Klinikai Központ: a hivatalos eljárásrend betartását kérik
2020. február 28. péntek 13:40

Az önkéntes karanténba vonult négy pécsi diákról szóló cikkünk megjelenését követően a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja a következők közlésére kérte lapunkat:
"A Klinikai Központ munkatársai a hivatalos protokoll szerint adnak információt, eszerint ha valaki a koronavírus tüneteit véli magán felfedezni, és olyan területen járt, ahol az utóbbi két hétben esethalmozódást észleltek (ezekről a területekről a Baranya Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály tud felvilágosítást adni, illetve a lista a www.nnk.gov.hu oldalon megtalálható), a PTE KK Sürgősségi Betegellátó Osztályához kell fordulnia.
A PTE Klinikai Központ a továbbiakban is az illetékes szakhatóságok szakmai útmutatásának megfelelően jár el. A budapesti Szent László kórházba csak akkor kerül valaki, ha igazolt az, hogy az illető koronavírussal fertőzött.
A szülők által megkeresett egyik orvos pedig azt mondta, "minden esetben a hivatalos eljárásrend betartását kérjük és követjük mindenkitől (beteg vagy kolléga egyaránt)."
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vízsugár-alagúttal köszöntötték...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- Az elmúlt évtized során a mostani...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Szombaton rendezik Mohácson a...
- Cipőtolvajt keresnek a baranyai...
- Frissen végzett kántorokkal...
- Heves zivatarokra, jégesőre...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...