Orbánnak kevesebb tartozása és több megtakarítása lett
2013. január 31. csütörtök 23:07
Nem változott jelentősen Orbán Viktor miniszterelnök vagyoni helyzete az elmúlt egy évben; csökkent a könyvkiadásból származó eseti bevétele és egymillió forinttal kevesebb a tartozása is, míg a felesége örökségéből adódóan nőtt a megtakarítása - derül ki a miniszterelnöknek a tavalyi évet tükröző vagyonnyilatkozatából, amelyet csütörtök este tettek közzé a miniszterelnök honlapján.
A dokumentum szerint Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak. Ezen túlmenően a miniszterelnök feltünteti 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5.035 négyzetméter belterületi földjeit, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlásért Alapítványnak.
Autója, vagy egyéb járműve továbbra sincs a politikusnak. A házastársával közös számlán csaknem ugyanannyi pénz van, mint egy évvel ezelőtt, amikor legutóbb nyilatkozott vagyonáról Orbán Viktor: akkor kevéssel több, mint egymillió forintot tüntetett fel, most 1 millió 210 ezer forintot. Emellett a felesége örökségéből több mint 5 millió forint takarékbetétben elhelyezett megtakarításuk van szintén közös számlán.
Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló része, ami a 2011-es 11,3 millió forintról egy év alatt 10,3 millió forintra csökkent.
Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette.
A vagyonnyilatkozat szerint míg 2011-ben 248 ezer forint volt a könyvkiadásból származó eseti jövedelme, addig 2012-ben ez 114 ezer forintra csökkent.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Több baranyai településen is...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Brutálisan erős UV-B sugárzásra...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...

