Napos, kellemesen meleg idő várható szombaton

Napos, kellemesen meleg idő várható szombaton Szombaton míg az ország északi, északnyugati felében az erősen felhős ég mellett több helyen is várható eső, zápor, északkeleten akár egy-egy zivatar is kialakulhat, addig délebbre a szakadozottabb felhőzet mellett hosszabb napos időszakokra is készülhetünk, és arrafelé kisebb lesz a csapadék esélye is.    A déli, délnyugati, majd hajnaltól az egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira forduló szelet kísérhetik helyenként élénk széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 10 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 16...

Börtönre ítélte a törvényszék a Parlamentből lopó raktárost

Börtönre ítélte a törvényszék a Parlamentből lopó raktárost Két év börtönre ítélte nem jogerősen a Parlament és a Képviselői Irodaház épületéből számítástechnikai eszközöket eltulajdonító raktárost a Fővárosi Törvényszék - tudatta a törvényszék sajtóosztálya közleményben pénteken. Az eljárás adatai szerint a Parlament épületében dolgozó raktáros 2014 áprilisa és 2016 januárja között több mint száz számítástechnikai eszközt tulajdonított el. A zsákmányt a mélygarázson és a személyzeti bejáraton keresztül vitte ki az épületből országgyűlési őrként dolgozó élettársa, a másodrendű vádlott segítségével. A raktáros az eltulajdonított tárgyakat a...

Másfél milliárddal támogatta a kormány a családok autóvásárlását

Másfél milliárddal támogatta a kormány a családok autóvásárlását Meghaladta a 14 ezret a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására benyújtott kérelmek száma, az eddig folyósított támogatások összege pedig már másfél milliárd forint - közölte Novák Katalin (képünkön) család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Az államtitkár kifejtette, töretlen érdeklődést tapasztalnak a családvédelmi akcióterv iránt, amelynek különböző elemeit összesen mintegy 60 ezren vették igénybe. Ezek közül a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása az egyik legnépszerűbb intézkedés a babaváró támogatás mellett - tette...

Hatan támadtak egy nőre,...

Hatan támadtak egy nőre, lövés is eldördült Három férfi és három nő megtámadt egy 38 éves nőt a IX. kerületi Soroksári úton, a verekedés közben egy lövés is eldördült -...

Vízszűrő berendezéseket...

Vízszűrő berendezéseket kaptak az állami kórházak A kórházi fertőzések megelőzése érdekében a legionella baktérium terjedését megakadályozó vízszűrő berendezéseket helyeztek...

A rendszerváltás óta nem...

A rendszerváltás óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon A foglalkoztatási ráta 70,2 százalékra emelkedett, így a rendszerváltás óta nem volt olyan magas Magyarországon, mint az...

Kellemesen meleg,...

Kellemesen meleg, napsütéses idő lesz hétvégén A hétvégén is marad a meleg, 20, néhol 25 fok körüli maximumokkal. Emellett sok lesz a napsütés is, szombaton azonban többfelé...

Ezúttal tizennégy migránst...

Ezúttal tizennégy migránst fogtak el Hercegszántón Migránsokat tartóztattak fel a rendőrök Bács-Kiskun megyében.   A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot...

Összevonják október...

Összevonják október elsejével az állami buszos cégeket Október 1-től országszerte az állami Volánbusz Zrt. végzi a helyközi autóbuszos közösségi személyszállítást, az integrációtól...

A kormány szerint a bevándorláspártiak nem tűrik el Trócsányi kinevezését

A kormány szerint a bevándorláspártiak nem tűrik el Trócsányi kinevezését A Kormányzati Tájékoztatási Központ és a nagyobbik kormánypárt, a Fidesz szerint a bevándorláspártiak akadályozzák Trócsányi László uniós biztosi kinevezését.     Arra reagáltak, hogy csütörtökön az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága (JURI) összeférhetetlenséget állapított meg Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda állami megrendelései miatt. Sergey Lagodinsky, a JURI egyik alelnöke, zöldpárti német EP-képviselő tájékoztatása szerint a szakbizottság 11 tagja az ellen szavazott, hogy az Európai Parlament külügyi bizottsága...

Eldőlt egy mászóka egy oviban, meghalt egy kislány

Eldőlt egy mászóka egy oviban, meghalt egy kislány Két további gyermek megsérült.  Bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába szerdán a déli órákban, miszerint a csányi óvoda udvarán kidőlt egy mászóka, melynek következtében egy hatéves kislány a helyszínen életét vesztette, további kettő gyermek pedig megsérült.Az eset kapcsán a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. 

MSZP-s fenyegetésről is beszél egy hangfelvételen Karácsony

MSZP-s fenyegetésről is beszél egy hangfelvételen Karácsony          MSZP-s és DK-s politikusokat minősít, fenyegetéseket és lopást is említ, valamint az ellenzéki együttműködés résztvevőivel vívott csatákról beszél egy hangfelvételen Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt a 444.hu beszámolója szerint. Karácsony Gergely a hírportál kérdésére azt mondta: az összevágott hangfelvételen az ő hangja hallható.      A hírportál egy az interneten fellelhető, több részletből álló hangfelvételt ismertetett csütörtökön, amelyen Karácsony Gergely többek között arról beszél a...

Zavarta, hogy sír, eltörte...

Zavarta, hogy sír, eltörte csecsemője karját egy férfi Vádat emeltek egy ötvöskónyi férfi ellen, aki a Nagyatádi Járási Ügyészség szerint rendszeresen bántalmazta élettársát és 6...

Tizenkilenc migránst...

Tizenkilenc migránst tartóztattak fel éjszaka Hercegszántónál A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások szerdán 22 óra 30 perckor Hercegszántó külterületén 19...

Zsarolta diáktársát,...

Zsarolta diáktársát, lecsuktak egy középiskolást Hónapokon keresztül zsarolta kiskorú tanulótársát egy 17 éves gyöngyösi középiskolás, aki jelenleg letartóztatásban várja a...

Csütörtökön megszűnnek az...

Csütörtökön megszűnnek az esők, a napot is láthatjuk Reggelig többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, de északon,...

Kitessékeltek a magyar...

Kitessékeltek a magyar légtérből egy repülőt a Gripenek Gyakorlatozó Gripenek azonosítottak egy Magyarország felett haladó repülőt szerda délelőtt - közölte a Honvédelmi...

Kiáll a kormány a...

Kiáll a kormány a pálinkafőzés adómentességéért A kormány az Európai Unió (EU) minden fórumán fellép azért, hogy újra adómentes legyen a pálinkafőzés - mondta Tállai András a...

Lehet egy olyan nap, mikor senki nem hal meg az utakon?

Lehet egy olyan nap, mikor senki nem hal meg az utakon? Csütörtökön lesz az EDWARD-nap, az angol mozaikszó magyar jelentése: európai nap közúti áldozatok nélkül. A program célja, hogy egyetlen ember se veszítse életét közlekedési balesetben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.     Gál Kristóf kiemelte: odafigyeléssel, empátiával, az alapvető szabályok betartásával megelőzhetőek a balesetek. Hozzátette: aki egyetért ezzel a kezdeményezéssel, helyezzen el autóján egy zöld szalagot. A szóvivő azt mondta: ezen a napon több rendőr lesz a közutakon, a...

Családi vállalkozásban működtetett kuplerájt számoltak fel

Családi vállalkozásban működtetett kuplerájt számoltak fel Szexuális szolgáltatást nyújtó nők közvetítésével foglalkozó családot fogtak el a Békés megyei rendőrök - közölte a rendőrség szerdán honlapján.     A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a család négy tagját és egy öcsödi nőt vett őrizetbe a Gyulai Rendőrkapitányság. A lőkösházi nő és férje, illetve két fiuk a gyanú szerint abból éltek, hogy szexuális szolgáltatást nyújtó nőknek közvetítettek partnereket. A nőt és férjét a Somogy megyei Kaposváron, két fiukat Lőkösházán fogták el kedden. A nyomozás eddigi adatai szerint a család nő tagja egy...

Huszonnyolc jelöltnek csak települési lakcíme van

Huszonnyolc jelöltnek csak települési lakcíme van Az önkormányzati választáson 28 olyan jelölt indul, akinek sem állandó lakcíme, sem tartózkodási helye nincs, mindössze települési szintű lakcíme, azaz lakcímkártyáján csak a település van feltüntetve, utca és házszám nélkül - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.     A települési szintű lakcímbejelentés alapvetően az ideiglenes szálláshellyel sem rendelkező hajléktalanok lakóhelyének bejelentésére szolgál azért, hogy a közigazgatási és igazságügyi szervek illetékességét a bejelentett település alapján meg lehessen állapítani egy esetleges eljárás során....