Ma nincs ügyfélfogadás a földhivatali osztályokban
A kormányhivatalok földhivatali osztályain hétfőn országos informatikai átállás miatt technikai okokból szünetel az ügyfélfogadás. Az átállás a TAKARNET rendszert nem érinti, így a kormányablakokban ezen a napon is lehetőség van hiteles tulajdoni lap másolat, térképmásolat, valamint földhasználati lap igénylésére.
Az utalványokkal machináló vállalkozásokat ellenőrzi a NAV
A NAV Baranya megyei szakemberei ezen a héten a béren kívüli juttatásként adott utalványokkal visszaélő, beazonosított vállalkozások körében indítanak ellenőrzést. A cél, hogy a meg nem fizetett adók és járulékok összegének feltárják és meghatározzák. Az érintett adózók az ellenőrzések megkezdéséig önellenőrzéssel még helyesbíthetik a bevallásaikat.
Itt adhatunk vért a héten Mohácson és a megyében
Mohácson és Baranyában a következő helyeken és időpontokban várják a véradókat a héten: Mágocs, Művelődési Ház (Szabadság u. 19.) március 3. 10:00 – 13:00 Villány, Gere Hotel(Diófás u. 4-12.) március 3. 9:00 – 13:00 Pécs, Vérellátó Központ (Pacsirta u.3.) március 5. 8:00 -18:00, Hosszúhetény, Művelődési Ház (Fő u. 156.) március 5. 10:00 – 13:00 Hidas, Általános Iskola (Kossuth u. 31.) március 6. 10:00 – 13:00 Szászvár, Általános Iskola (Kun Béla u. 25.) március 7. 9:00 – 13:00 ...
Több száz szarvas élvezte a...
Ismét Takács Ferenc vette videóra és töltötte fel egy közösségi videómegosztóra a szarvasok vonulásáról szóló csodálatos...
Állati bosszú: leforrázta a...
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a szászvári férfinak az ügyében, aki zaklatta szomszédjait, macskájukat pedig...
Hét migránst fogtak el...
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hét migráns Illocska térségében. A rendőrök szombaton 10...
Koronavírus gyanúja miatt...
Eddig 115 mintát vizsgáltak meg a laboratóriumokban, a közúti határátkelőhelyeken 403 embert ellenőriztek, a reptereken...
Vasárnaptól ismét...
Március 1-től nyitva tart a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-Székesegyház. Tavasztól mind liturgikus, mind turisztikai céllal...
Gyerekek rajzait várják a...
„A denevérek élete" címmel a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a Barlangok Hónapja alkalmából...
Házilag fabrikált rendszámot a kocsijára egy siklósi férfi
A pécsi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki egy házilag gyártott rendszámot szerelt fel az autójára. Egyedi azonosító jellel visszaélés miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 43 éves siófoki férfival szemben. A személygépkocsival közlekedő férfit 2020. február 15-én 16 óra 30 perckor igazoltatták a rendőrök az 57-es főúton, Kozármisleny közelében. Az ellenőrzés során az egyenruhások megállapították, hogy a gépkocsira hamis, házilag készített rendszámot szereltek fel.A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol...
Fél évszázada a pályán: fergeteges koncerttel, sztárvendégekkel ünnepel Kovács István
Mohács egyik ikonikus zenésze, a bőgős Kovács István ötven esztendővel ezelőtt kezdte zenei pályafutását. A jeles jubileumot vasárnap fergeteges koncerttel ünnepli, a közönséget pedig sztárfellépők sorával lepi meg: mások mellett jön Bangó Margit, Roby Lakatos és Kökény Attila is. Megsüvegelendő pályafutás tudhat maga mögött már most Kovács István: a város egyik legismertebb zenésze az egykori Halászcsárdában sok-sok éven át muzsikált családi zenekarával, ő alapította meg a Mohácsi Tamburaiskolát, karrierje során nagyon sok pódiumon megfordult, ismert...
Életünk megújulása Isten ajándéka - Dr. Udvardy György érsek nagyböjti üzenete
Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó nagyböjt alkalmával videüzenetben tolmácsolja gondolatait a két egyházmegye híveihez. A felvétel érseki székhelyén, a Szent Mihály-székesegyházban készült. [#video:3481]Az üzenet írott formában itt olvasható.„Az irgalmas Isten nagy ajándékaként ismét beléptünk a nagyböjt idejébe. Nagyböjt a bűnbánattartásnak az ideje, ami egyszerre jelent fölismerést, szembesülést, megbánást, kiengesztelődést, életünk megújítását, ebben a megújított életben való kitartást.Napról napra átéljük életünk terheit....
Lecsukták a Magyarbólyban...
A Pécsi Járásbíróság pénteken egy hónapra elrendelte egy gyanúsított letartóztatását embercsempészés bűntettének megalapozott...
Szírekkel furikázó ukránt...
A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások elfogtak egy ukrán férfit, aki a gyanú szerint öt migránst akart Nyugat-Európába csempészni. ...Ifjúsági kórusünnepet...
Ifjúsági kórusok lépnek fel a Pannon Filharmonikusokkal közösen március 12-én a pécsi Kodály Központban - tájékoztatta a...
Klinikai Központ: a...
Az önkéntes karanténba vonult négy pécsi diákról szóló cikkünk megjelenését követően a Pécsi Tudományegyetem Klinikai...
Tudja, hány négyzetméteres...
Húszmillió forint sokat érhet a vidéki ingatlanpiacon. Valahol akár 100 m² feletti ingatlan is vásárolható, valahol...
Csatornát tépett le egy...
Letépte a csatornát egy épületről, majd azt az úttestre dobta egy nő Pécsett. Bejelentés érkezett a...
Viharos széllökések miatt adtak ki figyelmeztetést Baranyára
Több megyére, köztük Baranyára már másodfokú riasztásokat is kiadtak a viharos szél veszélye miatt péntek hajnalban. Az érintett területeken a következő órákban 90 kilométer/óránál erősebb széllökések is lehetnek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat azt írta: kora reggel markáns hidegfront érkezik. Délelőttre a Dunántúl nagy részén viharos északnyugati szél várható, 80-100 kilométer/órás legerősebb lökésekkel, mely napközben a Duna-Tisza közére is átterjed. (A Duna-Tisza közén 90 kilométer/órát meghaladó lökések inkább a Duna vonalához közelebbi tájakon...
Lángoló házhoz rohantak a pécsi tűzoltók hajnalban
Tűz ütött ki egy lakatlan házban, Pécsett, a Felsőbalokány utcában pénteken hajnalban. Teljes terjedelmében égett a mintegy nyolcvan négyzetméteres épület. A tűzesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották. Az egységek átvizsgálták az ingatlant és elfojtották a lángokat, amelyek a házhoz csatlakozó garázsra nem terjedtek át. Most az utómunkálatok folynak.
A koronavírusról tanácskozott a Pécsi Helyi Védelmi Bizottság
A Pécsi Helyi Védelmi Bizottság csütörtökön tartott, soros ülésének egyik kiemelt témája a koronavírus-fertőzés volt. Az ülésen a pécsi járási hivatalvezető mellett a kormányhivatal képviseletében részt vett dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott, a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnöke, valamint a megyei és a járási tisztifőorvos is.A kormánymegbízott beszámolt arról, hogy Magyarországon nem tudnak továbbra sem koronavírussal fertőzöttről, a kormány Operatív Törzset üzemeltet, amely folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet és meghozza a szükséges...
A rovat további témái
- Koronavírus: tízpontos felhívással fordult az állampolgárokhoz a kormány
- Cáfolta Gulyás Gergely, hogy koronavírusos lenne egy pécsi orvostanhallgató
- Baleset Birjánnál: egy ember meghalt, ketten megsérültek
- Öt migráns került elő egy kocsiból Magyarbólynál
- Szerelmi bánata miatt világgá indult egy pécsi férfi, úgy kezdte, hogy lopott 1, 2 milliót
- Három autó ütküzött az 57-es főúton, Birjánnál
« Előző
9828 | 9855 | 9882 | 9909 | 9936 | 9963 | 9990 | 10017 | 10044 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vita a partfalról és a Szent János...
- Rockmusical készült a mohácsi...
- Elkelt a mohácsi Halászcsárda - A...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Elfogadta az MLSZ a PMFC...
- Ügysegédi rendszer: aláírták az...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Megvan az építési engedély,...
- Lángba borult egy mezőgazdasági gép...

