Az egyik elkövető rendőrként bemutatkozva a sértettet arról tájékoztatta, hogy feltörték a számláját. Az áldozat a csaló kérdésére elmondta, hogy melyik banknál...
Indul a fiatalokat érintő alkoholkiszolgálási tilalom ellenőrzése
A fiatalkorúak alkoholtermékekkel történő kiszolgálási és értékesítési tilalmának ellenőrzési akciója indult kedden - írta a közösségi oldalán az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára. Kupecki Nóra közölte, hogy a fogyasztóvédelem a vendéglátóipari egységek és szórakozóhelyek mellett a fesztiválokon és a kulturális rendezvényeken is ellenőrzi, hogy betartják-e a 18 év alattiakra vonatkozó kiszolgálási tilalmat. Az alkoholfogyasztás a 18 év alattiakat komoly egészségügyi következményekkel...
Országszerte károkat...
A vihar miatt pénteken délutántól éjfélig országszerte kilencszázkét esetben volt szükség a tűzoltók segítségére, estétől már...
Fennakadásokat okozott a...
A vasúti közlekedésben szombaton reggel és délelőtt még késésekre, kimaradó járatokra, illetve egyes vonalakon pótlóbuszos...
Megnyugszik az idő...
Szombaton több órára kisüt a nap, de sok gomolyfelhő képződik, illetve fátyolfelhők is lesznek felettünk. Ekkor...
Mobilon is lehet majd...
Újabb jelentős digitális fejlesztés fogja segíteni a betegeket, a minisztérium már dolgozik a járóbeteg-szakrendelőkbe...
Több száz ittas sofőrt...
Több mint 109 ezer járművet ellenőriztek a rendőrök. A ROADPOL akciót - a szervezet éves ellenőrzési terve alapján...
Brutális viharokkal,...
Péntek délután egy nyugat felől érkező hidegfront előterében országszerte kedvezőek lesznek a feltételek zivatarok, köztük...
Augusztusig maradnak az árstopok, átalakítják a családtámogatási rendszert
A kormány döntött a családtámogatási rendszer átalakításáról - mondta Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a háború, a szankciók, valamint a magas infláció átértékelte a jelenlegi támogatások hasznosságát, különösen a babaváró kölcsön és a CSOK estében. Gulyás Gergely kiemelte, a babaváró hitelt működő eszköznek látják, viszont kitolódott a gyermekvállalás időpontja, ezért ösztönözni szeretnék, hogy ez a nőknél korábbra kerüljön. A babaváró hitel összegét 10-ről 11 millió forintra emeli a kormány, 2024. január 1-től...
KSH: áprilisban tovább emelkedtek a magyar bérek
2023 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 568 300, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 391 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,5, a nettó átlagkereset 15,4 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 523 400 forintra becsülhető, 16,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 530 500, a...
Strandidő lesz csütörtökön is, 35 fok is lehet
Éjszaka és napközben főleg az ország északi felén, míg csütörtökön a nap második felében az Alpokalján is lehetnek záporok, zivatarok. A heves zivatarok környezetében jégeső, felhőszakadás is előfordulhat. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, de zivatarok környezetében akár viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 22 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 29 és 35 fok között ígérkezik.
Lezuhant egy magyar katonai...
Szolgálatteljesítés közben lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban - közölte a Honvédelmi Minisztérium szerdán...
Zivatarok enyhíthetik a...
A sok napsütés mellett holnap már több lehet a gomoly- és fátyolfelhő. Szerdán elsősorban északon és keleten,...
Hőségriasztást adtak ki...
Másodfokú hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos június 21-én (szerda) 00.00 órától június 23-án (péntek) 24.00...
Nincs döntés az ellenzék...
Nem döntött a számvevőszék az ellenzék kampányfinanszírozási ügyében Budapest, 2023. június 20., kedd (MTI) - Nem döntött a...
Tömeggyilkossággal...
A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége elfogott a múlt héten egy Budapesten élő norvég férfit, aki...
Nyakunkon a kánikula, irány...
Sok napsütésre számíthatunk kedden is, csapadék az ország nagy részén nem lesz, legfeljebb az északkeleti tájak fölé, illetve...
Hőség helyett magas középhőmérsékletre adják ki a figyelmeztetéseket
Az egyértelmű és egységes kommunikáció érdekében az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző rendszerében a figyelmeztető előrejelzéseket hőség helyett ezentúl magas középhőmérsékletre adja ki - közölte a meteorológiai szolgálat hétfőn Facebook-oldalán. Hozzátették: azért változtattak a korábbi gyakorlaton, hogy egyértelművé tegyék, a hőségriasztást a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vezetője, az országos tisztifőorvos rendeli el, figyelembe véve a meteorológiai szolgálat előrejelzéseit, veszélyjelzéseit. A jövőben magas hőmérsékletre vonatkozó...
Jön az áramár-plafon, hideg élelmiszereket is lehet vásárolni a SZÉP-kártyával
Az orosz-ukrán konfliktus eszkalációját láthatjuk, ennek ellenére Magyarország kitart békepárti álláspontja mellett - fogalmazott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. A magyar kormány továbbá új intézkedéseket vezet be a gazdaságvédelmi akcióterv keretein belül, melyekkel elsősorban a vállalkozásoknak kíván segítséget nyújtani. A kormány határozott arról is, hogy ideiglenesen nemcsak meleg élelemre, hanem hideg élelmiszerre is lehet költeni a SZÉP-kártyán lévő pénzeket. A kormány álláspontja az, hogy nem csak magyar nemzeti érdek,...
Tragédia: hárman meghaltak egy súlyos balesetben
Meghalt három ember egy balesetben az M86-os autóúton Rábakecöl térségében, az autóút Szombathely felé vezető oldalát lezárták - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon. A közlemény szerint egy lengyel rendszámú teherautóba rohant bele hátulról egy szintén lengyel személyautó. A balesetben a személygépjárműben utazó férfi és nő, valamint egy gyermek olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Egy másik gyermek súlyosan megsérült, őt mentőhelikopterrel viszik kórházba - írták. A helyszín közelében teljes...
A rovat további témái
- Forró napok várnak ránk, akár 36 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet
- Íme a hatos lottó legfrissebb nyerőszámai
- Isten éltesse az édesapákat, ez ma az ő napjuk!
- Nézzük, milyen számokat húztak ki az ötös lottón!
- Vasárnap is szép, napos időre számíthatunk
- Az uniós források megérkezését lassítja a baloldal
« Előző
3375 | 3402 | 3429 | 3456 | 3483 | 3510 | 3537 | 3564 | 3591 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Milliókat zsarolt ki ismerősétől egy...
- Hagyományápolás: páratlanul szép...
- Szekó Zsófia: gyomorforgató, hogy a...

