Szobrot kap Ötvös Csöpi Balatonfüreden

Szobrot emel Bujtor Istvánnak Balatonfüred, a munkával Farkas Ádám Munkácsy-díjas szobrászt bízták meg. A művész már be is mutatta a leendő köztéri alkotás makettjét: egy vitorláson a Bujtor Istvánt ábrázoló alak a kormányos - mondta el Bóka István polgármester az MTI-nek. Bujtor István hihetetlen mértékben népszerűsítette a Balatont filmjeivel, amelyek ma is élvezhetők, és melyeket ma is sokan néznek; bárcsak most is lenne olyan filmes, aki ekkora szeretet érez a Balaton iránt, és ennyit tesz érte - indokolta a döntést a polgármester. A szobor elkészítéséhez a balatonfüredi...

Segélyből élt a milliomos uzsorás - lecsukták

Uzsorást fogtak el Arlón, a házkutatáskor a segélyből élő férfinél többek között csaknem egymillió forintot foglaltak le a nyomozók. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. Dobi Tamás elmondta: súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt indult büntetőeljárás a 39 éves arlói férfi ellen, aki 2009-től a keddi elfogásáig helyi lakosoktól néhány ezer forintos kölcsönökre 50 százalékos kamattal növelt összegeket követelt vissza....

Elbocsátották a cigányokról beszélő érpataki tanárt - VIDEÓ

Elbocsátották a cigányokról beszélő érpataki tanárt - VIDEÓ Azonnali hatállyal, rendkívüli felmentéssel megszüntette a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke Vígh Szilárdnak (képünkön), annak a konyári történelem tanárnak a közalkalmazotti munkaviszonyát, aki Érpatakon egy gyűlésen, nagy nyilvánosság előtt elítélő módon beszélt cigány tanítványairól és a munkahelyén tapasztaltakról - közölte a Klik csütörtökön. A közlemény szerint a történelem szakos, cigány népismeretet is tanító fiatalember tanárhoz méltatlan viselkedéséről az internetre is felkerült egy videofelvétel, munkáltatója onnan értesült az esetről. NÉZZE MEG A...

Július elsejétől újabb...

Július elsejétől újabb rezsicsökkentés lesz Július 1-jétől meg kell valósulnia a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz- és a...

Sosem volt még ilyen...

A legszigorúbb biztonsági előírások betartása mellett, üzleti tervét túlteljesítve, története legsikeresebb évét zárta a paksi atomerőmű - hangzott el a társaság évértékelő...

Egyre több az influenzás...

Egyre több az influenzás beteg - országos járvány van Az elmúlt héten átlépte az országos járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma, így már országos járvány van. Az...

Bajnai Gordon nyilvános...

Bajnai Gordon nyilvános vitára hívja Orbán Viktort - közölte az Együtt 2014 szerdán az MTI-vel. Indoklásul azt írták: a Fidesz álcivil szervezetek mögé bújva hazugságokat terjeszt...

Vona szerint "népi...

A Nemzeti Földvédő Kerekasztal létrehozásáról és az abban vállalandó szerepükről egyeztetett a múlt héten Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Ángyán József fideszes országgyűlési képviselő,...

Emelkedett a benzin ára, a...

Emelkedett a benzin ára, a gázolajé nem változott Emelte bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott. Az emeléssel...

A kormány ellen tüntettek ellenzéki pártok

Az ellenzéki pártok Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya ellen tüntettek kedden Gyulán, ahol a Fidesz-KDNP-frakciószövetség háromnapos ülést tart. A demonstrálók tízpontos petíciót adtak át a megbeszélés helyszínén, az Erkel Hotelben. Az MSZP, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Demokratikus Koalíció és a Kobak Klub közös rendezvényén több mint 150 ember vett részt. A tüntetők gyertyákkal, mécsesekkel és Orbán Viktor arcképével vonultak a Kossuth térről a Harruckern térre.  Bod Tamás, a gyulai Kobak Klub elnöke arról beszélt, hogy a városban ülésező frakció tagjai...

Kubatov és a szocialisták "hataloméhség-menete"

Kubatov és a szocialisták A szocialisták "hataloméhség-menete" puszta és egyszerű kampány - jelentette ki a Fidesz pártigazgatója az MSZP éhségmenetére utalva kedden Orosházán, a párt új irodájának átadásán. Kubatov Gábor közölte: miközben a Fidesz az emberek véleményét kikérve arra törekszik, hogy a legnagyobb egység legyen a kormányzati döntések mögött, a szocialisták elindították "hataloméhség-menetüket".  A szocialisták a kispénzű emberek háta mögé bújva kampányolnak, akciójuk tipikus példa a hazugságra, az átverésre és a szemfényvesztésre - közölte a politikus. A pártigazgató...

A Fidesz tavasszal tovább csökkentené a rezsidíjakat

A Fidesz tavasszal tovább csökkentené a rezsidíjakat A Fidesz elnöksége azt javasolja, hogy tavasszal tíz százalékkal csökkenjen a víz, a csatorna és a szemétszállítás díja - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárt elnöksége arra kéri a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportját, hogy a kedd este kezdődő, évadnyitó gyulai tanácskozásán tárgyalja meg ezt a kérdést - mondta a politikus, hozzátéve, hogy minden bizonnyal vita lesz erről a frakcióülésen, hiszen a három említett közmű esetében vannak olyan önkormányzati tulajdonú szolgáltatók, amelyeknek erőteljesen csökkenhet majd...

A főállású katás vállalkozó...

A főállású katás vállalkozó teljes szolgálati időt szerez A kisadózók tételes adóját (kata) választó főállásúaknál a katás időszak 100 százaléka számít be a szolgálati időbe a...

Boross: iszonyú hiba lenne...

Boross Péter volt miniszterelnök szerint aki józanul gondolkodik ebben az országban, annak tudnia kell, hogy a jelenlegi baloldalt kormányra segíteni "több mint bűn, iszonyú hiba...

Alkohol, kávé és újság is...

Szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnának, és akár már májusban megkezdhetnék az árusítást a nemzeti dohányboltok. Így módosítaná a...

Megint emeli szerdán a...

Emeli bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból.Az emeléssel a 95-ös benzin...

Hétfőn reggel továbbra is...

Csak csekély mértékben változott a forint árfolyama hétfő reggelre a bankközi deviza kereskedelemben: az eurót kora reggel 292,44 forinton jegyezték a péntek esti 292,36 forint után. A...

Párbeszéd Magyarországért...

Párbeszéd Magyarországért Pártként folytatják Jávorék Párbeszéd Magyarországért Pártra változtatja a nevét, és hamarosan párttá is alakul az LMP-ből kivált Párbeszéd...

Megsemmisítik az MMA-ról szóló törvény egyes részleteit?

Megsemmisítik az MMA-ról szóló törvény egyes részleteit? A Fekete György-vezette Magyar Művészeti Akadémiáról (MMA) szóló törvény egyes rendelkezéseinek megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól (Ab) az alapvető jogok biztosa - közölte Szabó Máté hivatala vasárnap az MTI-vel. Az ombudsman szerint ellentétes a művészeti szabadsággal az, hogy az MMA alapító tagjai csupán egyetlen civil szervezetből kerülhettek ki. Azt is alaptörvénysértőnek tartja, hogy a művészeti akadémiáról szóló törvény lehetővé teszi az MMA számára, hogy maga határozza meg a tagság feltételeit.Képünkön: Fekete György.

Korszerűsítik és bővítik a zalakarosi fedett fürdőt

Az új gyermekrészleg korábban már bejelentett kialakításával egy időben korszerűsítik és szolgáltatásaiban is bővítik Zalakaroson a fedett fürdőt, illetve a gasztronómiai lehetőségeket - tájékoztatta a Gránit Gyógyfürdő Zrt. az MTI-t. Burján Richárd vezérigazgató elmondta: az egységesebb, minőségi megjelenés érdekében a családi wellness szolgáltatások fejlesztésének részeként az új gyermekrészleg márciusban kezdődő építésével szinte egy időben indul a fedett fürdő korszerűsítése. A munkálatok során felújítják a legyezőszerű épület pihenőterét, a gyógymedence környezetét és az...

Megint nem volt ötös a lottón, a négyes félmilliót fizet

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 7 (hét)14 (tizennégy) 19 (tizenkilenc) 37 (harminchét) 44 (negyvennégy)  Joker: 573775 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt.  4 találatos szelvény 102 darab, nyereményük egyenként 518.535 forint. 3 találatos szelvény 6.254 darab, nyereményük egyenként 8.955 forint. 2 találatos szelvény 129.054 darab, nyereményük egyenként 845 forint.