Színházi kezdeményezés indult apák és gyerekeik számára
Az apák családon belüli szerepvállalását ösztönzi, az "apás" színházba járást népszerűsíti a Férfiak Klubja által meghirdetett Kultúrát apától kezdeményezés, amelyhez már tíz színház csatlakozott. A Kultúrát apától program a férfiak apai szerepeinek fontosságára hívja fel a figyelmet - mondta el a kezdeményezés keddi budapesti sajtótájékoztatóján Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Mind az anyáknak, mind a gyerekeknek jelen lévő apákra van szükségük a mindennapokban - hangsúlyozta, kiemelve azoknak az élményeknek a fontosságát is,...
Több mint négymilliárd forint jut idén gyerekek táboroztatására
Mintegy 4,4 milliárd forintot fordít idén a kormányzat gyerekek táboroztatására, aminek köszönhetően eddig is százezrek vehettek részt a nyári vagy évközi programokon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden a zalaszabari Gyógyító Szent Erzsébet-táborban. Rétvári Bence kifejtette: az Erzsébet-táborok elsősorban a Balaton partján és nagyobbrészt a nyári szünetben várják a gyerekeket. Különleges a két gyógyító tábor, Tihanyban és Zalaszabarban. Ez utóbbi helyszínen - ahol betegségből gyógyuló vagy betegséggel élő gyerekek...
Orbán Viktor meg fogja védeni az ország becsületét
Orbán Viktor miniszterelnök meg fogja védeni Magyarország becsületét az igaztalan vádakkal szemben, ki fog állni a magyarokért a Sargentini-jelentés kedd délutáni európai parlamenti (EP) vitájában - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján. Hidvéghi Balázs közölte: arra kérik a kormányfőt, vigye el a magyarok hangját az EP-be, mondja el, hogy a magyarok továbbra is biztonságban, keresztény kultúrában akarnak élni. Szavai szerint az EP bevándorláspárti többsége bosszúra készül Magyarország ellen, mert a magyarok világossá tették, nem...Még igényelhető az...
Szeptember 12-éig, szerdáig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás azoknak a lányoknak, akik betöltötték a...
Elfogták a szexuális...
Európai elfogatóparancs alapján hétfő este Ausztriában elfogták azt a menekült afgán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy...
Az Európai Parlament kedden...
Kedden vitázik, majd szerdán szavaz az Európai Parlament (EP) plenáris ülése a magyar jogállamisági helyzetről szóló...
Kilencvenkét tacskót...
Kilencvenkét tacskót tartottak nem megfelelő körülmények között egy családi házban Barcson, a rendőrség állatkínzás bűntette miatt indított eljárást az ügyben - tájékoztatott a Somogy...Az egész országban keresik...
Európai elfogatóparancsot adtak ki az ellen a 18 éves afgán férfi ellen, aki a gyanú szerint vasárnap hajnalban...
Szijjártó: minősített...
"Minősített hazugságok gyűjteményének" nevezte a Sargentini-jelentést újságírók előtt a külgazdasági és...
Itt az indián nyár, ragyogó napsütés, harminc fok lesz szinte az egész héten
A következő napokban is marad a napsütéses, nyáriasan meleg idő. Helyenként akár 31 fokig is emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn csapadék nem valószínű, sok lesz a napsütés. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 9 és 16 fok között, a legmagasabb hőmérséklet 26-27 fok körül alakul. Kedden, szerdán és csütörtökön is napsütéses idő várható, csapadék nem lesz. A minimumhőmérséklet kedden 9 és 16, szerdán 10 és 16, csütörtökön 12 és 18 fok között valószínű. A nappali maximumok kedden 25 és 29,...
Itt vannak a friss, ropogós nyerőszámok
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 2 (kettő)18 (tizennyolc)20 (húsz)25 (huszonöt)31 (harmincegy)44 (negyvennégy) Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt;5 találatos szelvény 44 darab, nyereményük egyenként 327.855 forint;4 találatos szelvény 2.215 darab, nyereményük egyenként 6.515 forint;3 találatos szelvény 35.789 darab, nyereményük egyenként 1.570 forint.
Négyen haltak meg egy balesetben Bács-Kiskun megyében
Frissítve: az egyik autó kigyulladt. Négyen meghaltak egy balesetben az 51-es főúton a Bács-Kiskun megyei Apostag közelében vasárnap délután - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Vincze-Messzi Adél elmondta: három személygépkocsi ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között az 51-es főút 80-as kilométerénél, Apostag közelében. A balesetben négyen meghaltak, ketten megsérültek. A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint az ütközés következtében az egyik jármű az út melletti árokba csapódott és kigyulladt. A...Árokba hajtott egy busz,...
Szombat este árokba hajtott egy busz az M1-es autópályán Lébény térségében, a 140-es kilométernél, a főváros felé vezető oldalon, a buszon mindenki megsérült. A rendőrség...A gyerekek negyede reggeli...
A gyerekek negyede úgy indul el otthonról, hogy nem reggelizett, pedig a napindító "energialöket" kell ahhoz, hogy...
Szexuális erőszak miatt...
Szexuális kényszerítés miatt egy menekült státuszú férfit keres a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A belvárosi...
Buszmegállóban álló nőt...
Egy buszmegállóban álló nőt gázolt halálra egy autós szombat délután Szigetszentmiklóson - közölte a rendőrség honlapján a...
Leleplezték Mindszenty...
Leleplezték Mindszenty József bíboros-hercegprímás egészalakos szobrát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócs főterén...
Lottózott? Ne maradjon le a...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
Polgári piknik: középpontban az EP-kampány
A szombati, kötcsei polgári piknik fő témái a jövő május 26-án tartandó európai parlamenti választás kampánya és kulturális kérdések lesznek, folytatva az előző találkozón megkezdett eszmecserét - írta a Magyar Idők. A hagyományosan zárt körű találkozón Orbán Viktor miniszterelnök a kormány és a kormányzó pártok képviselői, a jobboldali-konzervatív értelmiség, a gazdasági és a médiaelit meghívottjai előtt távlatos helyzetértékelést ad Magyarországról, Európáról és a világpolitikai folyamatokról. A lap emlékeztet: a miniszterelnök legutóbbi, június 3-i polgári pikniken...
Gyarapodó nemzet a kormány intézkedéseinek a célja
Gyarapodó, fiatalodó nemzet a kormány intézkedéseinek a célja, ennek eléréséhez azonban demográfiai fordulatra van szükség - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az 56. közgazdász-vándorgyűlés záró plenáris ülésén szombaton Debrecenben. Novák Katalin hangsúlyozta: 2010 és 2017 között 42 százalékkal nőtt a házasságok száma, a válásoké pedig 22 százalékkal csökkent. A teljes termékenységi arányszám ugyanebben az időszakban 20 százalékkal, 1,25 százalékról 1,49 százalékra emelkedett - mondta, hozzátéve, hogy 2030-ra...
Újra támadnak az agyhalottak, IQ-hiányos EP-képviselők rugóznak megint Magyarországon
Az eddigi választások eredménye azt mutatja, hogy a polgároknak egyre nyilvánvalóbban elegük van az Európai Unió elitjének "őket eláruló politikájából" - mondta az Országgyűlés elnöke a Hír Televízió Péntek 9 című műsorában. Kövér László a Sargentini-jelentésről és a közelgő szavazásról azt mondta: ma ezer sebből vérzik az unió. Emlékeztetett: az ezredfordulón megfogalmaztak egy 20 éves perspektívát, amelynek célja, hogy a térség és az unió lépést tartson a feltörekvő Ázsiával és az Egyesült Államokkal. Ehhez a jövőképhez képest ma az EU...
A rovat további témái
- Szijjártó szerint Macron és Juncker bevándorláspárti politikus
- Áder János: idén nyáron szinte felforrt a bolygó
- Intézkedő rendőrre támadt két fiatal nő
- Junckernek gondot jelent a Fidesz néppárti tagsága
- Kukoricásban termelte a füvet egy igazi szakértő
- Vesztegetés miatt lecsuktak egy navos osztályvezetőt
« Előző
12096 | 12123 | 12150 | 12177 | 12204 | 12231 | 12258 | 12285 | 12312 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három baranyai települést céloznak...
- Befejeződött Mohácson 657 milliós...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...

