A Századvég szerint továbbra is jelentős a Fidesz előnye
A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz jelenleg 40, az MSZP 29 százalékon áll. Továbbra is jelentős a Fidesz előnye a legnagyobb ellenzéki párthoz képest - állapította meg a Századvég januári közvélemény-kutatásában, amely csak kismértékű elmozdulást mért a politikai pártok támogatottságában a tavaly év végi adatokhoz képest. A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 21 százalékos, az MSZP 13 százalékon áll, a Jobbik 9 százalékon, míg az LMP 4 százalékon - derül ki az ezer ember megkérdezésével január 23. és 29. között végzett felmérésből, amelynek eredményét...Egy nap alatt négyszer bukott le egy tolvaj Nógrádban
Egy napon belül négyszer próbált lopni egy váci férfi diósjenői és rétsági boltokból, vendéglátóegységekből, de mindannyiszor megakadályozták - tájékoztatta a szerdai esetről a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-t. Horváth Zsófia elmondta: az 53 éves férfi előbb egy diósjenői boltból próbált fizetés nélkül távozni 15 ezer forint értékű élelmiszerrel és háztartási termékkel, de az alkalmazottak ezt meghiúsították. Ezután egy pizzériából vitt el kabátzsebébe rejtve egy 200 forint értékű üvegpoharat, de miután az alkalmazott utánament,...Februártól változnak a vasúti utazás feltételei
Változnak a vasúti utazás feltételei február 1-jétől, márciustól pedig differenciált helyjegyárakat vezet be a MÁV-Start Zrt. - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel. A kedvezményes vasúti utazás esetén február 1-től a jegyvizsgálatnál az utasnak nemcsak a menetjegyét, hanem a kedvezményre jogosító igazolványát is át kell adni a jegyvizsgálónak, az eddigi felmutatás helyett. Ha az utas nem tudja vagy nem kívánja átadni az iratot, nyolcezer forint pótdíj megfizetésére vagy az adatainak hitelt érdemlő megadására köteles - hívta fel a figyelmet közleményében a MÁV-Start....
Eltűntek a piacról a néhány...
Az új autók eladásának 2009 óta tartó mélyrepülése miatt alig 9 ezer háromévesnél fiatalabb személyautó közül válogathatnak az érdeklődők a tavalyelőtti csaknem 20 ezer helyett - közölte...Lejár a határidő, de a...
Nem lesz automatikus bírságolás az elkésett adatszolgáltatás miatt, hiszen a törvény ilyen rendelkezést nem tartalmaz, és az elsődleges cél sem ez, hanem a fiktív cégek kiszűrése - mondta...Bajnai kiosztotta a...
Bajnai Gordon szerint a jelenlegi rossz kormányzás súlyosan sérti a nemzeti érdeket, az ország érdekérvényesítő képességét. A...
Dévényiék lemondatnák...
A nol.hu értesülése szerint Szakonyi Károly író kilépése után úgy döntött a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöksége, hogy...
Még kérhető, hogy a...
Január végéig kérhetik a magánszemélyek, hogy a 2012. évi személyi jövedelemadójukat (szja) a munkáltatójuk állapítsa meg és...
Matolcsy hazacsábítana...
A magyar bruttó hazai termék (GDP) 2025-ig történő megkétszerezése fontos nemzeti cél - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági...
Hét forinttal nő szerdától a benzin ára, a gázolajé kettővel
Emeli bruttó 7, illetve 2 forinttal a 95-ös benzin és gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI hétfőn. Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 424-425 forint, a gázolajé pedig 427-428 forint lesz. A Mol egy hete 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin árát, a gázolajé akkor nem változott. A benzin ára tavaly április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj 2012. január közepén volt a legdrágább, akkor egy liter ára átlagosan 449 forint volt. Az autósok 20-25 forintos különbséget...Vége a parasztvakításnak: az MSZP Bajnaival együtt lesz 2014-re
"A jogállam helyreállítása a legfontosabb" - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti napilap európai kiadásának hétfői számában megjelent nyilatkozatában. A szocialista pártvezető az interjúban kijelentette: csaknem száz százalékos esélyt lát arra, hogy pártja szövetséget fog kötni a választásokra a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014-gyel, amely - mint a lap írta - párttá szerveződik. A WSJ azzal a gondolattal vezette fel az interjút, hogy "Magyarország széttöredezett liberális ellenzéke közeledik a...
Nincs fennakadás az ország közútjain, de keleten havas a táj
Jól járhatók az ország közútjai, nagyobb fennakadásról egyelőre nem érkezett jelentés - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője hétfőn. Pécsi Norbert közleménye szerint a Duna-Tisza közétől keletre és az északi országrészben mindenhol sónedves, vékony rétegben havas vagy helyenként latyakos a fő- és mellékutak burkolata.A Magyar Közút kétszáz munkaképpel végez hóeltakarítási és síkosságmentesítési feladatokat. A főváros és Győr körzetében, Pest, Komárom-Esztergom, Veszprém, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Békés és Hajú-Bihar megye területén átlagosan 5-10...Kilépnek az LMP-ből...
A Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak - jelentette be vasárnapi...
Új társasági jogi szabályok...
A korlátolt felelősségű társaságoknál is lehetővé válik a testületi ügyvezetés kialakítása az egyéni, tisztségviselői vezetés helyett - egyebek mellett ez az új előírás is bekerült a...Vona: népszavazást a súlyos...
A Jobbik a jövő héten népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy ha valaki súlyos erőszakos bűncselekményt követ el, akkor...
Schiffer nyert, az LMP nem...
Az LMP kongresszusa nem fogadott el új pártstratégiát, ezért érvényben marad a novemberben meghozott döntés, amely elutasítja az együttműködést az Együtt 2014 választói mozgalommal -...Nem volt ötös - a lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:21 (huszonegy)33 (harminchárom)43...Meghalt Hegedűs Loránt...
Életének 83. évében szombaton elhunyt Hegedűs Loránt református lelkész, teológus, a Dunamelléki Egyházkerület nyugalmazott...
Megint vádat emeltek Zalatnay Sarolta ellen
Nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja a Budaörsi Járási Ügyészség Zalatnay Sarolta énekesnőt. A vádiratot már megküldték az illetékes bíróságnak - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője pénteken. Kállai Gábor elmondta, hogy Zalatnay (képünkön) 2010 nyarán egy tv-műsor felvételén ismerkedett meg a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnökével, a későbbi sértettel. Ezt követően több alkalommal találkoztak, beszéltek telefonon, majd az énekesnő felajánlotta, hogy megpróbál kapcsolatai révén támogatókat szerezni, illetve segíteni az...
Gyengült az euróval szemben a forint, átlépte a 297-et
Egyhetes mélypontra esett a forint az euróval szemben, jelenleg 297,3-as árfolyam körül ingadozik. A jegyzések péntek délelőtt 297,5-ig emelkedtek, majd dél körül kicsit visszaerősödött a magyar fizetőeszköz. A gyengülésben a tavaszi jegybanki személyi és monetáris politikai változásokkal kapcsolatos félelmek lehetnek a legfontosabbak. A reggeli gyenge magyar kiskereskedelmi forgalmi adat megerősíthette a további kamatvágásokkal kapcsolatos várakozásokat, ami szintén gyengíti a magyar devizát. .Gyurcsány nem ért egyet Mesterházyval
A Demokratikus Koalíció vezetője szerint úgy igazságos, ha az kap magyar állampolgárságot, aki Magyarországra is települ. Tudomásul vette, de nem ért egyet az MSZP elnökének bocsánatkérésével Gyurcsány Ferenc. Mesterházy Attila nemrég Kolozsvárott megkövette az erdélyi magyarokat az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004-es népszavazás ügyében. Gyurcsány Ferenc péntek reggel a Kossuth Rádióban úgy nyilatkozott: jobboldali nyomás a kettős állampolgárság elismerése, ami helyett lenne más megoldás. A Demokratikus Koalíció vezetője szerint úgy igazságos, ha az kap magyar...
A rovat további témái
- 12 milliárdot költ a rendőrség traffipaxokra
- Az LMP nem akar kimaradni a kormányváltásból
- Drágakőnek hitt epeköveket lopott egy férfi Kecskeméten
- A PDSZ a Szolidaritással szervezkedik
- Uniós jogot sért a telefonadó, újabb eljárást indít az EU
- Szociális bankszámlát vezetne be a Jobbik a kiskeresetűek számára
« Előző
20898 | 20925 | 20952 | 20979 | 21006 | 21033 | 21060 | 21087 | 21114 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...
- Brutálisan erős UV-B sugárzásra...

