Migránsvízumot akarnak a bevándorláspárti brüsszeli erők
2018. november 17. szombat 12:10

A bevándorláspárti brüsszeli erők mindenképpen át akarják erőltetni az Európai Parlamentben (EP) a migránsvízum bevezetését - jelentette ki Gál Kinga (képünkön) az EP fideszes képviselője sajtótájékoztatón Budapesten.
Ugyanis, annak ellenére, hogy az EP egyszer már leszavazta a migránsvízum bevezetésére vonatkozó javaslatot, a baloldali bevándorláspárti erők elérték, hogy a jelentés újra bekerül egy parlamenti bizottság, majd decemberben a plenáris ülés elé - közölte a politikus. Ennek elfogadása azt jelentené, hogy a migránsok egy harmadik ország konzulátusán is igényelhetnének olyan vízumot, amivel ellenőrzés nélkül az EU területére léphetnének - ismertette. Ezt az elfogadhatatlan „őrültséget" határozottan ellenzi a Fidesz-KDNP - tette hozzá.
Mint elmondta: a javaslat szerint, a migránsvízum kiadásának nem lenne feltétele annak megvizsgálása, hogy a kérelmező valóban jogosult-e a védelemre, vagy csak gazdasági bevándorló. Mert a vizsgálatot csak abban az országban kellene elvégezni, ahová a vízummal belép az EU területére. Ez újabb lehetőséget adna a bevándorláspárti erőknek, hogy még több migránst hozzanak be Európába - fűzte hozzá.
Közlése szerint: a Fidesz-KDNP eddig is küzdött és ezután is küzdeni fog a migránsok betelepítése ellen. Ugyanakkor abban reménykednek, hogy a 2019-es EP választások olyan új többséget eredményeznek a strasbourgi testületben, amelynek köszönhetően megakadályozhatóak az ilyen és ehhez hasonló veszélyes kezdeményezések - mondta Gál Kinga.
MTI - Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Mohácsi kislány győzött a...
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...

