800 ezerrel többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010-ben
2019. november 15. péntek 12:13

Ma több mint 800 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben, és a foglalkoztatottak jövedelme is nő - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Az államtitkár elmondta, tavaly az átlagkeresetek 11,3 százalékkal bővültek, és idén is 10 százalék feletti bővülés várható.
Felidézte, a KSH jelentése szerint 5 százalékos gazdasági növekedés volt a harmadik negyedévben, amihez hozzájárult a szolgáltatási szektor, az építőipar és az ipar a maga 8 százalékos bővülésével.
Szólt arról is, hogy tizenöt hónappal ezelőtt a magyar és a német ipar teljesítménye elvált egymástól: a magyar kimagaslóan jól szerepel, míg a német nem.
Hozzátette, a hosszú távú adatokat elemezve kijelenthető, hogy egy esetleges világgazdasági lassulás Magyarországon is éreztetné a hatását.
Éppen ezért fogalmaznak úgy, hogy a magyar gazdaság célja nem egy abszolút szám elérése, hanem az uniós átlag bizonyos mértékű meghaladása.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- A Széchenyi diákja, Madarász Csaba...
- Anyakönyvi hírek: Isten hozott...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Dunafalván fogtak migránsokat...
- A Medián szerint tovább esett a...
- Első tiszti kinevezést kapott a...
- Kommandósok csaptak le egy komlói...
- Megnyugodhatnak a kismamák:...
- Maszkot öltött apraja-nagyja -...

