Ültettek, közösen énekeltek a tanárok és a diákok Lippón, s a boldogságórát se hagyták ki

2017. május 11. csütörtök 08:25

Ültettek, közösen énekeltek a tanárok és a diákok Lippón, s a boldogságórát se hagyták ki

A lippói általános iskola is csatlakozott a fenntarthatósági témahét programjához. Alsó tagozaton a víz és a háziállatok, míg felső tagozaton az egészséges táplálkozás volt a téma. A program keretében több tanórán is voltak ezzel kapcsolatos feladatok, bemutató anyagok. 

A hét egyik nagyszabású eseménye a saját rendezésű Föld napja program volt. A megnyitót követően Bank László Az év madara című előadását láthatták a diákok, majd az iskola közössége közösen elültettet az udvarban egy facsemetét.

Ezután következett a legizgalmasabb program, az akadályverseny:a faluban egy tíz állomásos gyalogtúrán vettek részt a csapatok, közben különböző feladatokat kellett megoldaniuk. A nap végén a felsős diákok az iskolaudvart szépítették, rendezték a növényeket, sövényt vágtak, illetve a kerítésfestésben segédkeztek. A boldogságóra program keretében, melynek szintén tagja az intézmény, a tanárok és diákok Bagdi Bella Gyújts egy gyertyát a Földért című dalát is elénekelték.


A hét zárásaként a Lippói Idősek Klubja által szervezett „Élet a falun régen és ma" eseményen vehetett részt az iskola. A diákok a kiállításon megismerkedhettek azokkal a régi eszközökkel, berendezésekkel, melyeket, nagyszüleik, dédnagyszüleik használtak, kipróbálhatták a régi, közkedvelt játékokat.

A bemutató foglalkozások után kulturális műsor következett,felléptek az Idősek Klubja tagjai, az ovisok, az iskola hetedik osztályos tanulói társastánc bemutatóval, valamint az iskola színjátszó csoportja az idősek közreműködésével egy rövid történetet adtak elő.

 

E. B.