Fél évszázada a pályán: fergeteges koncerttel, sztárvendégekkel ünnepel Kovács István
2020. február 29. szombat 09:27

Mohács egyik ikonikus zenésze, a bőgős Kovács István ötven esztendővel ezelőtt kezdte zenei pályafutását. A jeles jubileumot vasárnap fergeteges koncerttel ünnepli, a közönséget pedig sztárfellépők sorával lepi meg: mások mellett jön Bangó Margit, Roby Lakatos és Kökény Attila is.
Megsüvegelendő pályafutás tudhat maga mögött már most Kovács István: a város egyik legismertebb zenésze az egykori Halászcsárdában sok-sok éven át muzsikált családi zenekarával, ő alapította meg a Mohácsi Tamburaiskolát, karrierje során nagyon sok pódiumon megfordult, ismert művészekkel muzsikálva együtt.
A közvetlenségéről, jellegzetes humoráról is nevezetes nagybőgős a közéletben is szerepet vállalt és vállal: roma kisebbségi vezetőként, megyei közgyűlési képviselőként az egész ország megismerhette a híradásokból.
A fél évszázada a pályán lévő művész fergetegesnek ígérkező koncerttel ünnepli a jubileumot. A koncertre a Városi Sportcsarnokban kerül sor március elsején, délután három órától.
A rendezvény megnyitására a Magyar Köztársaság elnökét, Áder Jánost kérték fel, köszöntőt mond Pávkovics Gábor, Mohács alpolgármestere.
A műsort Sunyovszky Szilvia színművésznő, Raduly József, a Magyar Kultúra Lovagja vezeti.
A fellépők névsora szintén parádés: láthatjuk-hallhatjuk a Halászcsárdában 1968-ban működő családi zenekart Kovács Antal vezetésével, a Mohácsi Tambura Zeneiskola egykori és jelenlegi növendékeit, Ifj. Sárközi Lajost és cigányzenekarát, Orsós Erzsike nótaénekest, a Botos Triót, a Magyar Nemzeti Tambura Cigány Zenekart, Kökény Attilát, a Fritz Tanya Tambura Zenekarát Gyarmati Tamás vezetésével, Peter Srámeket, Fritz Szabolcsot, Bangó Margit Kossuth-díjas énekest, a világhírű virtuóz hegedűművészt, Roby Lakatost és a Borvirág Együttest is.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Akár mohácsi is lehet Baranya megye...
- Szili Katalin: szükséges az...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Hűvös éj után egy kis napsütésre is...
- Ilyen a boksz: alázat nélkül nincs...
- Haltelepítés miatt horgászati...
- Így kezdődött a Mohácsi TE története:...

