Halálos balesetet okozott egy várandós asszony
2018. október 08. hétfő 10:45

Vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy bolgár nő ellen, aki családjával utazva autójukkal várandósan balesetet okozott tavaly nyáron Rajkánál; a szülei meghaltak, egyéves gyermeke súlyosan megsérült, ő pedig a helyszínen világra hozta gyermekét - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.
Takács Péter közleménye szerint 2017 nyarán a bolgár család - a 25 éves, nyolc hónapos terhes nő a férjével, a szüleivel és egyéves gyermekével - Németországba tartott. A záróvonal ellenére az autóval előzni kezdett egy buszt, szemből azonban egy teherautó közeledett, ezért a nő egy hirtelen kormánymozdulattal próbált visszatérni a sávjába, a busz elé. Az autó hátsó része nekiütközött a busz elejének, ettől a kocsi a tetejére borult, azon többször átfordult, majd az út melletti füves területen állt meg.
A nő hátsó ülésen utazó szülei nem voltak bekötve, kiestek a járműből, és a helyszínen meghaltak. Az egyéves gyermek, aki be volt csatolva, szintén kiesett az autóból, ő csonttöréses sérüléseket és tüdőzúzódást szenvedett. A vádlott férjének zúzódásos sérülései nyolc napon belül gyógyultak.
A nőnek a balesetben zúzódott a koponyája, több csontja eltört és belső sérülései keletkeztek, ennek következtében a helyszínen - császármetszéssel - világra hozta a gyermekét - tette hozzá a főügyész.
Az ügyészség a nőt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Halálos baleset történt Himesháza...

