Sarkalatos lesz az üvegzsebtörvény is
2012. augusztus 07. kedd 14:48
Az LMP állításaival ellentétben nem szűnik meg az úgynevezett üvegzsebtörvény. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a tényállást annak kapcsán rögzítette az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében, hogy Schiffer András LMP-s politikus hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a Ptk. kormány által beterjesztett tervezetéből "kispórolták" az üvegzsebre vonatkozó szabályozást, ami azt jelenti, hogy 2013-tól nem lehet majd nyomon követni, hogyan áramlanak ki a közpénzek.
A KIM erre reagálva tudatta: az ellenzéki képviselő állításával ellentétben az üvegzsebtörvényt - a minisztérium javaslatára - változatlan formában és szövegezéssel fogják megerősíteni. A jogszabály ugyanis az egyszerű többséggel módosítható polgári törvénykönyvből a sarkalatos, tehát csak az Országgyűlés kétharmadának szavazatával módosítható információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló törvénybe kerül majd át - tették hozzá.
Ezt az indokolja - közölték -, hogy ennek a szabályozásnak jogi és szakmai szempontból nem a polgári törvénykönyvben van a helye. Az üvegzsebtörvény 2003-as elfogadáskor kizárólag politikai okok - a kétharmados parlamenti többség hiánya - miatt került a mostani, szakmailag indokolatlan és hibás helyére - írta közleményében a KIM.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...

