A most induló rezsiévben is marad a rezsicsökkentés
2023. augusztus 01. kedd 12:31

A kormány úgy döntött, hogy az augusztustól kezdődő rezsiévben is marad a rezsicsökkentett gáz- és áramár a magyar családok számára - jelentette be a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Az ehhez szükséges összeg 2024-ben is rendelkezésre áll a költségvetés rezsivédelmi alapjában - közölte Németh Szilárd (képünkön).
A rezsicsökkentésnek köszönhetően minden magyar család, amely az átlagfogyasztás mértékéig fogyaszt energiát, 181 ezer forintot tud megspórolni havonta - tette hozzá.
A fideszes politikus emlékeztetett arra: egy évvel ezelőtt döntött arról a magyar kormány, hogy - a háborúra és az elhibázott brüsszeli szankciós politikára válaszul - mindenféleképpen fenntartja a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás mértékéig.
Ez a gáz esetében 1729 köbméter/év, az áram esetében pedig 2523 kilowattóra/év. Az áram esetében a háztartások 78 százaléka, a gáz esetében pedig a háztartások 85 százaléka esik ebbe a kategóriába - tette hozzá.
A döntés eredményeként - folytatta - az Eurostat adatai alapján az egész Európai Unióban továbbra is Magyarországon jutnak a legolcsóbban az energiához az emberek. Vásárlóerő paritáson pedig csak a luxemburgiak és a belgák pénztárcáját terheli meg kevésbé a rezsi kifizetése.
Vagyis olyan országokban mint Hollandia, Írország, Németország vagy Svédország, az embereknek a jövedelmükhöz képest többet kell fizetniük a háztartási energiáért, mint a magyaroknak - fűzte hozzá.
Arról is szólt: a kormány annak ellenére kiáll a rezsicsökkentés politikája mellett, hogy Brüsszel és a magyar baloldal is folyamatosan támadja az intézkedést.
Brüsszel a háború és az elhibázott szankciós politika árát a magyar családokkal fizettetné meg és elvenné a háztartási energiaár megállapításának jogosítványát nemzeti hatáskörből. A hazai "dollárbaloldal" pedig a külföldről kapott források fejében teljes egészében kiszolgálja a brüsszeli érdekeket - mondta Németh Szilárd.
MTI - Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Milliókat zsarolt ki ismerősétől egy...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- Tárlatvezetéssel járhatjuk be...
- Nyolc határsértőt tartóztattak fel...
- Szekó Zsófia: gyomorforgató, hogy a...
- Lángoló istállót oltottak Sátorhelyen...

