Mecseknádasdon és Fekeden is épülhet német nemzetiségi tanösvény
A Sombereken és Pilisszentivánon megvalósított, meglehetősen sikeresnek bizonyult próbaprojekteket követően a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata három újabb német nemzetiségi tanösvény létrejöttét támogatja, amelyek az MNOÖ tervezett országos tanösvény-hálózatának részét képezik majd. Az országos német önkormányzat oktatási, valamint kulturális és médiabizottsága tíz német önkormányzat pályázata közül Feked, Mecseknádasd és Tarján koncepcióját tartotta a legjobbnak és választotta ki.Nemrég a pécsi Koch Valéria Iskolaközpontban került sor az első személyes...
Hajnalban loptak meg egy nőt a mohácsi tolvajok
Használták a lopott bankkártyát, így buktak le a tolvajok Mohácson. Egy mohácsi nő kért segítséget a rendőröktől május 14-én délben azért, mert hajnalban a házából valaki ellopta a tárcáját és a laptopját. A nő azt is elmondta a rendőröknek, hogy a bankkártyáját, mely a tárcájában volt, azóta már több helyen használták a városban.A rendőrök három órán belül beazonosították és elfogták a lopással gyanúsítható 28 éves mohácsi nőt és társát egy 24 éves szintén mohácsi férfit, akiket előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki. A gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését elismerték...
Újra vár a balatoni nyár: hétfőn nyitnak a strandok, újdonságokkal is készülnek
Rengeteg rendezvényre és több újításra is számíthatnak a vendégek a nyári szezonban a Balatonon, a strandokat hétfőtől vehetik igénybe a pihenni vágyók. Mint minden évben, a strandok idén is május 15-én nyitnak hivatalosan, s egészen szeptember 15-ig vehetőek igénybe. A pécsiek és baranyaiak körében (is) az egyik legkedveltebbnek számító Siófok esetében a Sóstói strand, a Nagystrand és a Gamásza fizetős, de a szabadstrandokon is várják a vendégeket. A Balaton-parti Kft. részt vesz a Magyar Turisztikai Ügynökség egyik pályázatában, amelynek köszönhetően az idei évtől fejleszteni...
Traffipax hétfőn Mohácson...
Hétfőn délelőtt tíz és éjjel tíz óra között a következő helyeken ellenőrzi a rendőrség a közlekedők sebességét: 10.00 -...
Budapest helyett Bukarestet...
Éles hangú bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán a pécsi országgyűlési képviselő, kulturális államtitkár, Hoppál Péter az...
Traffipax vasárnap Mohácson...
Vasárnap délelőtt tíz és éjjel tíz óra között a következő helyeken ellenőrzi a rendőrség a közlekedők sebességét: 10.00...
Mohácson vendégszerepel a...
A Marica című horvát nyelvű előadást tekinthetik meg az érdeklődők vasárnap. A Mohácsi Horvát Önkormányzat tisztelettel várja az érdeklődőket a Pécsi Horvát Színház Mohácson...Hargitai János: az uniós...
- A jelenlegi európai uniós fejlesztési ciklusban rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint legalább hatvan százalékát...
Traffipax szombaton...
Szombaton délelőtt tíz és éjjel tíz óra között a következő helyeken ellenőrzi a rendőrség a közlekedők sebességét: 10.00...
Családi majálisra várják a véméndieket szombaton
Többek között főző- és csokievő-versennyel készülnek a szervezők, s lesz kistraktoros felvonulás is. Egész napos majálisra hivatalosak szombaton a véméndiek. A sportpályán tíz órakor kezdődnek a programok, a gyerekek számára a kézműves sátorban gyöngyöt fűzhetnek, állatmaszkokat és hűtőmágneseket készíthetnek, szüleikkel sor- és váltóversenyeken vehetnek részt, valamint csokievő-versenyre is várják őket. A felnőttek megmutathatják szakácstudományukat is, este pedig utcabálban mulathatnak. Azt megelőzően viszont még egy nagy attrakció készül, kettőkor indul - rendőri...
Szentlőrincen találkoztak pénteken a megye üzleti, gazdasági életének szereplői
Több mint hetven vállalkozás képviselői, a megyei gazdasági életének vezető szereplői, közéleti személyiségek találkoztak pénteken a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány (BMVK) által szervezett Vállalkozók Napján. Hiánypótló rendezvényre hívta a megye gazdasági- és közéletének szereplőit a BMVK: egy olyan találkozóra, ahol kötetlenül beszélgethetnek a résztvevők kormányzati felelős személyekkel, s mellette lehetőségük nyílik a bemutatkozásra, üzleti kapcsolataik építésére is.Az első ilyen alkalomra pénteken került sor Szentlőrincen, az alapítvány Rendezvény...
Tizenöt éves a délszláv táncház, hajnalig mulathatunk
Minden bizonnyal emlékezetesre sikerül a pénteki délszláv táncház, amin egyben az első ilyen alkalom 15. évfordulóját is megünneplik. A Zora Táncegyüttes és a Poklade zenekar tisztelettel várja az érdeklődőket a közös, jubileumi táncházba a Duna Irodaházba (Szabadság utca 4-6.). A délszláv táncház elindításának tizenötödik évfordulóján tartandó, valóban ünnepi eseményt 20.00 órakor Darazsacz István és a Zora Táncegyüttes nyitja meg. A hajnalig tartó, minden bizonnyal kitűnő hangulatú rendezvényen a Poklade és az Orašje zenekar muzsikál.
Traffipax pénteken Mohácson...
Pénteken délelőtt tíz és éjjel tíz óra között a következő helyeken ellenőrzi a rendőrség a közlekedők sebességét: 10.00...
Ültettek, közösen énekeltek...
A lippói általános iskola is csatlakozott a fenntarthatósági témahét programjához. Alsó tagozaton a víz és a háziállatok, míg...
Hagyományőrző...
Második alkalommal tartják meg szombaton a Hagyományőrző BabArc Utcafesztivált. Az egész napos programok sorában lesz...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön délelőtt tíz és éjjel tíz óra között a következő helyeken ellenőrzi a rendőrség a közlekedők sebességét: ...
Elcsíptük az...
Javában tart még az érettségi időszak, de a magyar, a matek és a történelem írásbelin már túl vannak a diákok. Szerda délelőtt...
Ismét nagy sikert aratott a...
A Brodarics Iskola hagyományos rendezvénye a német nemzetiségi nap, amit idén ismét óriási sikert aratva a napokban tartottak....
J.K. Rowling díjat kapott a brit könyvesektől
A British Book Awards (Brit Könyvdíjak) átadásán Sarah Perry gótikus regénye lett az év könyve, J. K. Rowling pedig a könyvkiadás fellendülésében játszott rendkívüli szerepéért vehetett át díjat. "Húsz éve még azt is nehezen hittem volna el, hogy kiadják egy könyvemet, nemhogy ilyen rangos elismerést kapjak" - köszönte meg a díjat a Harry Potter-regények szerzője. A Harry Potter és az elátkozott gyermek című kétrészes színmű szövegkönyve 2016 legnagyobb bestsellere lett Nagy-Britanniában. Korábban minden évben hatalmas lendületet adott a brit könyvpiacnak, amikor...
Traffipax szerdán Mohácson és környékén
Szerdán délelőtt tíz és éjjel tíz óra között a következő helyeken ellenőrzi a rendőrség a közlekedők sebességét: 10.00 - 11.45: Mohács, Liszt F. utca13.00 - 15.00: Bár, Szabadság utca15.15 - 17.00: Dunaszekcső, Kossuth L. utca17.15 - 19.00: Mohács, Felső-Dunasor utca20.00 - 22.00: Mohács, Pécsi út
Gyász: elhunyt a kékfestők királya, a Népművészet Mestere, Sárdi János
Elhunyt Sárdi János nagynyárádi kékfestő, a Népművészet Mestere: az alkotót életének kilencvenhatodik évében vasárnap érte a halál - közölte a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ a honlapján. Sárdi János 1920-ban született Mohácson; apja órásmester volt. 1946-ban mestervizsgát tett Pécsen. 1947-ben nyitotta meg műhelyét a baranyai Nagynyárádon. Több rangos tárlat után - 1983-ban - önálló kiállítása volt Pápán.1981-ben megkapta a Kiváló Munkáért Arany Fokozatú elismerést és a Népi Iparművész címet, kékfestő mesterségéért 1988-ban a Népművészet Mestere...
A rovat további témái
- Udvardy György áldotta meg a mohácsi embermentő, Uhl Antal szülőházán az emléktáblát
- Lopni akart egy mohácsi férfi, de csak ablaktörésig jutott
- Vállalkozók Napja Szentlőrincen: összekötik a kellemest a hasznossal, jöjjön el Ön is!
- Harminchat fiatal bérmálkozott Sombereken
- Traffipax kedden Mohácson és környékén
- Új tornacsarnok épül Mohácson a Kórház utcában, jelentette be Szekó József
« Előző
15228 | 15255 | 15282 | 15309 | 15336 | 15363 | 15390 | 15417 | 15444 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Rockmusical készült a mohácsi...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Mohácsi csata: pénteken újabb...
- Mohácson fogták el az USA-ban elítélt...

