Varga: még ebben a hónapban lehet jegybanktörvény
2012. június 22. péntek 07:32
Varga Mihály szerint még a héten érkezhetnek érdemi válaszok a jegybanktörvénnyel kapcsolatban az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank számára küldött levelekre, és június végére elfogadhatja az Országgyűlés a jogszabály módosítását, amivel elhárul minden érdemi akadály az IMF/EU-hiteltárgyalások megkezdése elől.
Az IMF/EU-tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter csütörtökön az m1 Az Este című műsorában elmondta: ha az Országgyűlés hétfőn elfogadja a törvénymódosítás sürgős tárgyalását, akkor a hónap végére megszülethet a jogszabály. Ezt követően már nem látja érdemi akadályát a tárgyalások megkezdésének, de persze ez az IMF és az EU egyeztetésétől is függ - tette hozzá.
A miniszter arra számít, hogy a hiteltárgyalásokon gazdaságpolitikai feltételeket állíthatnak majd a tárgyaló felek, és ezek szigorúbbak lehetnek, ha az IMF/EU inkább készenléti hitel nyújtását szeretné, szemben a magyar törekvéssel, amely továbbra is elővigyázatossági megállapodásról szólna.
A 2010-es tárgyalások tapasztalatai alapján a feltételek a közösségi közlekedés finanszírozását, az önkormányzati rendszert, illetve az adórendszert érinthetik - mondta Varga Mihály.
Azt a kérdést, hogy lehet-e olyan feltétel, amelyet a magyar kormány nem fogadna el, a miniszter elhárította, de annyit megjegyzett: a kormány gazdaságpolitikájának alapja a hiány és az adósság csökkentése és a foglalkoztatás növelése, ezektől nem tér el.
Arra a kérdésre pedig, hogy ha a progresszív adózáshoz való visszatérést szorgalmaznák a tárgyalásokon, akkor mit tenne a kormány, azt mondta: felhívná a tárgyalópartnerek figyelmét arra, hogy tisztán egykulcsos adózás a személyi jövedelemadónál csak 2013-tól lesz, ezért érdemes lenne megvárni a működés tapasztalatait.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...

