Kómában tartják, ezért nem tudják letartóztatni a gyerekgyilkost
2012. augusztus 29. szerda 14:02
Mesterséges kómában van, ezért egyelőre nem tudják előzetes letartóztatásba helyezni azt a férfit, aki a gyanú szerint hétfő hajnalban abonyi otthonukban lelőtte kislányát, majd öngyilkosságot kísérelt meg - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Kállai Gábor elmondta, hogy az érvényes szabályok szerint a bűncselekmény elkövetését követő három napon belül, vagyis legkésőbb csütörtök hajnalig kellene előzetes letartóztatásba helyezni a gyanúsítottat, a döntést szerdára tervezték, de a férfi olyan állapotban van, hogy nem lehet vele kommunikálni.
A Budakörnyéki Bíróság nyomozási bírója, valamint a megyei főügyészség egyik ügyésze szerdán ment volna ki abba a fővárosi kórházba, ahol a gyilkosság miatt őrizetbe vett férfi fekszik, hogy meghallgassák, s döntsenek előzetes letartóztatásáról - magyarázta a szóvivő - , de a férfi állapota miatt a látogatást elhalasztották.
Kállai Gábor közlése szerint a lányát hétfő hajnalban lelövő, majd fegyverét önmaga ellen fordító apát megoperálták, jelenleg mesterséges kómában van, vagyis nem lehet vele beszélni. Noha a férfi őrizetbe vételének háromnapos időtartama csütörtök hajnalban lejár, előzetes letartóztatását csak akkor kísérelheti meg a Budakörnyéki Bíróság, ha állapota ezt lehetővé teszi - fűzte hozzá a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
A rendőrség kedden vette őrizetbe a 43 éves férfit, akit tízéves gyermeke megölésével gyanúsítanak. Az apa hétfő hajnalban lelőtte gyermekét, majd magával is végezni akart, súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. A mentőket az éjjeli műszakból hazaérkező anya értesítette.
A gyilkossággal gyanúsított férfit kedden ki tudták hallgatni, vallomásának részletei azonban nem publikusak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...

