Kövér felvilágosította Wieselt Nyirő Józsefről - feleslegesen

Nyirő József nem volt háborús bűnös, nem volt fasiszta és nem volt antiszemita - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Elie Wieselnek írt válaszlevelében, amelyet az amerikai Nobel-békedíjas író irodája juttatott el az MTI washingtoni irodájához helyi idő szerint pénteken.Kövér László a magyar származású íróhoz magyarul írt levelében rámutatott: arra a következtetésre, hogy Nyirő nem volt sem háborús bűnös, sem fasiszta, sem antiszemita, az amerikai, angol és szovjet tábornokokból álló Szövetséges Ellenőrző Bizottság jutott 1945-ben és 1947-ben, amikor a korabeli...

Lebegtetik, hogy leváltják Alföldit a Nemzeti Színház éléről

Lebegtetik, hogy leváltják Alföldit a Nemzeti Színház éléről Megütközéssel fogadta a Demokratikus Koalíció (DK), hogy az elmúlt napokban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár is arról beszélt, változás várható a Nemzeti Színház vezetésében - közölte a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette DK alelnöke, hozzátéve: pártja kiáll a színházat irányító Alföldi Róbert mellett. A DK elfogadhatatlannak tartja és visszautasítja azt "a nyilvánvaló kormányzati szándékot, hogy az ország első színházát a kormánypárt hamis ideológiájának a szolgálatába állítsa" - írta az MTI-hez...

Időnként Navracsicsnak sem jó "a Fidesz-frakció által diktált tempó"

Egysíkú a magyarországi politikai diskurzus, ezért esélye sincs az értelmes vitának a jó kormányzásról - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pénteken egy veszprémi pódiumbeszélgetésen. A Magyar Politikatudományi Társaság kétnapos, pénteken kezdődött XVIII. vándorgyűlésének központi témája a kormányzás, a közigazgatási és igazságügyi miniszter ebből az alkalomból folytatott nyilvános vitát Karácsony Gergellyel, az LMP frakcióvezető-helyettesével a Pannon Egyetemen.Török Gábor, a beszélgetést vezető politológus kérdésére, miszerint van-e jó kormányzás Magyarországon, az...

Orbán is irányíthatná a...

Nemcsak miniszter, hanem a miniszterelnök is irányíthatná a jövőben a polgári hírszerzési tevékenység ellátásáért felelős Információs Hivatalt, ha a parlament elfogadja a fideszes Kocsis...

Matolcsy: "most jön a...

Matolcsy: Növekedést és munkahelyteremtést erősítő programot terjeszt a kormány elé a következő hetekben Matolcsy György. A...

Rehabilitációs...

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szerint az elmúlt öt hónap adatai cáfolják azokat az állításokat, melyek szerint a komplex felülvizsgálatokat végző orvosok lényegesen több...

Riasztás riasztás hátán:...

Heves zivatarokra, néhol jégesőre is számítani kell pénteken, Pest és Bács-Kiskun megye néhány térségére már másodfokú, míg több más megyére - köztük Baranyára - elsőfokú riasztást adott...

Fidesz: szervezetek, cégek...

Fidesz: szervezetek, cégek se viselhessék kommunisták nevét Nem csupán utcanevek és intézmények, hanem társadalmi szervezetek, cégek és sajtótermékek se viselhessék a jövőben a...

Varga: még ebben a hónapban...

Varga Mihály szerint még a héten érkezhetnek érdemi válaszok a jegybanktörvénnyel kapcsolatban az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank számára küldött...

"Az oktatás célja a nemzeti középosztály megerősítése"

A közoktatás célja, hogy a nemzeti középosztály megerősítésével olyan országot építsünk, amelyben jó élni - jelentette ki Hoffmann Rózsa csütörtökön Hatvanban. Ebben a helyzetben az új köznevelési törvény alapelve, hogy az elmúlt évtizedekben elhalványult, meggyengült nevelést visszahelyezzék a jogaiba - közölte egy pedagógusfórumon az oktatásért felelős államtitkár. A politikus azt mondta, ha elmarad a felnövekvő nemzedék nevelése, öntörvényű, egoista felnőttek alkotják majd a társadalmat.

Köves Slomó konzultációt indítana az antiszemitizmus ellen

Konzultációt kell indítani az antiszemitizmus ellen a magyar társadalomban és a zsidó szervezetek között is - hangsúlyozta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Köves Slomó azt mondta, jogvédő szervezetet kell alakítani, amelyhez az antiszemita megnyilvánulások kárvallottjai fordulhatnak, és tisztázni kell azt is, miként lehet ezeket az atrocitásokat jogilag számon kérni. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit nemrégiben a nyílt utcán szidalmazták,...

Öt év után szomjasabbak a magyar sörbarátok

Öt év után újra bővül a magyar sörpiac a Magyar Sörgyártók Szövetségének adatai szerint, tavaly Magyarországon a tagvállalatok által értékesített sör mennyisége 3,8 százalékkal haladta meg az előző évit - közölte Csíkné Kovács Klára, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette: a szövetség három tagvállalata - a Borsodi Sörgyár, a Dreher Sörgyárak, valamint a Heineken - összesen 6,383 millió hektoliter sört értékesített. Ezek a cégek a magyar sörpiac több mint 90 százalékát képviselik. Az elnök reményét fejezte ki, hogy az...

Havonta átlagosan 400...

Tavaly havonta átlagosan 340 építőipari céggel szemben indult végelszámolás, az elmúlt három hónapban azonban számuk már havonta 590-re emelkedett az Opten céginformációs szolgáltató...

Magyarországnak "sosem volt...

Magyarországnak Németországgal ellentétben sohasem volt bátorsága ahhoz, hogy szembenézzen a holokausztban viselt felelősségével - jelentette ki Randolph L. Braham holokausztkutató a...

Pintér méterben határozná...

Pintér méterben határozná meg a követési távolságot Méterben kellene előírni a követési távolságot Pintér Sándor belügyminiszter szerint, hogy hatékonyabban lehessen ellenőrizni...

Jobbikos honatyákat perel a...

Polgári pert indított jó hírnevének megsértése miatt a Hit Gyülekezete a Jobbik és a párt több országgyűlési képviselője ellen az elmúlt hetekben az iskola-fenntartási kérdésekben velük...

Fratanolo-per: a...

Bár erkölcsileg nem értenek egyet a strasbourgi emberi jogi bíróság ítéletével, civil szervezetek arra kérik a magyar polgárokat, hogy 10 eurócentes adományaikkal mutassanak jogkövető...

Zsanett-ügy újratöltve:...

Zsanett-ügy újratöltve: felmentették a rendőröket Jogerősen felmentette az úgynevezett Zsanett-ügyben nemi erőszakkal megvádolt rendőröket szerdán a Fővárosi Ítélőtábla. A...

Szócska: az egészségügyben nem lehetnek kötelező nyugdíjazások

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint "nem megvalósítható", hogy minden, 62 évnél idősebb egészségügyi dolgozót kötelezően nyugdíjba küldjenek, ezért kiáll annak érdekében, hogy az egészségügyi ágazatot ne érintse a kötelező nyugdíjaztatás. Az államtitkár szerdán az MTI-nek megerősítette a Népszabadság értesülését, miszerint az egészségügyi kormányzat mentességért folyamodott a kormányhoz, mert a 62 évesnél idősebb közszolgák kötelező nyugdíjba vonulása azonnal bedöntené az egészségügyet.Szócska Miklós hozzátette: a kérdéssel kapcsolatban a kormányzaton belül...

Harmadfokú hőségriadót rendelt el az országos tiszti főorvos

Kedden harmadfokú hőségriadóra fokozta és péntek éjfélig meghosszabbította a korábban kiadott riasztását az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden az MTI-vel. Közleményükben azt írták: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a mediterrán térségből továbbra is meleg és száraz levegő érkezik a Kárpát-medencébe. A jelenlegi számítások szerint pénteken a hűvösebb levegő első hulláma a nyugati, északnyugati országrészt már eléri, így ott mérséklődik a nappali felmelegedés, de a középső és a keleti...

A Jobbik tiltaná és szankcionálná a különadók áthárítását

A Jobbik azt kezdeményezi, hogy a kormány törvénnyel tiltsa és szankcionálja a különböző ágazati különadó áthárítását a lakosságra - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel. Az ellenzéki politikus arra a pénteki hírre reagált, miszerint a Telenor a telefonadó bevezetése miatt módosítja tarifacsomagjait. Z. Kárpát Dániel szerint a kormánynak nem a forgalmat terhelő adókat kellene kivetnie, hanem ha mindenáron ezeket az ágazatokat akarja adóztatni, akkor egy a szolgáltatókat terhelő fix adót kellene kivetnie. Hozzátette: a Jobbik nem támogatja az új adók...