Versenyképes bérrel huszonöt dolgozót azonnal alkalmazna az alumíniumöntöde
A Mohács ipari parkjában létesült francia PCI Alumínium Öntödének másfél hónapja változatlanul francia, de új tulajdonosa van: a Le Bélier Magyarországi Formaöntöde Zrt. Didier Monchanin a társaság gyárigazgatója a napokban Szekó József polgármesternél tett látogatásakor azon túl, hogy a mohácsi üzem fejlesztésével kapcsolatos terveit ismertette, azt is közölte, hogy azonnal huszonöt dolgozót kíván fölvenni. - A jelenleg kilencvenöt fős kollektívával az öntöde kapacitása harminc százalékban kihasznált. Ahhoz, hogy a rendeléseinket teljesíteni tudjuk százhúsz dolgozóra van...
Szüreti nap felvonulással, mulatsággal Bárban szombaton
Idén is megrendezik Bárban a szüreti fesztivált.Szombaton reggel babfőző-versennyel indulnak a programok, amire családokat, baráti társaságokat várnak. Délután indul a hagyományos szüreti felvonulás, amit kulturális műsorok követnek, este pedig hajnalig tartó bállal hág majd tetőfokára az egész napos mulatság.Szombaton minden a borról szól a Bükös-szurdokban
Tizenhatodik alkalommal rendezi meg Mohács Város Önkormányzata szeptember 20-án a hagyományos szüreti- és borfesztiválját. A Bükös-szurdokbeli programok minden korosztálynak tartogatnak valami látni-, illetve hallanivalót. Konferál: Szilasi Balázs színművész 15.00: a Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes bemutatója 15.15: Menyhárt Éva nótaénekes műsora, kísér Versendi Kovács József és zenekara 15.45: Zumba Kids Mohács 16.00: a Mohácsi Tamburaiskola műsora 16.20: a Zora Néptáncegyüttes bemutatója 16.40: tae-bo-bemutató 16.50: a Schneider Lajos Művészeti Iskola magyar...Korfu 29.990 Ft/főtől...
Utolsó helyek szeptember 24-ei indulással, 7 éjszakára. Gela Apartmanház, Sidari ÖE 2-3 fős stúdiókban. Félpanzió felár...
Sombereken szobrot...
Nem gyakori esemény egy település életében az új köztéri szobor átadása, múlt vasárnap Sombereken mégis ez történt. Nem...
Megnyugodhatunk: a Dunánál...
Miközben a „szomszédban", a Dráva környékén több ezren állnak készenlétben a folyó áradása miatt, Mohácsnál is...
Péntektől óvatosan a...
Visszatér, s egészen a hó végéig újra folyamatosan jelen lesz Mohácson és környékén péntektől a rendőrség sebességmérő-berendezéssel ellátott autója. Pénteken ezeken a helyeken és...Nyárbúcsúztató busópartit...
Hagyományteremtő céllal Duna-parti Busópartit szervez pénteken Mohácson a Busóudvarban a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara.Mohácsi ételek, italok, zene, tánc szerepel a kínálatban,...Schnell Tamás: a...
Az augusztus 20-i képviselő-testületi ülésen vehette át Schnell Tamás Szekó József polgármestertől a Mohács város tisztelete...
Róma és Milánó 39.900 Ft/főtől
4 nap/3 éjszaka egyéni városlátogatás repülővel és reggelis ellátással. MILÁNÓ 3* November 1, 7, 8, 11, 12, 13, 14, 15, 20, 21, 27, 29 December 5, 6, 15, 18 39.900 Ft/fő RÓMA 3* November 8, 9, 10, 12, 13, 14, 15, 16, 19, 20, 21, 22, 25, 26, 27, 28 December 1, 4, 5, 6, 7, 11, 12 Január 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28 43.900 Ft/fő MILÁNÓ 4* November 1, 7, 8, 11, 12, 13, 14, 15, 20, 21, 27, 29 December 5, 6, 15, 18 47.900 Ft/fő RÓMA 4* November 8, 9, 10, 12, 13, 14, 15, 16, 19, 20, 21, 22, 25, 26, 27, 28 December 1, 4, 5, 6, 7, 11, 12 Január 14, 15,...
Anyakönyvi hírek: ők születtek és kötöttek házasságot Mohácson
Mohácson a városházán vezetett elektronikus anyakönyvi rendszerbe az elmúlt héten egyebek mellett az alábbi adatfelvétel történt:Születtek: Grabovica Ammar (Mohács), Lovász Olivér Mózes (Mohács), Sárközi Melina ( Mohács), Perjési Benett Joel (Dunaszekcső), Sáfrány Bianka (Siklós), Noszlopy Noel (Mohács), Varga Gábor (Mohács), Csuka Péter (Bóly), Baráth Ádám (Nagypall), Bernáth Bálint Dominik (Dunaszekcső), Németh Bendegúz (Szajk), Maczkó Kevin (Himesháza), Lénárt Olivér (Mohács), Házasságot kötött: Speiser Gábor és Schell Zsanett, Forgách Pál Mihály és Frech Éva.A Zora Néptáncegyüttes pénteken tagtoborzót tart az IC-ben
A múlt évben ünnepelte fennállásának 25 éves évfordulóját a Zora Néptáncegyüttes. Mohács hírnevét évente a számos hazai fellépésein és a határon túl is öregbítő csoport vezetője, Darazsacz István szeptember 19-re, pénteken este 7 órára tagtoborzót hirdetett. A Széchenyi Ifjúsági Centrum tánctermébe óvódás korúaktól a felnőttekig várja mindazokat, akik szeretnének megtanulni táncolni és a szerepléseik alkalmával aratott sikereikben osztozni. A kicsik csoportjában az óvodások próbáit Némethné Samu Judit vezeti. Az alsó tagozatos tanulók táncoktatója Huszár Renáta lesz. A Zora...
Madeira last minute akció
7 éjszaka szeptember 22-ei és 29-ei indulással. Paraiso Turistico Aparthotel *** ÖE Funchal üdülőövezeti. Szeptember...
Várják a csatlakozókat:...
A Magyarországot körülölelő Jerikó országjáró zarándoklat augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján indult Esztergomból és...
Az elűzöttekre emlékeznek a...
A második világháború után elűzöttekre emlékeznek szombaton Nagynyárádon.Az Emlékkertben délután három órakor kulturális műsor kezdődik, amin helyi csoportok lépnek fel, majd bemutatják...Horvátországban is szilárd...
Amint arról hírportálunk korábban beszámolt, a Duna menti töltés koronáján mindkét oldalon szilárd burkolat készült az...
Costa Brava 84.900 Ft/főtől
7 éjszaka repülővel last minute árakon. Riviera*** - Santa Susana Szeptember 24,25,26,28,29: 89.900 Ft/fő Október...
Negyvenöt...
Sok-sok hasznos feladatot látnak el azok a közfoglalkoztatottak, akik november végéig a „Segítő kezek" program...
A mohácsi piacon is ellenőrizhetik az őstermelőket: az áru mellett a termőterületre is kíváncsiak
Szeptemberben is folytatja a kormányhivatal az őstermelők ellenőrzését a megye piacain, így Mohácson is felbukkanhatnak. A szőlő, a szilva és az alma árusítóira koncentrálnak, de az ellenőrök azt is vizsgálhatják, tényleg rendelkeznek-e az őstermelők tevékenységükhöz szükséges földterülettel. Az év hátralévő részében is folytatja a kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága a piacok ellenőrzést, amit havi egy alkalommal a társhatóságok - adóhivatal, fogyasztóvédelem - bevonásával tartott akcióval is megfejelnek. A megye bármely pontján felbukkanhatnak az...
Tolvaj ellen gravír: újra ingyen jelölik a bringákat Mohácson
Ezen a héten négy alkalommal is ingyenesen látják el egyedi azonosítóval a bicikliket. A kerékpárlopások megelőzése és eredményes felderítése érdekében a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Mohácsi Rendőrkapitányság közreműködésével, bűnmegelőzési akció keretében, ingyenes kerékpár-gravírozást szervez Mohácson.Időpontok és helyszínek:szeptember 15-16. (hétfő, kedd) 14.00-18.00 óráighelyszín: Ifjúsági Centrum (IC, Széchenyi tér 17.)szeptember 17. (szerda) 14.00-18.00 óráighelyszín: Brodarics István Általános Iskola (Brodarics tér 1.)szeptember 19. (péntek) 14.00-18.00...Ez tényleg nem semmi: botjával műsorozott egy nyugdíjas
Garázdaság, valamint rongálás gyanúja miatt folytatott nyomozást zártak le vádemelési javaslattal a mohácsi rendőrök egy nyugdíjassal szemben. A 65 éves férfi július 8-án, a kora délutáni órákban egy baranyai településen az úttest közepén állva megállásra kényszerített egy teherkocsit, majd szóváltásba keveredett a sofőrrel. A vita során a kezében lévő sétabotjával olyan nagy erejű ütést mért a jármű vezető oldali szélvédőjére, hogy az összetört, és az üvegszilánkok a gépkocsivezetőre hullottak.Az elkövetőt a rendőrök a helyszínen elfogták és a Mohácsi...
A rovat további témái
« Előző
18981 | 19008 | 19035 | 19062 | 19089 | 19116 | 19143 | 19170 | 19197 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Így ünnepelték Mohácson az elmúlt...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- 187-re ugrott a beazonosított...
- Felnőtt háziorvosi ügyelet Mohácson
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...

