A Fideszt mélyen megdöbbentette Szita Bence meggyilkolása

Mélyen megdöbbentette a Fidesz parlamenti képviselőcsoportját a 11 éves felsőmocsoládi fiú meggyilkolása - mondta Rogán Antal frakcióvezető hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. "Annak örülünk, hogy a rendőrség meglepő gyorsasággal és hatékonysággal tudott az ügynek a végére járni, maga az eset azonban számunkra is mélységesen megdöbbentő" - fogalmazott a politikus. Rogán Antal szerint helyesen tette a Fidesz-frakció, hogy 1998 decemberében a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítása mellett döntött, akkor vált ugyanis minősített esetté a gyermekgyilkosság. "Ez a...

Angol helyett a németre fókuszál az új nyelvoktatási stratégia

Angol helyett a németre fókuszál az új nyelvoktatási stratégia Az angol helyett a német lenne az első nyelv, a diákokat kétévente felmérőre köteleznék, 2017-től pedig csak nyelvvizsgával lehet majd felvételizni - többi között ezt tartalmazza az Origo portál által hétfőn közzétett nyelvoktatási stratégia. A koncepció szerint a nyelvoktatási stratégiában szerepel, hogy a tavasszal elfogadott Nemzeti alaptantervnek megfelelően negyediktől 2-5 órában, hetediktől pedig 3-5 órában kell tanítani az idegen nyelvet. Nyelvpedagógiai szempontból javasolt, hogy a tanuló a komplexebb nyelvtani struktúrájú német nyelvvel találkozzék először, ne az angollal...

Szerdától nyolc forinttal olcsóbban tankolhatjuk a 95-öst

Csökkenti bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin, illetve 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. A Mol legutóbb múlt héten csökkentette bruttó 10 forinttal a 95-ös benzin, illetve 4 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát. A mostani csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 405-406 forintra, a gázolajé pedig 424-425 forintra esik. A benzin ára az idén április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj január közepén volt a legdrágább, akkor egy liter átlagosan 449...

Gyurcsányék Hoffmann Rózsa...

Gyurcsányék Hoffmann Rózsa távozását sürgetik Az oktatási államtitkár távozását sürgeti a kormányból a Demokratikus Koalíció (DK), szerintük Hoffmann Rózsa alkalmatlan a...

Uzsorások nyakára küldenék...

Számos magánszemély kérte az adóhatóságtól, hogy indítson vagyonvizsgálatot a kistelepülések uzsorásai ellen - írta a Magyar Nemzet. A lap hétfői számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...

Giró-Szász: a kormány...

Giró-Szász: a kormány kifizeti az önkormányzatok adósságát Rémhírnek nevezte a kormányszóvivő, hogy a kabinet nem szándékozna kifizetni az önkormányzatoktól átvett adósságállományt....

Biszku Béla háza előtt...

Biszku Béla volt belügyminiszter budapesti háza előtt tüntetett a Jobbik vasárnap este a "kommunista luxusnyugdíjak" megvonásáért. A megmozduláson mintegy százan jelentek meg,...

Wittner Mária: 1956 címerét...

Wittner Mária: 1956 címerét soha ne adjuk át a hóhérok kezébe! 1956 címerét soha ne adjuk át a hóhérok kezébe - szólított fel Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, 1956-os...

Nem volt ötös a lottón -...

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok:3 (három)15 (tizenöt)19 (tizenkilenc)63 (hatvanhárom)89 (nyolcvankilenc)Joker: 133566...

MSZP: tovább csökken az ország gazdasági teljesítménye

Az MSZP szerint tovább csökken a bejelentett megszorító csomagok miatt az ország gazdaságának teljesítménye. Burány Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője szombati, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, könnyebb kiszámítani a lottószámokat, mint a kormány következő lépéseit, mivel hol Brüsszel és az IMF mellett, hol ezekkel szemben foglal állást. Az intézkedések a hitelezés, a belső kereslet csökkenését, és ezzel a gazdasági teljesítményének további romlását okozzák - hívta fel a figyelmet a szocialista politikus. Azt is mondta, hogy a Gazdaságkutató Intézet (GKI)...

Bence holttestét egy Kaposvár környéki erdőben megtalálták a rendőrök - FRISSÍTVE!

Bence holttestét egy Kaposvár környéki erdőben megtalálták a rendőrök - FRISSÍTVE! Kaposvár közelében megtalálták az öt napja eltűnt 11 éves kisfiú Szita Bence holttestét. A Kaposvári Újság.hu informátora szerint a rendőrség a gyilkosság elkövetésével a gyermek nevelőapjának barátnőjét, aki a rendőrségi feljelentést tette, és annak egyik közeli ismerősét is gyanúsítja. Mint a Kaposvári Újság.hu korábban írta, egyelőre annyi szivárgott ki, hogy vélhetően ásóval bántalmazták a kisfiút, és az elkövetéssel három embert gyanúsítanak (lásd cikkünk alján a FRISSÍTÉST! - a szerk.). A rendőrség ma délután két órakor tart sajtótájékoztatót az ügyben. A kisfiú eltűnését a...

Ismét vitáznak a pártok a dunai vízlépcsők szükségességéről

Ismét vitáznak a pártok a dunai vízlépcsők szükségességéről Az LMP szerint tudományos és társadalmi konszenzus alakult ki Magyarországon arról, hogy az ország számára nem lenne előnyös, ha vízlépcsők épülnének a Duna hazai szakaszán, ezért meghökkentő, hogy éppen a magukat nemzetinek nevező pártok járnak élen a nemzeti érdekek feladásában. Jávor Benedek, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, pártja szakmai vitát indítana a bős-nagymarosi vízlépcső megépítéséről. Jávor Benedek közleményében azt írta, a...

A szocik szerint 300 ezer...

A szocik szerint 300 ezer forintnyi megszorítás jut egy családra Az MSZP szerint jövőre egy négytagú családra több mint 300 ezer, egy főre vetítve 77 ezer forintnyi megszorítás jut Orbán...

A kormány és a Richter...

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Bogsch Erikkel, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. vezérigazgatójával. Az...

Gyilkos galócát kínáltak,...

Gyilkos galócát kínáltak, négy embert keres a rendőrség Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a...

Gyertyát, mécsest gyújtunk...

Ma van a halottak napja, ilyenkor sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. A temetők vasárnapig hosszabb ideig...

Megnőtt az eszközkezelőnek...

Megnőtt az eszközkezelőnek felajánlott lakások száma Szeptemberben és októberben ugrásszerűen megnőtt a Nemzeti Eszközkezelőnek felajánlott lakások, házak száma, amely meghaladta...

Kérdéses, hogy mikor...

Továbbra sincs időpontja annak, hogy mikor folytatódnak a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között - jelentette ki az MTI kérdésére válaszolva csütörtöki...

Nem emelkedik a távhő fogyasztói ára

Nem emelkedik a távhő fogyasztói ára A távhő fogyasztói ára nem változik az idén a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete alapján, ami a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A távhő értékesítési díjat megállapító és a távhő-szolgáltatási támogatásról szóló miniszteri rendeletek módosítása nyomán nem változnak a lakossági felhasználóknak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági árai. Így a lakossági távhőárak a rezsiköltségek kordában tartására vonatkozó kormányzati törekvéseknek megfelelően 2012 novemberétől sem emelkednek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A...

Elvándorlás: "teljes kormányzati agyhalált" emleget az MSZP

Az MSZP szerint a kormány nem hogy nem érti, fel sem fogja a fiatalok elvándorlásának problémáját. Ezt Winkfein Csaba, a szocialista párt elnökségi tagja írta az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, amelyben úgy fogalmazott: a kormány tagjai "a rémisztő valóság elől vagy homokba dugják a fejüket, vagy megdöbbentő marhaságokat beszélnek". Idézte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt, miszerint a magyar múltban kifejezetten pozitív hagyomány, hogy pár évet a fiatalok külföldön töltenek, majd visszajönnek. Az ellenzéki politikus úgy vélekedett, "a tündérmesék...

Korábbi sérelme miatt szúrt a 18 éves ladányi fiú gyilkosa

Részletes beismerő vallomást tett a szerdai püspökladányi gyilkosság 17 éves gyanúsítottja, a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.Vezendi Jánosné őrnagy elmondta: a 17 éves gyanúsított a 18 éves férfival egy múltbéli sérelem miatt veszett össze. A szóváltás odáig fajult, hogy a nála lévő késsel halálosan megsebesítette vitapartnerét.A fiatalember a késelés után elmenekült a helyszínről, de még szerdán feladta magát, miután megtudta, hogy a rendőrség nagy erőkkel keresi. A...