"Nácik haza!" - "Mocskos zsidók!" - Újra balhé az Újszínháznál Pesten
Az antiszemitizmussal és a rasszizmussal szembeni összefogásra szólították fel a magyar társadalmat baloldali és antifasiszta szervezetek szerda este Budapesten tartott demonstrációjukon. A megmozdulást, amelyen mintegy ötszázan vettek részt, folyamatos ellentüntetés kísérte. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) és a Magyar Antifasiszta Liga a jogerősen betiltott Magyar Gárda megalapításának évfordulójáról megemlékező múlt szombati, a Hősök terén tartott rendezvénye és Csurka István színművének az Újszínházban tervezett bemutatója elleni tiltakozásul hirdetett...Az MSZP-s alelnök szerint lehet, hogy el sem indulnak 2014-ben
A választási rendszer átalakítása során eljöhet az a helyzet, hogy a demokratikus ellenzéknek meg kell fontolnia a választástól való távolmaradás lehetőségét - jelentette ki Kolláth György alkotmányjogász szerdán Szegeden. El kell azon gondolkodni, a demokratikus pártoknak szabad-e olyan versenyben részt venniük, melyen az egyik induló százméteres síkfutásban, a másik száztíz méteres gátfutásban áll rajthoz - mondta az egyetemi tanár Ujhelyi Istvánnal (MSZP) közösen egy lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatóján. „Világosan meg kell mondani: csinálhatok választási...Tízezres előfizetői bázist adott el a pécsi székhelyű Drávanet
A Business Telecom Nyrt. (BTel) közel 10 ezres előfizetői bázist vásárol meg a pécsi székhelyű Drávanet Zrt.-től - közölte a BTel szerdán a tőzsde honlapján. Az akvizícióval a Budapest Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett BTel végpontjainak száma mintegy ötödével fog nőni a jelenlegi 50-60 ezerről. Az ügyfélállomány mellett hálózati elemek is kerülnek a BTel birtokába, amely így folytatja a korábban elhatározott hálózatbővítési terveit is.A Drávanettől átvett hálózati elemek a főváros teljes területén elszórtan, valamint Debrecenben, Győrben, Pécsen, Székesfehérváron és Zalaegerszegen...Kómában tartják, ezért nem...
Mesterséges kómában van, ezért egyelőre nem tudják előzetes letartóztatásba helyezni azt a férfit, aki a gyanú szerint hétfő hajnalban abonyi otthonukban lelőtte kislányát, majd...Harminc százalékkal is...
Szeptembertől akár húsz-harminc százalékkal is drágulhat a kenyér és a pékáru a liszt árának növekedése miatt - hangzott el a...
Navracsics:...
A növekvő rezsiköltségek megállítása mellett a kormánynak stratégiai motivációi is vannak abban, hogy olyan közszolgáltatási...
Betiltották? Mégsem mutatja...
Nem mutatják be A hatodik koporsó című Csurka István-drámát az Újszínházban - mondta Tarlós István főpolgármester az MTI-nek, jelezve, hogy a döntésről kedden értesítette őt Dörner...Felgyújtotta magát egy...
Elhagyta a kórházat és ismeretlen helyre távozott az a férfi, aki kedden gyúlékony anyaggal leöntötte és felgyújtotta magát a keszthelyi városházán - értesült kora este az MTI; a helyi...Zsidó alapítványok vették...
Két brüsszeli zsidó alapítvány, a Brit Europe és a Chanosh vásárolta meg az Arany Alkony idősotthonok ingatlanjait birtokló...
Derzsinek köszönik, hogy részletes információkat adott Mártáékról
Derzsi János az Újszínház közlése szerint közös megegyezéssel távozik a teátrumból, azt követően, hogy a vezetőség által felkínált fizetés nélküli szabadság lehetőségével nem kívánt élni. Pozsgai Zsolt művészeti vezető a szinhaz.hu-n kedden megjelent közleményében az áll, hogy a színész egy másik színház produkciójával külföldi szereplésekre készül az ősszel, ezért ajánlottak számára fizetés nélküli szabadságot. A szinhaz.hu Derzsi Jánossal hétfőn adott közre interjút, amely szerint a színész úgy döntött, elhagyja az Újszínházat. A művész hétfőn kezdett volna próbálni a...Orbán szerint 300 milliárd kell a munkahelyvédelmi akciótervre
Jövőre 95 ezerrel emeli a közmunkások számát a kormány - mondta a kormányfő a Vas Népének. Orbán Viktor a kedden megjelent interjúban kijelentette, hogy a legfontosabb ügynek a munkahelyvédelmi akcióterv végrehajtását tekinti jelenleg. A kormányfő a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű kőszegi közéleti rendezvénysorozat alkalmával adott nyilatkozatot a megyei napilapnak. Orbán Viktor elmondta: jövőre a jelenlegi 205 ezerről 300 ezerre emelik a közmunkások számát, a cél pedig változatlan: tíz év alatt egymillió munkahelyet létrehozva ötmillió, de inkább öt és fél millió ember...
Miről álmodik a Jobbik? Most termelést támogató rendszerről
Termelést támogató adórendszer bevezetésére szólította fel a kormányt a Jobbik frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Volner János közölte: a gazdagokat kedvezményező és szociálisan érzéketlen gazdaságpolitika helyett termelést támogató adórendszerre van szükség. A Jobbik szerint a kutatás-fejlesztésre, az iparra, a mezőgazdaságra és a turizmusra kell koncentrálni a gazdasági erőforrásokat és adókedvezményeket, mert ezek képesek tartósan javítani a gazdaság versenyképességét, növelni az életszínvonalat és többletjövedelmet Magyarországra vonzani akár...Csaba László: a kormány...
A kormány üzenete a második félidőre az, hogy a közterheket és a munkával kapcsolatos jövedelmeket békén kell hagyni - mondta a Ma reggelben Csaba László közgazdász. Tovább kell...Két napig nem lesz gáz...
Somogy megye több tucat településen, köztük Kaposváron is szünetel a gázszolgáltatás szerdától péntekig. A Kapos Pont összeállítása szerint sokan PB-gázpalackokkal próbálják átvészelni a...Fokozatosan életbe lép az...
Mindennapos testnevelés az első, ötödik és kilencedik évfolyamon felmenő rendszerben, tankötelezettség 16 éves korig - ezek a...
Holokauszttúlélőknek szánt...
Visszakéri Magyarország a Claims Conference-től a szabálytalanul felhasznált állami támogatást, mert az amerikai szervezet nem számolt el a holokauszt túlélőinek nyújtott pénzzel -...Hazatértek az elrabolt...
Hazatért Magyarországra a Szíriában augusztus közepén elrabolt, az elmúlt napokban kiszabadult három magyar állampolgár; a kiszabadultak megjelentek a Terrorelhárítási Központ (TEK)...E.ON-visszavásárlás: a...
Az MTI megkeresésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn annyit közölt: "az E.ON-nal folyó tárgyalásokról szóló hírek sorát egyelőre nem kívánjuk bővíteni, ha lesz...Otthonában rabolták ki Dorog polgármesterét
Fegyverrel vagy annak látszó tárggyal rabolták ki otthonában Tittmann János dorogi polgármestert és feleségét vasárnap késő este - értesült az MTI helyi lakosoktól hétfőn. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek azt mondta: a sértettek személyazonosságáról semmilyen felvilágosítást nem adhat. Léber Gabriella annyit közölt, hogy két férfi fegyvernek látszó tárggyal kirabolt egy házaspárt esztergomi otthonában. A rablók bankkártyákat és készpénzt tulajdonítottak el, majd távoztak. A rendőrség fegyveres rablás megalapozott gyanúja miatt indított...A Jobbik elnöke lemondásra szólította fel Pintér Sándort
Lemondásra szólította fel a belügyminisztert a Jobbik elnöke a csókakői rendőrségi akció miatt. Vona Gábor a Facebookon azt írta: miközben az Új Magyar Gárda Mozgalom 130 új gárdistát és egy "csendőrszakaszt" avatott Dunaföldváron egy erdei tisztáson, addig a rendőrség "elképesztő, szégyenteljes, tragikomikus bakit csinált" a hétvégén. A rendőrség szombaton műveleti körzetté nyilvánította a Fejér megyei Csókakőt, mert - Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint - a megyei rendőr-főkapitányság úgy..."Elsorvadhatunk, ha elveszítjük kapcsolatunkat a külvilággal"
A magyarság nem létezhet elszigetelten, egymagában Európa közepén - mondta Navracsics Tibor, a kormányfő helyettese a Balassi Intézet éves hungarológiai konferenciáján hétfőn a fővárosban. Navracsics Tibor kiemelte: a hungarológia nem öncél, hanem a párbeszéd rendkívül fontos eszköze. A nemzeti elsorvadás első lépése az lehet, ha elveszítjük kapcsolatunkat a külvilággal - fogalmazott a politikus. A hungarológiának ebben van óriási szerepe - állapította meg, hozzátéve: az a tevékenység, amit a vendégoktatók, lektorok végeznek, teszi lehetővé, hogy Magyarország érthetővé váljon...
A rovat további témái
- Schiffer gondolkodik a nagy visszatérésen
- Az MSZP-nek a munkahelyvédelmi akcióterv sem tetszik
- Nem volt ötös a lottón, négymillió felett fizet a négyes
- Lyukra futtatták a rendőröket a gárdisták Csókakőn?
- Kiakadt a Mazsihisz Csurka István hatodik koporsóján
- Államadósság: egymillió forint jut minden magyar polgárra
« Előző
21573 | 21600 | 21627 | 21654 | 21681 | 21708 | 21735 | 21762 | 21789 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

