A mohácsi piacon is ellenőrizhetik az őstermelőket: az áru mellett a termőterületre is kíváncsiak
2014. szeptember 15. hétfő 17:56

Szeptemberben is folytatja a kormányhivatal az őstermelők ellenőrzését a megye piacain, így Mohácson is felbukkanhatnak. A szőlő, a szilva és az alma árusítóira koncentrálnak, de az ellenőrök azt is vizsgálhatják, tényleg rendelkeznek-e az őstermelők tevékenységükhöz szükséges földterülettel.
Az év hátralévő részében is folytatja a kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága a piacok ellenőrzést, amit havi egy alkalommal a társhatóságok - adóhivatal, fogyasztóvédelem - bevonásával tartott akcióval is megfejelnek.
A megye bármely pontján felbukkanhatnak az ellenőrök a kormányhivatal közlése szerint, így a Mohácson árusítók is számíthatnak erre.
Szeptembertől kiemelten a szőlő, a szilva és az alma kínálóira koncentrálnak.
A kormányhivatal szerint nem az a cél, hogy mindenképpen büntessenek, de törvény adta kötelességük kiszűrni a kedvezőbb adózási módot jogosulatlanul igénybe vevőket, védve ezzel a tisztességes termelőket.
A Földművelésügyi Igazgatóság munkatársai eddig hatvan alkalommal végeztek ellenőrzést saját hatáskörben, vagy pedig a már említett társhatóságokkal. A piaci ellenőrzéseken kívül helyszíniekre is sort kerítettek. Ez utóbbiak minden esetben igazolták a saját gazdaság meglétét, az értékesíteni kívánt termékek mennyisége sehol nem haladta meg az őstermelő termelési lehetőségeit, kapacitását, ezért további hatósági intézkedésre nem volt szükség.
Egy árus kivételével mindenki rendelkezett érvényes őstermelői igazolvánnyal. Több árusnál viszont az őstermelői dokumentumok (igazolvány, betétlap, adatnyilvántartó lap, nyilatkozat a saját gazdaságról) teljes, vagy részleges hiányát tapasztalták, őket minden esetben felszólították hiánypótlásra.
Az ellenőrzéseken megállapították, hogy az őstermelők nagy része az értékesítési betétlapok vezetésére alig fordít gondot, egyáltalán nem vagy csak részlegesen teszik meg ezt, ezért erre is felszólították őket.
Képünk (archív) a mohácsi piacon készült.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Autót nyerhet a közlekedési...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Mohácson minden kisgyermeket...
- Béke, nyugalom, peca: több mint...

