Vasárnap is izzasztó napunk lesz, nem enyhül a kánikula
Ilyen időjárásunk lesz. Vasárnap is napos idő ígérkezik, csupán kevés gomolyfelhő lehet az égen. A délies légmozgás szombaton a legtöbb helyen mérsékelt marad, csak az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg a szél, ahol egy-egy erős lökés is előfordulhat. Vasárnap az Észak-Dunántúlon már az északnyugati, másutt a délies szelet kísérhetik élénk széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken ennél hidegebb, míg a szelesebb Észak-Dunántúlon pár fokkal enyhébb idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 32...
Fejlődhet a vidék, folytatódik a Magyar falu program
Eredményes és folytatásra érdemes a Magyar falu program - mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szombaton a Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábaszentmiklóson, a program részeként megújult utcák átadóján. A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a program legfontosabb célja a kezdetek óta a falvak drasztikus népességszám-csökkenésének megállítása. Elmondta: a Rába és a Marcal-folyók mentén fekvő Rábaszentmiklósra is jellemző volt a népességfogyás, ami nemcsak a halálozások arányából fakadt, de abból is, hogy a fiatalok nem maradtak helyben. Míg...
Vigyázzunk egymásra a hőségben, vörös kód lépett életbe!
A következő napokban várható hőség miatt szombat reggeltől szerda este 8 óráig életbe lépett a "vörös kód", ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását - jelentette be a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten. Az elmúlt rövid időszakban már kétszer kellett országosan elrendelni a "vörös kódot", ami az elmúlt években nem fordult elő - hangsúlyozta Fülöp Attila. A "vörös kód" egy speciális eljárásrend, amely szerint...
Gulyás Gergely: Gyurcsány...
Gyurcsány nem tévedett, hanem hazudott - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandiner Reakció heti...
Az biztos, hogy szombaton...
Pénteken este némi fátyolfelhőzet érkezik, de reggelre mindenütt kiderül az ég és holnap derült, száraz időre...
Forró légtömeg árasztja el...
Szombaton az ország nagy részére már visszatér a kánikula, a jövő hét elején pedig kifejezetten forró légtömeg tölti majd ki a...
Egyre többször lehet...
Egyre többször lehet algavirágzásra számítani a magyar vizeken, elsősorban a klímaváltozás miatt - áll a Balatoni Limnológiai...
Szombattól harmadfokú...
Harmadfokú hőségriasztást rendelt el szombat nulla órától szerda éjfélig az ország egész területére az országos tisztifőorvos...
Láss csodát: csökken a tej,...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megvizsgálta a tejpiacot és megállapította, hogy a tej ára csökkenésnek indult havi alapon,...
Nevezési csúcsot döntött a Virágos Magyarország verseny
Nevezési csúcsot döntött a Virágos Magyarország, a 30. alkalommal meghirdetett környezetszépítő versenyen 383 belföldi és külhoni település 549 pályázattal vesz részt - közöle a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel. A verseny szervezői a főkategóriák mellett számos tematikus díjat hirdettek meg, ezek közül évek óta a legvirágosabb főtér a legnépszerűbb - írták. Az őszi eredményhirdetéskor az is kiderül, melyik település büszkélkedhet a legszebb fasorral vagy óvodakerttel. Új kategória a virágos városi és faluséta, az Építési és Közlekedési...
Orbán Viktor: sikerült elkerülni a harmadik világháborút a NATO-csúcson
Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol elmondta, hogy a NATO-csúcson sikerült elkerülni a harmadik világháborút, mivel az Észak-atlanti Szövetség nem vette fel sorába Ukrajnát. A miniszterelnök elmondta, minden eszközzel fel fognak lépni Brüsszel bevándorláspárti terveivel szemben. A kihelyezett kormányülés a háború és a migráció melletti legfontosabb ügye a hadsereg és a családtámogatási rendszer 20-25 éves távlatban való meghatározása, de a napi ügyek nyilván jobban érdekli az embereket - mondta...
Nézze meg, milyen idő vár ránk a hétvégén!
A hétvégén sok napsütésre és kevés gomolyfelhőre kell számítani, a hőmérséklet csúcsértéke is emelkedik, vasárnap már 32-38 Celsius-fok között alakul - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből. Pénteken sok napsütésre és csak kevés gomolyfelhőre lehet számítani, legfeljebb a Tisza környékén kialakuló összeáramlás mentén lehet több a felhő, arrafelé egy-egy futó zápor sem kizárt. Az északias légmozgás néhol megélénkül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26-31 fok között valószínű. Szombaton jobbára derült, napos, száraz idő várható...
Ilyen is van: börtönre...
Börtönre ítélte a napokban a Jászberényi Járásbíróság azt a két, büntetett előéletű huszonéves fiatalembert, aki az elsőfokú...
A negyven évig nőként...
- A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítását kezdeményezi Semjén Zsolt (KDNP) és Gulyás Gergely...
A magyar fejlesztésű drón...
Kötelékben is képes repülni az a magyar fejlesztésű drón, amit nemrégiben mutattak be - mondta a védelmi innovációért felelős...
Ismét csökken a...
ismét csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján. Azt írták, a 27. héten csökkent az...Lenyúlta a gyerekek pénzét...
Sikkasztás miatt vádat emeltek az egyik Somogy vármegyei gyermekotthon korábbi vezetője ellen, aki a Fonyódi Járási Ügyészség...
Orbán Viktor már úton van a...
Orbán Viktor miniszterelnök a NATO csúcstalálkozójára Vilniusba utazik kedden reggel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan,...
A helyzet fokozódik, 34 fok is lehet kedden
Sok napsütésre számíthatunk kedden, általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Kedden legfeljebb az északkeleti, esetleg a délnyugati határszélen lehet zápor. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, kedden időnként meg is erősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 16 és 23 fok között alakul, de néhol pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden döntően 30 és 34 fok között valószínű.
Most különösen fontos a tűzvédelmi előírások betartása
A hőség idején különösen fontos a tűzvédelmi előírások betartása, mert idén eddig már 3874 tűz keletkezett a szabadban, ezek során pedig több mint ezernyolcszáz hektárnyi terület égett le - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t. Az idei szabadtéri tüzek csaknem fele az erdő- és mezőgazdaságot érintette; több tűz keletkezett az aratással összefüggésben, harminc helyen összesen 3100 bála égett és 42 hektáron gabona vált a lángok martalékává - tartalmazza a közlemény. Kigyulladt munkagépek miatt is riasztották a tűzoltókat;...
Nagyot megy a Csontváry-kiállítás a fővárosban
Már több mint százhetvenezren voltak kíváncsiak a Szépművészeti Múzeum Csontváry-kiállításra, így a tárlat az intézmény történetének tíz leglátogatottabb kiállítása közé került - olvasható a múzeum hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a vasárnapig látható tárlat a nagy érdeklődésre való tekintettel már hétfőnként is nyitva áll a látogatók előtt, az utolsó hétvégén pedig a hosszabbított nyitvatartásnak köszönhetően egy órával korábban, 9 órakor nyitja meg a kapuit az intézmény, és este 9 órakor zár a népszerű tárlat. A közleményben felidézik,...
A rovat további témái
- Szükség van a kisebbségvédelmi keretegyezmény aktualizálására
- Vizsgálják, megtévesztette-e a vevőket a Lidl reklámja
- Hűtlen kezelés miatt emeltek vádat egy polgármester ellen
- Kánikula lesz, nagyon befűtenek az előttünk álló héten - Aki teheti, irány a strand!
- Nézzük, van-e telitalálatos szelvény a hatos lottón!
- Letartóztatták az Árpád hídon száguldozó egyik baromarcút
« Előző
3294 | 3321 | 3348 | 3375 | 3402 | 3429 | 3456 | 3483 | 3510 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Milliókat zsarolt ki ismerősétől egy...
- Tárlatvezetéssel járhatjuk be...
- Nyolc határsértőt tartóztattak fel...
- Megállítottak egy kölkedi robogóst a...
- Szekó Zsófia: gyomorforgató, hogy a...

