Több OECD-országban nőttek az adóbevételek - nálunk nem

Az OECD-országok többségében tavaly tovább nőttek az állam adóbevételei a 2008-2009-es válság idején tapasztalt csökkenés után - tette közzé szerdán elemzésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). Magyarországon csökkenést mutatott ki az OECD: tavaly az bevételek a GDP 35,7 százalékát tették ki, míg 2010-ben 37,9 százalékát. A válság előtt, 2007-ben még 40,3 százalék volt ez az arány.Az elemzésben szereplő 29 tagországban - amelynek adatai elérhetők voltak - átlagosan a bruttó hazai termék (GDP) 34 százalékának megfelelő összeget gyűjtött be az állam...

Orbán erőt demonstrált, Bajnai a közepet célozta

Az elemzők szerint Orbán Viktor október 23-i ünnepi beszédével saját tábora megerősítését célozta meg, Bajnai Gordon visszatérését viszont eltérően látják a szakemberek. Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője az MTI-nek az állami ünnepség kapcsán azt mondta: a kormánypárti rendezvény tudatosan felépített, egész napra szóló politikai akció volt, amely tulajdonképpen a békemenettel indult és a miniszterelnök beszédében csúcsosodott ki. Úgy vélekedett, Orbán Viktor beszédének lényege alapvetően a saját tábor megerősítése volt, másrészt a politikai erő felmutatása....

Autóbalesetet szenvedett Lázár János

Autóbalesetet szenvedett Lázár János Karambolozott a Lázár Jánost szállító mikrobusz szerda reggel az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében, a balesetben az eddigi adatok szerint egy nő életét vesztette. Az MTI helyszínre érkezett tudósítója úgy értesült, hogy a Miniszterelnökséget vezető államtitkár könnyebb sérülést szenvedett. Az MTI fotóriporterének képein az látható, hogy az államtitkárt szállító Volkswagen Transporter eleje tört össze, a mikrobusz a pályatest melletti árokban áll. A másik jármű, egy Ford Fiesta az autópálya belső sávjában van, a vezetőülés felőli oldala teljesen összetört. Megsérült a...

A minimálbér emelése miatt...

Közgazdaságilag nem indokolt a minimálbér emelése, mert valószínűleg jövőre is érzékelhetetlen lesz a gazdasági növekedés, ha pedig mégis emelnék az összeget, az ahhoz kapcsolódó...

A közműadó a távhőárak...

A szaktárca a korábbi várakozásokkal ellentétben nem hirdette ki október 1-jéig a távhőtermelők által várt új rendeletet, ezért továbbra is bizonytalan, hogy mi lesz a már korábban is...

Megütötték az index.hu...

Megütötték az index.hu munkatársát Budapesten, a tudósító feljelentést tett, orvoshoz ment, aki megállapította, hogy eltört az újságíró orrcsontja - tájékoztatta az index.hu...

Négyszázezren a...

Négyszázezren a Parlamentnél, húszezren a Milla tüntetésén A Kossuth téri állami ünnepség kezdete előtt mintegy fél órával megérkezett a békemenet eleje a Parlament elé, ez idő tájt a...

Az MSZP elnöke szerint...

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és országgyűlési frakcióvezetője szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc mai üzenete, hogy a szabadságot és a demokráciát nem elég kivívni, azért...

Áder: 56 éve Magyarországon...

Áder: 56 éve Magyarországon írták a világtörténelmet A köztársasági elnök szerint 56 évvel ezelőtt, október 23-án Magyarországon írták a világtörténelmet és aznap lélekben...

Hende Csaba a Műegyetemen: "Csak együtt lehetünk szabadok"

Hende Csaba a Műegyetemen: A szabadság azt jelenti, hogy kézbe vesszük az életünket, és magunk alakítjuk; 1956-ban a műegyetemi fiatalok a szabadság útját járták - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn a Műegyetemen, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepségén. "1956-ban ezeknek fiúknak és lányoknak köszönhetően megmozdult az ország, hogy visszahódítsa a szabadságot, és kezébe vegye a saját életét" - emlékezett vissza Hende Csaba a kormány nevében mondott beszédében."Kalandunk a szabadsággal, a nagy közös utazás nem ért véget sem nekünk, sem Európa szerencsésebb...

Ha Pestre megy tüntetni, erre számíthat a főváros utcáin

Az október 23-i megemlékezések miatt jelentős forgalomkorlátozásra, és emiatt a közösségi közlekedés menetrendjének módosulására kell számítani. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt kéri, aki nem a rendezvényekre megy, az kerülje el a belvárost. A Szabad Sajtó utat és a Kossuth utcát már reggel 8 órától lezárják egészen 20 óráig, a buszsávokat 8 és 14, valamint 18 és 20 óra között viszont megnyitják. Felvonulás miatt a Széna tér - Margit körút - Margit híd - Szent István körút - Bajcsy Zsilinszky út - Alkotmány utca útvonalon délután 14 és 16 óra között kell...

Orbán: nem koldulunk, nem könyörgünk Brüsszelben, hanem teljesítünk, és elvárjuk, ami jár

Orbán: nem koldulunk, nem könyörgünk Brüsszelben, hanem teljesítünk, és elvárjuk, ami jár A miniszterelnök szerint Brüsszelben is látják, hogy a magyar kormány tűzön-vízen át, de végrehajtja azt, amit az EU-csatlakozáskor vállalt, vagyis Magyarország nem koldul, nem könyörög, hanem teljesít, és elvárja azt, ami ez alapján jár neki.A kormányfő az eheti brüsszeli EU-csúcstalálkozó után adott interjút a Hír TV-nek, a nyilatkozatot vasárnap sugározták a Hírvilág című műsorban.A héten bejelentett költségvetési kiigazításért - mint mondta - elismerő reakciót kapott a kormány Brüsszelben. "Persze fogalmuk sincs, hogy pontosan mekkora a magyar költségvetés, mekkora a...

Érdemes kihasználni a...

Hétfőn még többfelé lehet 20 foknál is melegebb, de a hétvégén már csak 1-6 fok közötti maximumok várhatók, és akár havazásra is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai...

Gyulay ígéri, nem lesz...

Gyulay Zsolt szerint nem lesz magas a dohánytermékek árusításához szükséges koncessziós díj, az állam nem akar élni ebből a bevételből, az csak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit...

Fogászati ellátással akarta...

Fogászati ellátással akarta megkenni a zsarukat a piás sofőr Egy budapesti fogorvos ittasan az árokba hajtott gépkocsijával Esztergom külterületén szombat este, majd pénzt és ingyen...

Ezt az öt számot senki sem...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:Nyerőszámok:47 (negyvenhét)51 (ötvenegy)53...

A Fidesz szerint az MSZP a...

A Fidesz szóvivője szerint az MSZP szombaton megerősítette, hogy az embereknek adóemelést akar, a bankoknak pedig adócsökkentést.Selmeczi Gabriella így kommentálta az MSZP elnökének...

"Csak Orbán és Matolcsy...

Megtárgyalta és támogatta a párt gazdasági kilábalási koncepcióját az MSZP választmánya szombaton. A szocialisták országjárást...

A Jobbiknál azt mondják, a magyar kormány az unió szolgája

A Jobbik szerint elfogadhatatlan a kormánynak az Európai Unióval szemben tanúsított "szolgai magatartása", ilyenre csak a Szovjetunióval kapcsolatban volt példa.Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal kapcsolatban jelentette ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: ha Brüsszel megmondja, mennyi pénzt kell még előteremteni a legutóbbi kiigazításhoz képest, akkor azt előteremtik. Az ellenzéki képviselő bírálta a megszorító politikát és az ágazati különadókat is, mondván, ezeket a cégek mindig áthárítják a...

Szinte csak vérről és halálról szólnak a kereskedelmi tévék hírei

Szinte csak vérről és halálról szólnak a kereskedelmi tévék hírei Hírösszefoglalóik csaknem felében bűncselekményekről, katasztrófákról, balesetekről vagy bulvárhírekről számolt be az RTL Klub és a TV2 tavaly - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tanulmányából, amely a testület honlapján olvasható.A médiatörvény a jelentős befolyásoló erővel rendelkező (JBE) televíziók és rádiók esetében 2012-től éves arányban legfeljebb a hírműsorok időtartamának 20 százalékában teszi lehetővé bűnügyi hírek bemutatását. A TV2 ezt 1,4 százalékkal lépte túl tavaly, a hatóság azonban még nem indíthatott eljárást emiatt, mivel a vizsgált...

Egy üllői nő vezeti az adóslistát, 3,51 milliárddal tartozik a NAV-nak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 117 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt a harmadik negyedévben, a lista élén egy üllői lakhelyű magánszemély áll.A NAV negyedévente teszi közzé azon - csőd- vagy felszámolási eljárás alatt nem álló - adóalanyok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyek esetében 10 millió, más adózók esetében 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg, feltéve, hogy az erről szóló határozatban előírt fizetési kötelezettségüknek a határozatban megállapított határidőben nem tettek eleget. Az...