Megérkeztek Mohácsra az eligazodást segítő új, címeres utcai névtáblák
2014. szeptember 14. vasárnap 17:13

Alig több mint két hónappal ezelőtt adta hírül a MohácsiÚjság.hu az önkormányzatnak azt a közleményét, miszerint a város egyes utcáinak elején és végén lévő ingatlanok tulajdonosai amennyiben engedélyezik a jól olvasható utcai névtábla elhelyezését az épületükön vagy a kerítésen, azt jelezzék.
A felhívás eredményeként első körben valamivel több mint húsz ingatlanon lesz látható hamarosan a város címerével díszített új utcai névtábla. Többek között a fotónkon is látható Garai-, továbbá a Csillagvirág-, a Mező-, a Vadász-, a Jókai-, a Halász-, a Ponty, a Kölcsey-, a Szélső-, a Korsós-, a Jázmin, a Dobozi-, valamint a szőlőhegyi Kis-, és Előhegy utcákat lehet majd az eddiginél könnyebben megtalálni.
A bonyhádi zománcáru gyárban készült névtáblák darabja ötezer forintba került. Az önkormányzat egyúttal a Millenniumi Lakóparkhoz hasonló, tizenegy úgynevezett kisoszlopos utcanév táblát csináltatott a Déli Lakóparkba is. Ezek egyenként mintegy 40 ezer forintba kerültek és a napokban fogják elhelyezni őket az adott utcák kereszteződésében.
Mohács számos utcájában hiányzik, vagy már meglehetősen kopott az utca nevét jelző tábla a házakon. Amennyiben további ingatlan tulajdonosok is engedélyeznék, hogy akár a helyben lakók, de főleg az idegenek könnyebb eligazodását segítő névtáblák kerüljenek kihelyezésre, azt a városháza műszaki osztályán, vagy a 322-222-es telefonszámon jelezzék.
Amennyiben az épület tulajdonosa maga vállalja a tábla fölszerelését, ahhoz a szükséges csavarokat is biztosítja az önkormányzat, de annak sincs akadálya, hogy a városháza által megbízott szakember végezze el ezt a munkát.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Autót nyerhet a közlekedési...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Mohácson minden kisgyermeket...
- Béke, nyugalom, peca: több mint...

