Újraindul jövőre a konvektorcsere-pályázat
Jövőre 2 milliárd forintos keretösszeggel újraindul az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken Budapesten. Weingartner Balázs a minisztérium sajtótájékoztatóján közölte, hogy a pályázat a költségek 60 százalékát fedezheti, egy háztartás vagy magánszemély legfeljebb 750 ezer forint támogatást kaphat. Háztartásonként több konvektor cseréjére is lehet pályázni, egy készülékre legfeljebb bruttó 96 ezer forint igényelhető, az alprogram a cseréhez...
Illegálisan tartott fegyvereket foglaltak le Nagyatádon
Tizenhárom lőfegyvert és mintegy félezer lőszert tartott engedély nélkül egy férfi Nagyatádon, eljárás indult ellene - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken. Azt írták: a nyomozók a 63 éves férfinál tartott csütörtöki házkutatás során a fegyverek és lőszerek mellett lőszerelemeket, valamint két kilogramm puskaport is lefoglaltak. A rendőrség az ügyben lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt indított büntetőeljárást, a gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezte a letartóztatását. Az MTI bűnügyi forrásból úgy értesült,...
2500-an hívták a lelkisegély-szolgálatot karácsony környékén
Szombat óta 2500-an hívták a lelkisegély-szolgálatot, a tárcsázások több mint ötven százaléka adekvát volt - közölte a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének szakmai alelnöke pénteken az M1 aktuális csatornán. Dudás Erika azt mondta, a krízishívások aránya - három százalék - alacsonyabb volt, mint a megszokott; a hívások döntő többsége magányosság vagy kapcsolati problémák miatt érkezett. Kitért arra is, férfiak és nők azonos arányban szoktak telefonálni, életkor szerint a középkorúak és a 70 év felettiek vannak többségben.
Kínából érkezett...
Huszonöt kilogramm Kínából érkező, elektronikusan rendelt gyógyszeralapanyagot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV),...
Havi 40 ezer forint lesz a...
Januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye - emelte ki az Emberi Erőforrások...
Szerencsére idén nem...
Idén megállt a véradók számának öt éve tapasztalt csökkenése - közölték az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) vezetői...
Csapadékos időjárás várható...
Borús, sokfelé esős idő várható az év utolsó hétvégéjén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú...
Ismét romlik a levegő...
Több helyen is romlott a levegő minősége a szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt - tájékoztatta a Nemzeti...
A kereskedelmi láncok...
A vizsgált 51 kereskedelmi lánc mindegyike lehetőséget ad a hibátlan termékek visszavételére különböző feltételek mellett -...
A Margit híd megrongálása miatt emeltek vádat
Gyorsított eljárásban emeltek vádat két férfi ellen, aki megrongálta a Margit hidat díszítő, Szent Koronát ábrázoló szobrokat - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint a két 19 éves férfi szeptember 7-én hajnalban, erősen ittas állapotban haladt a műemléknek minősülő Margit híd déli járdáján, Pestről Buda felé. Egyikük többször felmászott a híd kerítésére, és a hidat díszítő kőkoronák közül nyolcról letörte a kőkeresztet. Társa ezalatt figyelte a környéket. A vádlottak hat keresztet a Dunába dobtak, kettőt magukkal vittek. A...
Több mint ötezerszer riasztották a mentőket karácsonykor
Karácsonykor 5221 emberhez hívtak mentőt Magyarországon - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-vezetője csütörtökön az MTI-t. Győrfi Pál közölte: az ünnep napjain a leggyakrabban rosszullétek miatt kellett segítséget nyújtaniuk. A közlekedési és a háztartási balesetek mellett tűzesetek, szén-monoxid-mérgezések is előfordultak, de történt sikeres újraélesztés és helyszíni szüléslevezetés is - írta.
Kilenc jármű rohant egymásba az M7-es autópályán
Tömegbaleset történt az M7-es autópályán. Törökbálint térségében kilenc jármű ütközött össze csütörtök reggel - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Csámpai Attila elmondta, hogy a 13-as kilométernél, a Balaton felé vezető oldalon hét személyautó, egy kisbusz és egy menetrend szerinti busz karambolozott. A balesetben három ember sérült meg könnyebben, a buszon tizenhárman utaztak, egyiküknek sem esett baja - közölte. Az Útinform azt írta: a forgalmat az M1 és az M7 elválásánál az M1-es felé terelik el, majd az M0-son lehet...
A Nébih csapata...
Élelmiszerbiztonsági szempontból mind a 32 fajta vizsgált édes fehér pezsgő megfelelt a jogszabályi előírásoknak, jelölési...
Tíz fok is lehet...
Közepesen és erősen felhős időszakok váltják egymást, csütörtökön kevesebb helyen süt ki hosszabb időre a nap. ...
Ingyen lekérdezhetőek...
Januártól indul az úgynevezett jármű szolgáltatási platform, a rendszerben - a tesztüzem után - ingyen lekérdezhetőek lesznek...
Több mint százszor...
Több mint százszor riasztották a tűzoltókat kedden, karácsony első napján - közölte az Országos Katasztrófavédelmi...
Fokozott figyelemre intenek...
Fokozott figyelemre intenek az állatvédők a szilveszterkor szokásos petárdázások és tűzijátékok, azok erőteljes hang- és...
Három autó ütközött...
Három autó ütközött össze kedd délután a 4-es főút Nyíregyháza és Nyírpazony közötti szakaszán, tízen megsérültek, az utat...
A meteorológusok szerint nem kizárt, hogy nagyon komoly lehűlés érkezik
A hétfői markáns hidegbetörés után, a hét közepén átmeneti gyors enyhülés várható, majd az év végén, az újév elején Európa nagy részét több hullámban igen hideg, fagyos levegő éri el. Erről Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat. Hangsúlyozták azonban, hogy a helyzet most még bizonytalan, így a lehűlés mértéke, tartóssága is kérdéses. Mindenesetre a valószínűségi előrejelzésekben egy keményebb lehűlés forgatókönyve is felsejlik, amennyiben ez így alakul, kemény fagyokkal köszönthet be a 2019-es esztendő.
Karácsony történetében Isten választás elé állít bennünket
Karácsony történetében Isten választás elé állítja az embereket - mondta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsonyi igehirdetésében kedden. Bogárdi Szabó István Budapesten, a Budahegyvidéki Református Templomban arról beszélt, az embereknek arról kell dönteniük, hogy Istent magasztaló, benne bizakodó hívők lesznek-e, vagy a sátán cselédje, akinek meglesz ugyan mindene, ami ebben a világban szükséges, de a gonosz ott ül a nyakán, mint egy despota. A karácsony a legszebb történet, mert ebben a történetben van élet, megváltás, ámulat, áhítat,...
Megpróbált felgyújtani egy benzinkutat egy elmeháborodott
A tiszakécskei rendőrök őrizetbe vettek egy 23 éves helyi lakost, aki közveszély okozása kísérletével és rongálással gyanúsítható. A gyanú szerint a férfi 2018. december 23-án 23 óra 40 perckor gyalogosan érkezett egy tiszakécskei benzinkúthoz, ahol az egyik töltőpisztolyt a helyéről leemelte, és az abban lévő üzemanyagot megkísérelte meggyújtani. Mivel nem járt sikerrel, egy másik töltőpisztollyal is próbálkozott, szintén eredménytelenül.Ez után az üzemanyagtöltő állomás boltjához ment, annak fotocellás ajtaját rugdosta, majd az épület előtti virágos ládákat...
A rovat további témái
- A sakk az oktatásban is hasznosíható eszköz lehetne
- Öt gyermek és két felnőtt sérült meg egy karambolban
- Ezerkétszáz milliárdot költöttünk el karácsony előtt
- Három kisgyermek meghalt Erdélyben egy lakástűzben
- Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e
- Fura idő lesz karácsonykor: viharos szél, eső, néhol pedig havazás is várható
« Előző
11475 | 11502 | 11529 | 11556 | 11583 | 11610 | 11637 | 11664 | 11691 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Baranyát is elérte a migránsáradat –...
- Látod, így sikerült: elorozta a két...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Bejárták Erdélyt a hetedikes parkos...

