Az adventi időszakban kétszer annyi a lakástűz
Adventi időszakban kétszer annyi a lakástűz, mint az év más időszakaiban; idén decemberben már mintegy félezer ilyen esethez kellett kivonulniuk a tűzoltóknak - mondta Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője az M1 aktuális csatornán vasárnap. A szakember azt tanácsolta: a karácsonyfát minden hőforrástól legalább másfél méteres távolságra állítsuk fel, csak megfelelő műszaki állapotú fényfüzért használjunk, és ha elmegyünk otthonról, vagy lefekszünk aludni, áramtalanítsuk. A gyertyákat nem éghető alátétre kell helyezni,...
Hétköznapivá válik a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás
Hétköznapivá válik a mesterséges intelligencia (AI) és a gépi tanulás (ML) a Cisco Magyarország 2019-re vonatkozó technológiai előrejelzése szerint. Közölték, jövőre is érvényesek maradnak azok a trendek, amelyek már 2018-ban is foglalkoztatták a vállalatokat: hogyan tudják felhasználni a rendelkezésükre álló óriási adatmennyiséget, optimalizálni a felhő alapú multicloud környezetet és biztonságosabbá tenni informatikai rendszereiket. Az elemzés szerint a 2019-es évet egyszerre jellemzi majd az evolúció, a már létező trendek bővülése és fejlődése, illetve az az...
Orbán: Európa csak akkor lehet sikeres, ha európai marad
Európa csak akkor stabil és sikeres, ha Európa európai marad - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök egy osztrák híroldalnak adott interjújában. Az oe24.at oldalon vasárnap megjelent interjúban Orbán Viktor a jövő évi EP-választásokról azt mondta: az európai nemzetek most először szavaznak közösen egy közös témáról. Az egész kontinenst érintő téma a migráció. A választási kampányban mindenhol ez lesz a központi kérdés - tette hozzá. A választás kimeneteléről a kormányfő azt mondta: reméli, hogy erősebb lesz a hangja azoknak az embereknek, akik nemzeti...
Ötös lottó: két embernek...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 51. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
Bebörtönzött székely...
Ökumenikus imádságot tartottak Budapesten a terrorizmus vádjával Romániában elítélt Beke István és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy...
Többfelé csak nagyon lassan...
Többfelé lassú a haladás az autópályákon, országutakon - derül ki az Útinform szombat kora délutáni összesítéséből. ...
Jövőre minden eddiginél...
2019-ben minden eddiginél több támogatást kapnak a gyermeket nevelő családok és a gyermeket vállalók - mondta az Emmi család-...
Esős, borongós, de enyhe...
Összességében erősen felhős vagy borult, helyenként párás idő várható, csak rövid időre válhat szakadozottá a felhőzet. ...
Jelentősen csökken a tej...
Csökkentik az áruházláncok a jövő év elejétől az ESL (hosszabban eltartható) és az UHT (ultrapasztőrözött) tejek árát, mivel...
Jelképes Oscar-díjat vitt Varju Lászlónak a Fidelitas
Az újpesti Fidelitas jelképes Oscar-díjat vitt a DK kerületi irodájához, amit Varju László országgyűlési képviselőnek szántak az "MTVA székházban történt kimagasló színészi alakításáért". Az iroda előtt tartott pénteki sajtótájékoztatón Ozsváth Kálmán, a Fidelitas újpesti alelnöke azt mondta, hogy az ellenzék ezen a héten bebizonyította, hogy alkalmatlan minden érdemi, emberi, normális politizálásra, mert csak "jogsértésekkel, bohóckodásokkal, illetve színészkedésekkel" tudják felhívni magukra a figyelmet. Szerinte erre a legjobb példa az, ami az...
Még soha ennyi turista nem éjszakázott Magyarországon
A vendégéjszakák száma el fogja érni a 31 milliót 2018-ban, ezzel minden idők legjobb évét könyvelhetjük el majd a turizmusban az év végén - hangsúlyozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója pénteken a turizmus idei eredményeiről tartott sajtótájékoztatón. Az ügynökség vezetője kifejtette: ebben az évben a legjobb karácsonyi időszakot fogja elkönyvelni a turizmus-vendéglátás szektor, Budapesten és vidéken is megteltek már a szálláshelyek. Kifejtette, hogy 2010 óta nő a magyar turizmus árbevétele, azóta emelkedik a vendégek és vendégéjszakák...
Többfelé javult a levegő minősége - Pécsett sajna nem
Az országban többfelé javult kissé a levegő minősége - közölte a tisztifőorvos pénteken Facebook-oldalán. Putnokon azonban továbbra is egészségtelen a levegőminőség a magas szálló por tartalom miatt. Emellett 19 helyen kifogásoltnak minősítették a levegőt: Budapesten, Dunaújvárosban, Egerben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Sajószentpéteren, Salgótarjánban, Szolnokon, Százhalombattán, Szegeden, Székesfehérváron, Szombathelyen, Tökölön, Vácon, Várpalotán és Veszprémben. Az arra érzékenyeknél továbbra is jelentkezhetnek légzőszervi tünetek,...
Panaszt nyújtottak be...
Panaszt nyújtott be két állatorvos Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, eredeti szakmája szerint állatorvos ellen...
Orbán Viktor a...
Senki nem alkalmazhat erőszakot, nem vandálkodhat, a politikai véleménynyilvánítást és a vandalizmust el kell választani...
Szánkókat vitt a Gyimes...
Szánkókat hoztak a Gyimes Völgye Férfikórus tagjai az Országház elöl ellopott, megrongált sporteszközök pótlására...
Januártól átalakítják a...
Januártól változik a sürgősségi ellátás rendje, amely a Magyar Sürgősségi Triázs Rendszernek köszönhetően gyorsabb és...
PM: több mint 200 milliárd...
Folytatódik a kormány adócsökkentési politikája, amely jövőre több mint 200 milliárd forintot hagy a gyermekes családoknál, a...
Tovább csökken a Diákhitel1...
Az előző félévi 2,30 százalékról 10 bázisponttal 2,20 százalékra csökkentette a Diákhitel1 kamatát a 2019. január 1-jétől...
Influenza előtt: 1,3 ingyenes oltóanyag áll rendlekezésre
Az előző évhez hasonlóan idén is 1,3 millió térítésmentes oltóanyag áll rendelkezésre a rizikócsoportokba tartozók influenza elleni védőoltására - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán az MTI-vel. A közleményben azt írták, térítésmentes védőoltásra jogosultak a 60 évesnél idősebbek, továbbá többek között azok a fiatalabbak, akik légúti, keringési és immunrendszeri betegségben szenvednek, a várandósok, a hat hónaposnál idősebb, de háromévesnél fiatalabb csecsemők és gyerekek, azok, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek, valamint az egészségügyben...
Sorra dőlnek meg az áramfogyasztási rekordok
Sorra dőlnek meg az eddigi decemberi áramfogyasztási rekordok a hideg miatt - közölte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a rendszerirányító december 19-én 6869 megawatt értéket regisztrált, amely a valaha mért legmagasabb rendszerterhelési adat Magyarországon. Az ok az év végi hajrában, a hideg időjárásban és az ünnepi díszkivilágításban keresendő - vélte a Mavir. A cégnek 1955 óta vannak rendszerterhelési adatai, s eddig a legmagasabb érték december 14-én volt, amikor 6854 megawatt volt a...
Jönnek a Leopárdok, új harckocsikat vesz a honvédség
Új harckocsikat és önjáró tüzérségi lövegeket szerez be a Magyar Honvédség. Az erről szóló szerződést szerdán írta alá Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban Ralf Ketzel, a Krauss-Maffei Wegmann ágazati igazgatója, Holger Lenz, a Krauss-Maffei Wegmann vállalatcsoport ágazati kereskedelmi igazgatója, és Fodor Péter, a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatalának főigazgatója. A Krauss-Maffei Wegmann vállalatcsoporttal kötött szerződés értelmében 44 darab új, a 21. századi hadviselés követelményeinek megfelelő harckocsival és 24 darab önjáró löveggel, valamint...
A rovat további témái
- KSH: 11,6 százalékkal nőttek a keresetek az első tíz hónapban
- Pénteken megint csökken a gázolaj ára
- A rendőrség az ünnepek alatt is mindent megtesz a határvédelemért
- Négy év alatt 72 százalékkal nő az egészségügyi dolgozók bére
- Kormányszóvivő: mi bajuk a tüntetőknek Kossuth Lajossal?
- Milliós károk keletkeztek az Országház épületében
« Előző
11502 | 11529 | 11556 | 11583 | 11610 | 11637 | 11664 | 11691 | 11718 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Baranyát is elérte a migránsáradat –...
- Látod, így sikerült: elorozta a két...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Bejárták Erdélyt a hetedikes parkos...

