Gyurcsány: csak becsületes politikus tudja szolgálni a hazát
A korrupció elleni fellépésre és a többi ember tiszteletére szólította fel a Demokratikus Koalíció (DK) frissen megválasztott polgármestereit és önkormányzati képviselőit Gyurcsány Ferenc pártelnök szombaton. Az ellenzéki politikus a Demokrata Képviselők Közössége fővárosi rendezvényén azt mondta, nyolc évvel ezelőtt azért alapították meg a DK-t, mert hittek abban, hogy becsülettel lehet szolgálni a hazát. A becsületes hazát csak becsületes politikusok tudják képviselni, aki közpénzt lop, az a hazát lopja meg, az nem politikus, hanem bűnöző - jelentette ki. Aki...
Tóth Bertalan: az MSZP készen áll az újabb rendszerváltásra
Tovább kell építeni az ellenzéki szövetséget, egy új országot kell építeni, az MSZP készen áll az újabb rendszerváltásra - jelentette ki az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szombaton Budapesten, az önkormányzati választás eredményét értékelő választmányi ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón. Tóth Bertalan közölte, az ellenzéki szövetségen belül az MSZP is óriási sikereket ért el, mivel közel 350 önkormányzati képviselőt és 48 polgármestert adott a párt. Elmondta, azt kérte a megválasztott polgármestereiktől, önkormányzati képviselőiktől, ne kössenek...
Tizenkét betolakodót tartóztattak fel a határvédők Hercegszántónál
Magukat afgánnak mondó férfiakat tartóztattak fel a rendőrök Hercegszántónál. A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások szombaton éjjeli 1 órakor Hercegszántó külterületén 12 külföldi férfit tartóztattak fel, akik afgán állampolgárnak vallották magukat.A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a csoportot visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Ködös reggel után...
Az ország nagy részén többnyire derült vagy gyengén felhős idő lesz. Éjszaka többfelé képződik köd, illetve alacsonyszintű...
Elzárásra és pénzbüntetésre...
Jogerősen 90 napi elzárásra, illetve 180 ezer forint pénzbüntetésre ítéltek két zalai állatkínzót pénteken - közölte a...
Füves cigit szívott két...
Két férfi 2019. október 15-én este Budapest III. kerületében, a Tímár utcai rendőrségi épület előtt, a parkolóban megállt,...
Szili: el kell ismertetni...
El kell ismertetni Európával, hogy léteznek nemzeti kisebbségi régiók - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott...
Bölcsődetervezési...
Építészeti ötletpályázatot hirdet bölcsődék tervezésére a Lechner Tudásközpont az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi)...
A családokra, a Magyar falu...
A következő években a legtöbb forrást a gyermeket nevelő családokra, a Magyar falu programra és gazdaságösztönzésre fordítjuk...
Autóval ütközött egy vonat, a helyszínen meghalt a sofőr
Személyautóval ütközött az Újszegedről Békéscsabára közlekedő motorvonat csütörtök délelőtt a Békés megyei Mezőkovácsháza határában, az autó sofőrje a helyszínen életét vesztette - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. A baleset helyszínén a tűzoltók megkezdték a műszaki mentést, feszítővágóval emelték ki az autó vezetőjét, és segítették a vonaton utazókat elhagyni a szerelvényt - közölte Gombos Erik megyei katasztrófavédelmi szóvivő. A Mávinform tájékoztatása szerint a személygépkocsi a fénysorompó tiltó jelzése ellenére...
Rágcsálóirtó szerek miatt ismét sasmérgezés történt Magyarországon
A nem megfelelően alkalmazott rágcsálóirtó szerek miatt ismét ragadozómadarak pusztultak el Magyarországon, ezért a Magyar Madártani Egyesület (MME) felhívja a gazdák figyelmét arra, hogy az előírásokat betartva, csak zárt térben vagy zárt etetőállomásban használják a mérgező készítményeket. Az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában elhangzott: az utóbbi két évben rohamosan nőtt a nem megfelelő módon alkalmazott rágcsálóirtó szerek miatt elhullott ragadozómadarak száma. Az egyes készítmények felhalmozódnak a táplálékláncban, bekerülve a madarak szervezetébe...
Kigyulladt a Kolozsvár-Budapest-Bécs vonat mozdonya
Pár perccel a kolozsvári indulás után csütörtök reggel kigyulladt a Kolozsvár-Budapest-Bécs gyorsvonat mozdonya - közölte a Mediafax hírügynökség. A vonat még Kolozsvár belterületén haladt, amikor a dieselmozdonyból felcsaptak a lángok. Az utasokat biztonsági okokból leszállították, de sikerült megakadályozni, hogy a lángok a vagonokra is átterjedjenek. A kolozsvári vasúti állomásról küldött mozdony leválasztotta a szerelvényt az égő mozdonyról, és visszavontatta az állomásra. A tűzoltók csak azt követően kezdhették el az oltást, hogy lekapcsolták az áramot az...
Legalább 200 ezer magyar...
Legalább 200 ezer magyar halhatott meg szovjet táborokban a második világháborúban - mondta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti...
Továbbra is magabiztos...
Napos, kellemesen meleg...
Nyugaton kevesebb, keleten több lesz a felhő, hajnalra főként északon, északnyugaton köd képződhet. Eleinte délen...
Lemond mandátumáról Tóbiás...
November elsejével lemond mandátumáról Tóbiás József, az MSZP országgyűlési képviselője, volt elnöke - közölte Tóth Bertalan,...
Szili Katalin: az EU-nak...
A magyar nemzetpolitika célja, hogy olyan kereteket teremtsen, aminek nyomán együttműködhet a világ magyarsága - jelentette ki...
Felhők érkeznek, eső, zápor...
Éjszaka nagyrészt derült lesz az ég, főként az Északi-középhegység térségében, valamint délnyugaton köd képződhet, hajnalban...
Börtönt kért az ügyész a kutyáját autója után kötő nőre
A szabadlábon védekező nőt állatkínzás bűntettével vádolja a járási ügyészség, az ügyész végrehajtandó börtönt indítványozta vele szemben - olvasható az ugyeszseg.hu oldalon. Állatkínzás bűntette miatt emel vádat a Kiskőrösi Járási Ügyészség a 68 éves balotaszállási nő ellen, aki az elkóborolt kutyáját egy bálamadzaggal kötötte autójához, hogy azzal vontassa haza. Az állat nem tudott lépést tartani az autóval és a vontatás okozta kínok között pusztult el.A kutya egy vihar miatt szökött meg a tanyáról augusztusban. A vádlott két nappal később megtalálta kutyáját, majd az...
Ittasan siklóernyőzött egy férfi, egy ház udvarára zuhant
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki ittasan vezette motoros siklóernyőjét, és azzal egy családi ház udvarára zuhant - tájékoztatta kedden közleményben a Békés Megyei Főügyészség az MTI-t. Mint írják, az 57 éves, büntetett előéletű mezőberényi férfi idén áprilisban, ittasan siklóernyőzött Mezőberény lakott területe fölött alacsony, 300 méter alatti magasságon. Fordulni próbált, amivel magasságot vesztett, elérte a fák lombkoronáját, és egy ház udvarára zuhant. Az éppen ott tartózkodó férfi ugyan nem sérült meg, de testi épségét a vádlott...
Elárvult vadmacska kölyökre bukkantak, először házi macseknek nézték
Emlőssel bővült a drávaszentesi madárrepatriáló állomás. Nemrég egy vadmacska kölyök került hozzájuk. Barcs külterületén találtak az állatra, először azt hitték, hogy házi macska. A kölyköt a helyi állatmenhely vezetője találta, aki ideiglenes gazdihoz adta az állatot. A befogadó másnap jelezte, hogy valami „gond" van a macskával, nagyon vad, fújtat, nem házi macska módjára viselkedik. Természetvédelmi őrök megnézték az állatot, kiderült, valóban nem házi macska, hanem vadmacska; illetve az sem kizárható hogy hibrid, vagyis házi és vadmacska keveréke. Erre enged...
A rovat további témái
- Ködös reggel után ragyogó napsütés vár ránk kedden
- Vádat emeltek egy érkező vonattal szemben szerelvényt elindító vasutas ellen
- Ezúttal Baján bukkant fel egy 17 fős migránscsoport
- Tizenkét településen nem bírtak egymással a polgármesterjelöltek
- Orbán Viktor: bebizonyosodott, hogy továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb Magyarországon
- Két csoportban 19 migránst fogtak el Hercegszántónál éjjel
« Előző
9909 | 9936 | 9963 | 9990 | 10017 | 10044 | 10071 | 10098 | 10125 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- A Széchenyi diákja, Madarász Csaba...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Anyakönyvi hírek: Isten hozott...
- Első tiszti kinevezést kapott a...
- Dunafalván fogtak migránsokat...
- A Medián szerint tovább esett a...
- Maszkot öltött apraja-nagyja -...

