Jelentősen csökkent a lakosság közüzemi díjhátraléka
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal jelentése azt igazolja, hogy a rezsicsökkentés a mai napig segíti a családok, a nyugdíjasok megélhetését - hangoztatta a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Németh Szilárd (képünkön) kiemelte, a dokumentumokban az olvasható, hogy a lakossági hátralékok a villanyszámlák esetében 45, a földgázszámlákat tekintve 75, a távhőszolgáltatási számlák vonatkozásában pedig 35 százalékkal mérséklődtek 2013 és 2018 között. A nagyobbik kormánypárt...
Leszúrta a fiát egy hetvenhat éves férfi
Egy 76 éves férfi leszúrta fiát a Győr-Moson-Sopron megyei Abdán - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-t. Fekete Mária elmondta, hogy egy 51 éves férfi vasárnap este vitatkozott az édesapjával, a vita dulakodásba torkollott és az apa késsel hastájékon szúrta a fiát, aki hétfő hajnalban a kórházban meghalt. Az elkövetőt előállították a rendőrök és őrizetbe vették emberölés miatt.
Magyarország a hősök földje, önmaga ura, nem kiskorú, nem mások játszótere
Magyarország a hősök, a szabadságharcosok földje - emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn a Műegyetemnél. Rétvári Bence a Nemzeti Örökség Intézetének az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett ünnepségén úgy fogalmazott: az 56-os hősök egyszerre harcoltak az egyén szabadságáért és az ország függetlenségéért. Rámutatott: a nemzet érdekében reménytelennek tűnő csatába is "beszálltak", hittek abban, hogy a sztálini diktatúrából Magyarország lehet demokrácia. Ez üzenet azok számára is,...
Országszerte javult a...
A csapadékos időjárásnak köszönhetően országszerte javult a levegő minősége - közölte Facebook-oldalán az Országos...
A rendszerváltozás nem...
Az 1956-os forradalom része annak a folyamatnak, amelynek eredménye a rendszerváltozás és az azt követő, harminc éve tartó...
Ötmillió magyar büszke a...
A felnőtt magyar népesség 63 százaléka ért egyet azzal, hogy Magyarország büszke lehet a rendőreire; ennek ellenkezőjét a...
Fának ütközött és...
A helyszínen meghalt egy gépkocsi vezetője, akinek autója lesodródott a 1111-es útról Esztergomnál, majd fának ütközött és...
Lottózott? Akkor érdekelni...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Demeter Márta...
Demeter Mártának, az LMP országgyűlési képviselőjének, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága alelnökének...
Kutyatámadásban súlyosan megsérült egy kisfiú
Kutyatámadás miatt súlyosan megsérült egy kétéves kisfiú Ostffyasszonyfán - erősítette meg az MTI érdeklődésére vasárnap a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Leibinger Eszter közölte: az eset körülményeit gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés gyanúja miatt vizsgálja a rendőrség. Az MTI úgy értesült, hogy a kétéves kisfiú szombat délután kamaszkorú rokonával sétált az utcán, amikor egy nagytestű kutya megtámadta. A gyerek édesanyja is kirohant az utcára, megpróbált segíteni, de az állat őt is megharapta. A kisfiú olyan súlyos sérüléseket...
Lehet, hogy a klímaváltozás okozta a poloskainváziót
A klímaváltozás és a globális kereskedelem is okolható az elmúlt hetek poloskainváziójáért a MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója szerint. Kontschán Jenő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában kifejtette, hogy a klimatikus viszonyok megváltozása új fajok megjelenését segíti, az egész világot behálózó szállítmányozással pedig könnyen kerülnek egyik kontinensről a másikra a legkülönfélébb egyedek. A szakértő hangsúlyozta, hogy az ágyi poloska kivételével a poloskák emberre és állatra nem veszélyesek, kórokozókat nem terjesztenek,...
Továbbra is elfogadhatatlan a közös uniós határvédelem
Elfogadhatatlan kezdeményezésnek nevezte a kormányszóvivő a közös uniós határvédelmet és az európai bevándorlási ügynökséget a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Kovács Zoltán (képünkön) szerint államhatár nélkül államiság sem létezhet, így a határvédelem központosítása sértené a tagállamok szuverenitását. A uniós vezetés nem vonhatja magához a döntés jogát a menekültek befogadásáról sem - tette hozzá. Az ilyen kezdeményezésekkel - mint fogalmazott - a brüsszeli bürokrácia újra és újra a migránsok befogadására kötelező és azt állandósító rendszereket...
Ketten meghaltak egy...
Két ember meghalt lakástűzben Kaposváron, a Csokonai Vitéz Mihály utca egyik társasházában - tájékoztatta vasárnap reggel az...
Lottó, lottó, a heti...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
A nyugdíjjal egyszerre...
Novemberben prémiumot fizet az állam a nyugdíjasoknak, az extra összegek kifizetésére a gazdaság jó teljesítménye adja meg a...
Ismét lehet pályázázni...
Novembertől megint a háztartási nagygépek cseréjére nyílik lehetőség, az új kiírással a kormány kétmilliárd forint vissza nem...
Magyarellenes óriásplakátok...
"Állítsuk meg a szeparatistákat" felirattal és a kárpátaljai magyar közösség vezetőinek neveivel, valamint fényképeivel jelentek meg óriásplakátok szombat reggelre a főutak...Bánki Erik: a kormány...
Sokat halljuk manapság, hogy kiemelt cél az újraiparosítás, a versenyképesség növelése, a magasan képzett munkaerő...
Németh Szilárd: Demeter Márta ismét hamisított
Az LMP-s Demeter Márta ismét nem nyilvános, érzékeny katonai információt szivárogtatott ki és hamisított meg - mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatóján. Németh Szilárd elmondta: Demeter Márta (képünkön) ismét parlamenti írásbeli kérdésnek álcázva, most egy kiképzési repülésen résztvevő gépről állította, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították Maróth Gáspárt. A HM államtitkára kiemelte: Maróth Gáspár a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatója, és a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú...
Bakondi György: az ország szuverenitása sérthetetlen
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint Magyarország szuverenitása sérthetetlen, ezért nem támogatják a Frontex-szel kapcsolatos új javaslatokat. Bakondi György (képünkön) az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta, szó sem lehet arról, hogy idegen államból érkezők átvegyék a "határmendzsmentet", vagyis a belépők kezelését. Azt a nemzetállam dönti el, hogy ki lépheti át a határt, és nem a Frontex - hangsúlyozta. Hozzátette még, azért sem támogatják az európai határőrizeti szerv megerősítését, mert a 10 ezer fős létszám, és az ahhoz...
Az örökös csak a ráhagyott vagyonnal felel a tartozásért
Az örökös csak a megörökölt vagyonnal felel az örökhagyó tartozásaiért - mondta Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán. Az elnök elmondta, az is elképzelhető, hogy az örökölt adósság nagyobb, mint az örökölt vagyon, de a szabályok értelmében ebben az esetben is csak a ráhagyott vagyon mértékéig felel az adósságért az örökös. Így az nem fordulhat elő, hogy valaki csak adósságot örököl - fűzte hozzá. Elmondta azt is, a végrendeletben az örökül hagyó szinte szabad kezet kap, de a köteles rész miatt a leszármazottak, a...
A rovat további témái
- Vigyázat, a dísztökök nem mindegyike ehető
- Több helyen 10 centiméterrel dőlt meg a rekord a Dunán
- Jövőre is folytatódik a magyar haderő fejlesztése
- Az új szabályozás célja a hajléktalanságból való kitörés segítése
- A gazdaság növekedése mellett emelkednek a keresetek is
- Csaknem száz ovi és bölcsőde konyháját újítják fel
« Előző
11853 | 11880 | 11907 | 11934 | 11961 | 11988 | 12015 | 12042 | 12069 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három baranyai települést céloznak...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Halálos baleset történt Himesháza...

