Tagadta bűnösségét KGBéla, a kémkedéssel vádolt EP-képviselő

Tagadta bűnösségét KGBéla, a kémkedéssel vádolt EP-képviselő Tagadta bűnösségét Kovács Béla, az Európai Unió (EU) intézményei elleni kémkedéssel vádolt egykori jobbikos politikus, az Európai Parlament (EP) független képviselője többórás meghallgatásán, csütörtökön a Budapest Környéki Törvényszéken.    Kovács Béla azt mondta: EP-képviselőként számos találkozót, megbeszélést bonyolít le, a lobbizás a feladatai közé tartozik, de nem kémkedett. Közölte, a vádemelés óta sem az EU, sem az EP nem kereste meg az ügyben, ő adott a Magyarországon folyó eljárásról tájékoztatást az EP illetékeseinek, és megkérdezte: "van-e valami baj...

Akár fordulat is jöhet a devizahitelesek ügyeiben?

Akár fordulat is jöhet a devizahitelesek ügyeiben? A Kúria polgári kollégiuma tanulmányozza az Európai Unió Bíróságának csütörtöki ítéletét a devizahitelek ügyében - tájékoztatta a Kúria az MTI-t.    A döntés azt mondta ki, hogy az árfolyamkockázat esetében nem elégséges, ha egy pénzintézet általánosságban írt arról egy kölcsönszerződésben. A pénzintézetek kötelesek elegendő tájékoztatást nyújtani a kölcsönfelvevőknek ahhoz, hogy megalapozott döntéseket hozhassanak. A Kúria úgy fogalmazott, hogy "rendkívül bonyolult jogkérdéseket" tárgyal az ítélet. Luxembourgban két magánszemélynek egy magyar bank elleni...

Tízfokos lehűlés várható a hétvégén, jön a front

Tízfokos lehűlés várható a hétvégén, jön a front Pénteken még helyenként 30 foknál is melegebb lehet, de a szombaton érkező hidegfronttal mintegy 10 fokot visszaesnek a csúcsértékek. Szombaton többfelé eső is lesz, de pénteken és vasárnap is várható többórás napsütés - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.    Pénteken mindenhol többórás napsütés várható, csapadék nem valószínű. A szél többfelé megélénkül, a Fertő térségében olykor meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 8-15, a legmagasabb 27-31 fok között valószínű....

Traktor pótkocsijáról esett...

Traktor pótkocsijáról esett le és meghalt egy nő Somogyban Leesett egy traktor pótkocsijáról és meghalt egy nő Csököly külterületén csütörtökön - tájékoztatott a Somogy Megyei...

Öt évet kapott a röszkei...

Öt évet kapott a röszkei zavargás egyik szervezője Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta Ahmed H.-t csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.    A táblabíróság a határzár...

Mérgező kábítószert...

Mérgező kábítószert találtak a Liszt Ferenc-repülőtéren Rendkívül veszélyes, halálos méregnek számító kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér...

Egyházi vezetőnek adta ki...

Egyházi vezetőnek adta ki magát, 30 milliót gyűjtött Piramisjáték szervezése miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy férfival szemben, aki magát egy új egyház vezetőjének...

Kerékpárjával vette fel a...

Kerékpárjával vette fel a harcot egy férfi egy medvével Medve támadt egy férfira szerda délután a székelyföldi Csíkkarcfalván - közölte az Agerpres hírügynökség, a Hargita megyei...

Még két napig tart ki a...

Még két napig tart ki a nyárias idő Péntekig folytatódik a nyárias idő, majd hidegfrontok hoznak egyre hűvösebb, igazi őszi időt. A jövő hét közepén a szélvédett,...

Gyurcsány Ferenc nagy tüzet gyújtana

Gyurcsány Ferenc nagy tüzet gyújtana Magyarországon diktatúra van, ezért a Demokratikus Koalíció arra törekszik, hogy az ellenállás kicsiny lángjából nagy tűz gyúljon - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pártja keddi budapesti demonstrációján.    Gyurcsány Ferenc az Alkotmány utca és Kossuth tér találkozásához "Ellenállás" elnevezéssel meghirdetett tüntetésen hangsúlyozta: az ellenállásnak nem lehet más célja, nem lehet kevesebbel megelégedni, mint új választási szabályok alapján kiírt, új, tisztességes választások kikényszerítése. "Harcolni azért kell, hogy a kormány jusson...

Harmincegy versenyzővel indulunk a szakmák Európa-bajnokságán

Harmincegy versenyzővel indulunk a szakmák Európa-bajnokságán Magyarország 27 szakmában 31 versenyzővel indul a szeptember 26-28. között a Budapesti Vásárközpontban rendezendő szakmák Európa-bajnokságán, az EuroSkills versenyen - közölte Fekete Balázs a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) képviseletében az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.    Mint mondta, 28 országból mintegy 500 versenyző és több száz szakértő érkezik a háromnapos versenyre, ahol a fodrászattól az informatikáig sokféle szakma képviselteti magát. Kiemelte, Magyarország részvétele azért fontos, mert a versenyzők felmérhetik, hogy milyen szinten vannak,...

Leégett az éjszaka a Hűvösvölgyi Vigadó épülete

Leégett az éjszaka a Hűvösvölgyi Vigadó épülete Keddre virradó éjjel kiégett egy volt étterem Budapest II. kerületében, a Hűvösvölgyi úton; az 1500 négyzetméteres, elhagyatott épületben kitört tüzet több óra alatt sikerült csak eloltani - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.    Kisdi Máté elmondta, hogy a Bánffy György emlékpark közelében található Hűvösvölgyi Vigadó épülete nem sokkal éjfél előtt gyulladt ki, a tűzhöz nagy erőkkel, összesen tizenkét járművel érkeztek ki a fővárosi hivatásos és a rózsadombi önkéntes tűzoltók, akik tíz vízsugárral oltották el a lángokat. Az oltási...

A kormány megtámadja a...

A kormány megtámadja a szavazást az Európai Unió Bíróságán A kormány az Európai Unió Bíróságán támadja meg az Európai Parlament (EP) Sargentini-jelentésről szóló szavazását, mivel azon...

Rendőrség: június közepe...

Rendőrség: június közepe óta újra több a migráns Június közepe óta újra emelkedik a rendőrség által megakadályozott határátlépések, illetve a hatóságok által Magyarországon...

Orbán Viktor: Nem engedjük,...

Orbán Viktor: Nem engedjük, hogy a határőrizet jogából bármennyit is elvegyenek Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben arra kérte az ellenzéki pártok képviselőit, hogy "nemzeti ügyekben...

Szerdán ismét csökken az...

Szerdán ismét csökken az üzemanyagok ára A Mol Nyrt. csökkenti az üzemanyagok literenkénti nagykereskedelmi árát, a 95-ös benzinét 2 forinttal, a gázolajét 3 forinttal...

Kiállították a...

Kiállították a tízmilliomodik online számlát Két és fél hónappal július elsejei indulása óta már jubilált is az online számlarendszer, múlt héten beérkezett ugyanis a...

A választók 19 százaléka...

A választók 19 százaléka nem tudja, ki az őszödi böszme A 12 éve kiszivárgott őszödi beszédet a magyar választók döntő többsége, 78 százaléka köti Gyurcsány Ferenchez, 19 százalékuk...

Hat szám a negyvenötből: nézze meg, hátha bejött

Hat szám a negyvenötből: nézze meg, hátha bejött A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 37. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:   Nyerőszámok: 1 (egy)8 (nyolc)9 (kilenc)12 (tizenkettő)13 (tizenhárom)39 (harminckilenc) Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt;az 5 találatos szelvényekre 396 290;a 4 találatos szelvényekre 7025;a 3 találatos szelvényekre 1550 forintot fizetnek.

Marad a nyáriasan meleg időjárás, a héten még mindig harminc fok is lehet

Marad a nyáriasan meleg időjárás, a héten még mindig harminc fok is lehet A jövő héten is folytatódik a nyáriasan meleg idő, többfelé 30 fokos maximumokkal. A hétvégére viszont akár 10 fokos lehűlés is érkezhet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.    Hétfőn sok napsütés várható, csapadék nem lesz. A leghidegebb órákban 7-14 fok lesz, de az Északi-középhegység völgyeiben hűvösebb is lehet. Napközben 24-28 fokig melegszik a levegő. Kedden, szerdán és csütörtökön túlnyomóan derült, napos, száraz idő lesz. A minimumhőmérséklet kedden 7-16, szerdán 8-16,...

Orbán Viktor beszéde nyitja az őszi ülésszakot

Orbán Viktor beszéde nyitja az őszi ülésszakot Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg őszi ülésszakát, az első, háromnapos ülés Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul.    A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat alapján a Ház az első héten hétfőn és kedden ülésezik, majd azt követően - megszokott munkarendjének megfelelően - csak hétfőn ül össze. Az első ülésnapon - még a kormányfő napirend előtti felszólalását megelőzően - a közelmúltban elhunyt Bethlen István volt MDF-s országgyűlési képviselőre emlékeznek, míg Ritter Imre német nemzetiségi szószóló az augusztusban meghalt Heinek...