A Zora Néptáncegyüttes pénteken tagtoborzót tart az IC-ben
2014. szeptember 17. szerda 06:50

A múlt évben ünnepelte fennállásának 25 éves évfordulóját a Zora Néptáncegyüttes. Mohács hírnevét évente a számos hazai fellépésein és a határon túl is öregbítő csoport vezetője, Darazsacz István szeptember 19-re, pénteken este 7 órára tagtoborzót hirdetett.
A Széchenyi Ifjúsági Centrum tánctermébe óvódás korúaktól a felnőttekig várja mindazokat, akik szeretnének megtanulni táncolni és a szerepléseik alkalmával aratott sikereikben osztozni. A kicsik csoportjában az óvodások próbáit Némethné Samu Judit vezeti. Az alsó tagozatos tanulók táncoktatója Huszár Renáta lesz. A Zora utánpótlás csoportjába a 10 évestől 40 évesig jelentkezők Darazsacz Istvántól tanulhatják meg a tánclépéseket.
Korhatár meghatározása nélkül az úgynevezett táncházas csoportba is várja az együttes vezetője mindazokat, akik a rendszeres próbákat, a szerepléseket ugyan nem vállalják, de kellő tánctudással szeretnének részesei lenni a pergő ritmusú zeneszó mellett rendezett összejöveteleknek.
Képünk archív felvétel, a táncegyüttes egy csoprotjáról.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Autót nyerhet a közlekedési...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Mohácson minden kisgyermeket...
- Béke, nyugalom, peca: több mint...

