Bacsmai atya Mohácson: a szentek ereiben sem káposztalé folyik a földi életben

2019. november 02. szombat 11:36

Bacsmai atya Mohácson: a szentek ereiben sem káposztalé folyik a földi életben

Péntek este a hívek a belvárosi Szent Mihály-templomban gyűltek össze közös ünneplésre. Bacsmai László kerületi esperes, plébános a szentmise előtt szentségimádást vezetett, majd végül ájtatosságot tartott az elhunytak lelki üdvéért. 

 

 

A plébános prédikációjának kezdetén hangsúlyozta, hogy „nem szabad ezt a dicsőséges és nagyon szép ünnepet beárnyékolni a halálnak és a gyásznak a hangulatával. Az igaz, hogy azokat ünnepeljük, akik már meghaltak, de a mai napon azokra emlékezünk, akik célba értek. Akik a mennyországba jutottak. Ezért az Egyház ilyenkor fehérbe öltözik, az öröm ruhájába, hiszen öröm számunkra, hogy Isten halálunk után haza vár bennünket. Azokra emlékezünk, akik ugyanolyan hús-vér emberek voltak, itt a Földön éltek, akár kortársaink is voltak és mégis szentek lettek. Mindenszentekkor tehát azokra emlékezünk, akik Istennél vannak."

A továbbiakban az életszentség fogalmát elemezte és gyakorlati tanácsokat osztott meg. „Szentté lenni annyit jelent, mint Isten gyermekeként, életem végén eljutok az Ő országába, vagyis azt jelenti, hogy hazamehetek." Elmondása szerint fontos, hogy mi, akik itt a földi életben élünk felszítsuk magunkban a szentség utáni vágyat, hogy életszentségre törekedjünk. „Természetesen hamis szent képeink is vannak. Ha a templomba felállított szobrokra gondolunk, hát ilyenek sosem leszünk. De nem is ilyeneknek kell lennünk. Nem összetett kézzel és lehajtott fejjel kell járjuk a földi életünk sorát, hanem a földi életem során a saját életemet, hivatásomat kell gyakorolni, és azáltal kell, hogy szentté váljak."

Ferenc pápa szavait idézte, aki 2014 áprilisában a következőképpen fogalmazott:

„Szükségünk van reverenda és fátyol nélküli szentekre. Szükségünk van farmeros és tornacipős szentekre. Szükségünk van szentekre, akik moziba mennek, zenét hallgatnak, és barátaikkal sétálnak. Szükségünk van szentekre, akik Istent teszik első helyre, de az egyetemen is kitűnnek. Szükségünk van szentekre, akik időt találnak a midennapi imára és képesek a tiszta szerelemre, vagy a tisztaságot megszentelik. Szükségünk van korszerű szentekre, XXI. századi szentekre, akik erre a korszakra alkotják meg a lelkiségüket. Szükségünk van olyan szentekre, akik el vannak kötelezve a szegények iránt. Szükségünk van a világban élő szentekre, a világban megszentelődő szentekre, akik nem félnek a világban élni. Szükségünk van kólát és hot-dogot fogyasztó, internetező és Ipod-ot használó szentekre. Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik az Eucharisztiát, és nem szégyellnek a hétvégén sört inni vagy pizzát enni barátaikkal. Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik a mozit, a színházat, a zenét, a táncot, a sportot. Szükségünk van társaságot kedvelő szentekre, akik nyitottak, normálisak, barátságosak, vidámak és jó barátok. Szükségünk van olyan szentekre, akik e világban élnek, és meg tudják ízlelni a világ jó és tiszta dolgait, de mégsem világiasodnak el. Legyünk hát ilyenek!"

 

„Testvéreim, Ferenc pápa sokszor szeret polgárpukkasztó lenni, amikor olyanokat mond, amire fölkapjuk a fejünket. De a pápa ezzel azt akarja hangsúlyozni, hogy igenis a szentek is hús-vér emberekből lesznek. A szenteknek az ereikben sem káposztalé folyik itt a földi életben. És mégis tudnak dönteni az Isten mellett, a jó mellett. Testvéreim, nekünk keresztény embereknek is ilyen emberekké kell válnunk. Jézus életét kell megvalósítani a saját életemben. Ott, azon körülmények között, azok között az emberek között, abban a családban, abban a munkahelyen, ahol élek, ott kell szentté váljak." - folytatta Bacsmai atya.

A mohácsi plébános olvasatában a szentté válás nem egyfajta rendkívüliséget jelent, vagy csodabogárságot, hanem azt jelenti, hogy élem a jelen pillanatot. „Testvéreim azt hiszem, hogy a gonosz lélek sokszor rávesz minket, hogy megfeledkezzünk a jelenről, és a múltban éljünk. A régmúltra gondolunk, „jaj milyen szép volt...", „jaj milyen jó volt...", ugye visszafelé már minden színesben játszik... A lényeg, hogy nem a jelenben élek, gondolkodom és cselekszem. A másik, hogy ha a gonosz lélek arra vesz rá minket, hogy a jövőn gondolkodjam: „Jaj, mi lesz velem, ha megöregszem, jaj, ki fog engem gondozni, hova fogok kerülni... „. Így teljesen felzaklatja a lelkünket ez a gondolat, ami a jövőről szól és elfelejtjük azt, hogy a jelenben élünk és a jelen pillanat van a kezünkben. Ha elmulasztjuk a jelen pillanatot, akkor az máris múlttá válik, és utána mulasztással vádoljuk magunkat. Testvéreim, nem szenteskedni kell, hanem rendesen és becsületesen élni, ami már a szentség útja. Mindenkinek a maga helyén kell megteremnie az élete gyümölcsét. Mindenkitől azt fogják számon kérni, ahol van és ahogyan él."

A plébános a Katolikus Egyház tanítását idézte: halál után külön ítéletben részesül az ember, amely három esélyes: vagy a mennyországba jutunk azonnal, vagy a tisztítótűzben „egy kicsit pörkölődnünk kell", vagy pedig a kárhozatra jutunk. Aki a kárhozatba került azon senki sem tud segíteni, még az Isten sem, mert ő maga döntött az Isten ellen. „Nem tudjuk, hogy a pokolban sokan vannak-e vagy kevesen. Van egy ilyen mondás: lehet, hogy a pokol üres, de vigyázz, hogy ne te legyél benne az első." Senkiről nem tudjuk kimondani, hogy biztosan a pokolra került. De bizakodunk abban, hogy a rokonaink közül, az ismerőseim közül vagy már a mennyországban vannak, vagy a tisztulás helyén. Ott várják a mi segítségünket. -magyarázta.

„Akik a mennyországban vannak, azok közben tudnak járni értünk, Földön élő keresztényekért. Hát hogyne tudnának, ha olyan közel vannak Istenhez. Pont mint mi, amikor egymás közbenjárását, segítségét kérjük. Mi is közbenjárunk egymásért, hát akkor ők mért ne járnának közben értünk? Hiszen szeretnek minket. Azok, akik a tisztulás állapotában vannak, azok a mi segítségünket várják. Ez pedig a szívből jövő imádság és a legfontosabb a szentmiseáldozat bemutatása. A hit gyakorlásának a mértéke, mértékadója az, ha egy településen vannak miseszándékok. Ez azt jelenti, hogy igenis hiszünk abban, hogy mi segíthetünk azokon, akik már odakerültek, de esetleg még nem üdvözültek. A legtöbb, amit adhatunk. Természetesen az a virág, a koszorú, a gyertya fontos, de a szeretetünknek a külső jele. Nem az fogja őket megmenteni a szenvedéstől, hanem a szentmiseáldozat. Ezért jó az, ha időnként, halála évfordulóján, vagy mindenkinek megvan az, hogy mikor szokott a névnapján, a születés napján a szerettei számára virág helyett szentmiseáldozatot bemutatni. Ez a legfontosabb virágcsokor. Testvéreim itt a földön kell nekünk szentté válnunk, mégpedig úgy, hogy igyekszünk tenni a jót és kerülni a rosszat."

 

Felidézte az egykor Pécsett szolgáló Miasszonyunk nővéreket, akkor 1700 diáklányt neveltek a kisiskolától egészen az érettségiig. Az ő jelmondatuk a következő volt: Mindenkinek használni és senkinek sem ártani. „Nem kell ahhoz apácának lenni, hogy ezt a gondolatot magunkban elmélyítsük. Igenis fontos az, hogy törekedjünk arra, hogy igyekszem mindenkinek használni és senkinek tudatosan nem akarok ártani. Jézus megfogalmazza: amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek, ti is tegyétek azt az emberekkel. Ez egészen egyszerű feladat. Semmiféle előképzettség nem kell hozzá, egyszerűen csak lelki finomság. Észrevenni, hogy kinek, mikor, hogyan tudok segíteni. Kérjük mindazokat a szentjeinket, akik a körünkben éltek, itt most nyugodtan gondoljunk a saját családtagjainkra, akik szent életet éltek, hogy járjanak közben értünk, hogy együtt lehessünk Isten boldogító országában."

Bacsmai atya továbbá a temetőlátogatásban rejlő lehetőségre hívta fel a hívek figyelmét. „Amikor elmegyünk a temetőbe, akkor nagyon fontos, hogy ne csak a múlton elmélkedjünk, ne csak egymással beszélgessünk. (Hadd ne mondja, hogy mi mindent láttam én, hogy mit csinálnak... Jobb lenne, hogy akinek nagy kísértése van, ne is vigye magával a telefonját. A legnagyobb tiszteletlenség az, hogy ha ott állok a szerettem sírjánál és közben az okostelefonomat simogatom. Hagyjam otthon! Legalább azt az időt ajándékozzam annak, akiért odamentem, egy-egy imádságot elmondva.) Hisszük a szentek közösségét és hisszük, hogy ez a szent csere meg tud valósulni, hogy ők közbenjárnak értünk, mi pedig imádkozhatunk értük."

Arra szólította a híveit, hogy Mindenszentek ünnepe ne csak nosztalgiázás legyen a múltban, hanem legyen elhatározás, hogy ezentúl törekedjünk az életszentségre. Ehhez pedig kortárs szentjeinket ajánlja példaképként a kerületi esperes. „Azt mondják, hogy II. János Pál pápa pápasága alatt több szentet avatott, mint az összes pápa együttvéve addig. Miért? Mert a mai embernek nem tanítókra, hanem tanúkra van szükségük. A szentek pedig Isten országának a tanúi voltak itt köztünk. Ezért elgondolhatjuk, hogy igenis, köztünk éltek: II. János Pál pápa, XIII. János, VI. Pál, Kalkuttai Teréz anya, Batthyány Strattmann László, Apor Vilmos. Ezek mind a XX. században élő emberek voltak és most már benne vannak a Mindenszentek litániájában. Ha nem is az a cél, hogy belekerüljünk a Mindenszentek litániájába, de cél legyen az, hogy odakerüljünk az Isten országába, és együtt lehessünk Istennel és mindazokkal, akik bennünket ott várnak, a szeretteinkkel."

Forrás: Pécsi Egyházmegye