A Jobbik feljelentette Efraim Zuroffot hamis vád miatt
Feljelentést tett a Jobbik Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója ellen hamis vád miatt - közölte a párt szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint azt követően tették meg a lépést, hogy az ügyészség - Efraim Zuroff feljelentésével szemben - kimondta: kizárt, hogy Csatáry László 1941-ben részt vett volna a deportálásokban. Hozzátették: bár hamis vád bűntette miatt az ügyészség hivatalból is eljárást indíthatott volna, ennek hiányában végül a Jobbik képviselői és civil személyek közösen tettek feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen. "A hamis vád...Alaposan szétcsaptak a rendőri vezetők között
Számos rendőri vezető felmentését, illetve kinevezését jelentette be Papp Károly, a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A belügyminiszter a hónap végével indoklás nélkül visszavonta Simon László Fejér, Fekete Csaba Hajdú-Bihar, Ormossy Attila Heves, Simon Tamás Pest és Mergancz Sándor Somogy megyei rendőrfőkapitány vezetői megbízatását.Szeptember elsejétől Varga Péter Fejér, Gyurasovics József Hajdú-Bihar, Mihály István Pest, Piros Attila Somogy, Fülöp Valter Zala, Hudák Pál Békés, Bánhalmi Zsolt Győr-Moson-Sopron, Széchy Zsolt..."Halál a magyarokra" - mázolták a vereckei emlékműre
Ismeretlenek újból meggyalázták a honfoglalási emlékművet a Vereckei-hágón, a magyarokra nézve sértő feliratokat mázolva az emlékjelre - adta hírül kedden a karpatalja.ma beregszászi hírportál. A híroldal szerint az esetről egy turistacsoport tájékoztatott, amely a múlt szombaton, augusztus 11-én kereste fel az emlékművet. A látogatókat a honlap által közölt fényképek tanúsága szerint a "Halál a magyarokra" és az "Ez itt Ukrajna" feliratok, valamint ugyancsak az emlékjel oldalára pingált, stilizált önkényuralmi jelképek fogadták.A cikk emlékeztetett rá, hogy a...Recesszió: kamatdöntési...
Nehéz kamatdöntési dilemma elé került a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután a második negyedévről szóló keddi előzetes GDP-becslés megerősítette, hogy a magyar gazdaság recesszióban van,...Padlón az építőipar és az...
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az előző év azonos időszakához képest 2012 második negyedévében 1,2 százalékkal,...
Budai: nem kartellezünk,...
Budai Gyula szerint nem történt kartellezés a dinnyetermesztők védelmében született megállapodás során. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kedden a Kossuth Rádió 180 perc című...Orbán önfenntartó...
A miniszterelnök néhány év alatt úgy alakítaná át a felsőoktatás rendszerét, hogy abban minden diák maga tudja állni a...
Az egyházügyi törvény miatt...
Az egyházügyi törvény egyes rendelkezései miatt az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman. Az alapvető jogok biztosának...
Szili Katalin a...
A természetes személyek csődhelyzetének rendezésére kezdeményez megoldást Szili Katalin független képviselő egy az...
Hamis vád gyanúja a Wiesenthal-főnök Zuroff-fal szemben
Akár öt év szabadságvesztéssel is sújthatják a Efraim Zuroffot, amiért hamisan vádolta bűncselekmény elkövetésével Csatáry Lászlót az 1941-es deportálások kapcsán. Völgyesi Miklós volt büntetőbíró szerint az ügyészség hivatalból is eljárást indíthat - írja a Magyar Nemzet. Felveti a hamis vád gyanúját, hogy Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója valótlan tartalmú feljelentést tett Csatáry Lászlóval szemben az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálások kapcsán - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott...Vádat emeltek az egykori MVM-vezér és öt társa ellen
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az MVM-ügyben Kocsis István, a cég korábbi vezérigazgatója és öt társa ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt - közölte a főügyészség pénteken az MTI-vel.A vádirat szerint a vádlottak különféle szerződések megkötése révén összesen több mint 15 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-nek, illetve az MVM cégcsoportjába tartozó Paksi Atomerőmű Zrt.-nek. A Kossuth Rádió Krónika című műsora szerdán számolt be arról, hogy Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI)...Nem vár szakmaiságot az MSZP a Fidesz költségvetésétől
Az MSZP szerint, ahogy az elmúlt két évben, úgy a jövőben sem várható szakmailag meglapozott költségvetés a Fidesztől, hiába szólította hatástanulmányok készítésére a kormányt Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke. Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a 2013-as büdzsé összesen 500 milliárd forintos kockázatot rejt.Ez egyrészt abból adódik, hogy a kormány a jegybank egyelőre kérdéses és a kincstár értelmetlen megadóztatásából, valamint 100 milliárd forint, eredetileg későbbi nehézségekre félretett...LMP: emberi méltóságot...
Az LMP arra kéri Szabó Máté ombudsmant, hogy indítványozza az Alkotmánybíróságnál az Erzsébet-utalványos segélyezést lehetővé...
Több ezer ingatlan...
Ősztől várhatóan ezres nagyságrendben vásárolja az ingatlanokat a Nemzeti Eszközkezelő (NET), miután a közelmúlt jogszabályváltozásai alapján a jogosultak köre jelentősen bővült - közölte...Leváltották a Nemzeti...
A belügyminiszter visszavonta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója, Csizner Zoltán vezetői megbízását - közölte a tárca...
Nyílt vitát sürget az MSZP...
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy "veszélyes és romboló ötletelés helyett" kezdjen átlátható, nyílt, a szakmai közösséget, civil szervezeteket, és a parlamenti pártokat bevonó...LMP: csak Orbán barátai,...
Az LMP szerint egyre világosabban látszik, hogy a Fidesz kormányzásával csak Orbán Viktor barátai, kollégiumi társai,...
Sarkalatos lesz az...
Az LMP állításaival ellentétben nem szűnik meg az úgynevezett üvegzsebtörvény. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a tényállást annak kapcsán rögzítette az MTI-hez kedden...Tárgyalások folynak, további kórházakat vehet át az állam
Jelenleg is folynak a tárgyalások további egészségügyi intézmények állami átvételéről, több gazdasági társaság van még, amelyeknek az egységes ellátórendszerhez kell tartoznia - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedd reggel. A magyar egészségügyben 10 éve nem volt béremelés. A napokban csaknem 90 ezer dolgozó kapja meg januárig visszamenőlegesen a megemelt bérét. Ebből az állami tulajdonú gazdasági társaságok és az egyházi intézmények alkalmazottai is részesültek, de "a magánvilág az egy külön világ" - mondta Szócska...Csatáry Lászlónak nem volt köze a '41-es deportálásokhoz
Alaptalannak találta a Budapesti Nyomozó Főügyészség a nácivadász Efraim Zuroff állítását, miszerint a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry Lászlónak köze lehetett az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálásokhoz - értesült az MTI Hírcentrum. A Kossuth Rádió Esti Krónika című műsorában hétfőn elhangzott: a kirendelt szaktanácsadó szerint Csatáry 1941-ben nem tartózkodott Kassán, és lehetősége sem lett volna beavatkozni a deportálásokba. Csatáry László ellen az 1944-es deportálások miatt tovább folyik a nyomozás.A hírműsorban kitértek arra, hogy Csatáry Lászlót, a kassai...Szegedi Csanád felkereste Köves Slomót és elnézést kért a zsidóktól
A volt jobbikos Szegedi Csanád felkereste Köves Slomó rabbit, pénteken találkoztak az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) központjában - írja a Népszabadság. Az EMIH vezető rabbijával folytatott megbeszélésen Szegedi Csanád - aki a Jobbikból kilépett, de európai parlamenti mandátumát megtartotta - a lap szerint azt mondta: "Ha az elmúlt években tettem bármi olyan kijelentést, ami megsértette volna a zsidó közösséget, azért elnézést kérek." A Köves Slomóval való találkozót Szegedi Csanád kezdeményezte. "Bizonyos értelemben sorstársak vagyunk, hisz az ő...A rovat további témái
- Az ökopárt szerint diák- és szülőellenes a köznevelési törvény
- Felmondtak a Neo FM dolgozói - konzervadás szól az éterben
- Tovább erősödött a forint – új idei árfolyamcsúcs
- Meghalt Zwack Péter üzletember, korábbi nagykövet
- Toroczkaiék Devecser utcáin demonstráltak a közbiztonságért
- Szabó Máté ombudsmannak nem tetszik a szakképzési törvény
« Előző
21627 | 21654 | 21681 | 21708 | 21735 | 21762 | 21789 | 21816 | 21843 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

